rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

15 évig is tarthat a Notre-Dame újjáépítése, de a régi épületet nem lehet visszahozni

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Legalább 10-15 évbe telhet és több százmillió euróba kerülhet a Notre-Dame helyreállítása – mondta a Figaro szerint az egyik francia műemlékvédelmi szervezet elnöke. A helyreállítás ugyanakkor csak korlátozott lehet, ugyanazt az állapotot már nem lehet újra létrehozni – ez teljesen egyértelmű a szakértők szerint.


A helyreállítás 10-15 év közötti ideje észszerűnek tűnik– mondta Frédéric Létoffé, a Történelmi Emlékművek Restaurátorainak elnöke.

Ugyanakkor az eredeti állapotot már lehetetlen helyreállítani. Teljesen elpusztult ugyanis a 12-13. századi faszerkezet. Ma pedig már nincsenek olyan nagy fák Franciaországban, amelyeket fel lehetne használni a Notre-Dame leégett födémszerkezetének újjáépítéséhez – mondta el egy francia örökségvédelmi szakértő.

Párizs főszékesegyházának födémszerkezetét több mint 800 éve, az ország területén lévő ősi erdőkből érkezett fákból építették.

A tető faszerkezetéhez szükséges mintegy 13 ezer fát a feljegyzések szerint 1160 körül vágták ki, 21 hektárnyi erdőt felhasználtak hozzá, a fák többsége a 800-900-as évektől nőtt.

Valójában ez a faszerkezet védte meg a katedrális belsejét a tűztől és az égő fa tetőszerkezet összeomlásától.

A Notre-Dame födémszerkezete az egyik legősibb ilyen építmény volt a francia fővárosban. Az eredeti az 1160-1170-es években épült, és ugyan 1220-ban átépítették, de felhasználták az eredeti szerkezet számos elemét a mintegy 100 méter hosszú, 40 méteres kereszthajós, 10 méter magas tetőszerkezethez.

A Notre-Dame székesegyházban hétfőn kitört tűz nyomán megrongálódott nagyalakú festményeket a Louvre múzeumba szállítják, ott restaurálják majd őket – jelentette be Franck Riester kulturális miniszter. A képeket közvetlenül nem a tűz, hanem a füst károsította meg. 

Ugyanakkor az északi kereszthajó oromzata katasztrofális állapotba került, igazából még nem is tudják, mennyire.  

A boltív elvileg kitart. Nagy óvatosságra van szükség. Három nagy lyuk keletkezett. Az építészek most állapítják meg a párizsi tűzoltósággal közösen, hogy milyen intézkedésekre van szükség a veszélyeztetett részek megóvásához– mondta a miniszter.

Laurent Nunez belügyi államtitkár azt mondta, hogy az épületszerkezet „jól tart”, bár ennek ellentmond, hogy öt környező épületet kiürítettek. Még mindig nem lehet ugyanis kizárni, hogy az épület összeomlik. Találtak sérülékeny pontokat, egyebek mellett a boltíveknél, ezért az öt szomszédos lakóépületet ki kellett üríteni.

A helyreállítás költségeit nehéz megbecsülni, de akár több milliárd euró is lehet majd. 

A helyzet azért is visszás, mert a Notre-Dame jóval kevesebb pénzből megmenthető lett volna. Ahogy arról beszámoltunk, az épület amúgy is rémisztő állapotban volt, sokszor kövek hullottak le a falakról. Az amerikai CBS televízió riportja már 2018 márciusában arról szólt, hogy a templom gyakorlatilag az összeomlás határán van. A felújítás 185 millió dollárba került volna az akkori számítások szerint, ebből a francia kormány a riport időpontjában 50 millió dollárt tudott állni. Vagyis a valamivel több mint ötvenmilliárd forintnyi összegből kevesebb mint 15 milliárdnyit szánt Emmanuel Macron kormánya Franciaország egyik jelképére. Így többek közt az amerikaiakhoz is fordultak, hogy a maradék 135 millió dollárba szálljanak bele, és adakozzanak. Csak összehasonlításként: a francia GDP több mint 2500 milliárd dollár, vagyis a GDP 7 ezred százalékára (0,007 százalék) nem volt pénz.

A francia vállalatok, nagyvállalatok és gazdag családok felajánlásai délutánra meghaladták a 600 millió eurót (közel 192 milliárd forint).

A L'Oréal örökösei, a Bettencourt-Meyer család, valamint a kozmetikai óriáscég kedden jelentette be, hogy összesen 200 millió eurót adományoz. Az Arnault család és az LVMH divatcég 200 millió eurót, a Total kőolajipari cég és a Pinault család pedig 100 millió eurós adományt ígért.

Ferenc pápa, aki a tervek szerint kedden tárgyal Emmanuel Macron francia elnökkel, mozgósításra szólított fel mindenkit a Notre-Dame székesegyház újjáépítésére.

(origo.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek