A rock’n’roll királynője 83 éves volt.
Hosszan tartó betegség után 83 éves korában elhunyt Tina Turner amerikai énekesnő – jelentette be a szóvivője.
Turnert svájci otthonában érte a halál.
„A világ egy zenei legendát és egy példaképet veszített el vele” – olvasható a haláláról szóló közleményben.
A BBC szerint az énekesnő az utóbbi években számos betegséggel – daganatos megbetegedéssel, veseelégtelenséggel és egy sztrók utóhatásaival – küzdött.
Tina Turner 1939-ben született Tennessee államban Anna Mae Bullock néven. A hatvanas években, férje, Ike Turner oldalán vált ismertté olyan dalokkal mint a Proud Mary és a River Deep, Mountain High. A bántalmazó kapcsolatból 1978-ban lépett ki és rendkívül sikeres szólókarrierbe kezdett.
A boldogságot később Erwin Bac német zeneipari szakember mellett találta meg, akivel a nyolcvanas évek közepén kerültek közel egymáshoz. 2013-ban házasodtak össze. A pár Svájcban telepedett le, Turner svájci állampolgárságot is kapott. Miután fény derült a vesebetegségére, a férje neki adta az egyik veséjét.
Turner tragédiája, hogy két fiát is túlélte: Craig 2018-ban öngyilkosságot követett el, Ronnie tavaly hunyt el.
A rock’n’roll királynőjének is nevezett művész nyolc Grammy-díjat nyert, 2021-ben pedig szólóelőadóként is bekerült a Rock ’n’ Roll Hírességek Csarnokába, amelynek férje oldalán már 1991 óta tagja volt.
(hvg.hu)
a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk
SPOLEHLIVÉ A ZÁKONNÉ PŮJČKY Dobrý den, abychom vám pomohli překonat různé finanční starosti, nabízíme finanční pomoc (...)
SPOLEHLIVÉ A ZÁKONNÉ PŮJČKY Dobrý den, abychom vám pomohli překonat různé finanční starosti, nabízíme finanční pomoc (...)
Gyors és egyszerű hitel minden rászorulónak Jó nap, Jelentkezzen itt mindenféle hitelhez, a folyamat gyors és egyszerű, 3%-os (...)
adj fel hirdetéstUrgentní půjčka za 1 hodi (...)
Addig jár a korsó a kútra amíg el (...)
Nejlepší nabídka půjčky Ahoj (...)
Nejlepší nabídka půjčky Ahoj (...)
When you entrust Lee ultimate hacker (...)
When you entrust Lee ultimate hacker (...)
I was looking for a loan to pay off my (...)
Helló, Nemzetközi kölcsönöket (...)
I know of a genuine loan company that (...)
LOAN OFFER APPLY FOR MORE INFO I know (...)
Vállalkozási kölcsönt, személyi (...)
Hitelre van szüksége? mindenféle (...)
Dobrý den, abychom vám pomohli (...)
Dobrý den, abychom vám pomohli (...)
Pomůžeme vám překonat těžké (...)
Půjčujeme částky 50 tisíc až 30 (...)
Výhodně a solidně k (...)
Rychlá a spolehlivá nabídka (...)
Rychlá a spolehlivá nabídka (...)
PŮJČKA PRO VŠECHNY (...)
Sürgős, előre nem látható (...)
Gyors pénzkölcsön ajánlat (...)
Sürgős kölcsönre van szüksége? (...)
Vrei să împrumuți bani? dacă da, (...)
Ai nevoie de un împrumut urgent? (...)
HAJ RA!
Egy projekt szem elott tartva? (...)
Súlyos kölcsönök (...)
Půjčka pro zaměstnance, podnikatele (...)
Pomůžeme vám překonat těžké (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek