Elítélték Alekszej Navalnijt, két és fél év büntetőtábor vár rá

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Elítélte a moszkvai bíróság Alekszej Navalnij ellenzéki politikust. A tavaly augusztusban megmérgezett, majd januárban Oroszországban előállított aktivista két és fél év letöltendő szabadságvesztést kapott. A tárgyaláson egyébként Alekszej Navalnij csúcsformában volt, káprázatos beszólásokkal tarkította az egész napos meghallgatást. Számtalan megjegyzést tett Vlagyimir Putyin orosz elnökre, aki szerinte „mérgező Vlagyimirként” vonul majd be a történelembe.


Két év nyolc hónap szabadságvesztés vár Alekszej Navalnij ellenzéki politikusra a moszkvai bíróság mai döntése szerint. A tárgyalás azt hivatott eldönteni, hogy letöltendővé változtassa-e a bíróság a politikus ellen az úgynevezett Yves Rocher-ügyben meghozott felfüggesztett ítéletet. Az ítéletet kihirdető bíró abban találta bűnösnek, hogy többszörösen megsértette a próbaidő feltételét, több alkalommal nem jelentkezett a büntetés-végrehajtási szolgálatnál 2020-ban, még akkor sem, amikor feltehetően az orosz titkosszolgálat mérgezéses merénylete után Németországban kezelték.

Alekszej Navalnijt három és fél évre ítélték el, egy évet azonban elengedett a bíróság, beszámította a 2008-ra visszanyúló bírósági ügyben már letöltött házi őrizetét. Ezt lényegében enyhítésként lehet felfogni. A Dozsgy ellenzéki hírtelevíziónak nyilatkozó szakértők szerint a hatalom egyfajta kompromisszumos megoldást talált, még a Nyugat nyomására sem hátrálhatott ki Alekszej Navalnij elítéléséből, mert az a gyengeség jele lenne. 

Ilja Novikov ügyvéd szerint az, hogy a tárgyalást vezető bírót gyakorlatilag az utolsó pillanatban lecserélték (az eredetileg megbízott bíró január 28-án beadta a lemondását), arra utal: a törvényszéki ítélet már előre, a hatalom felsőbb köreiben eldőlt. 

Az ellenzéki vezető higgadtan hallgatta végig a mintegy húszperces ítélethirdetést, nem ült ki meglepetés az arcára. 

Hol volt, hol nincs

Alekszej Navalnijt büntetőtáborban, nem fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Ez már csak azért is érdekes, mert a büntetőtáborokat – egyfajta, nem szigorított telepeket – a legtöbb esetben mindentől távol eső, elszigetelt területeken létesítették, így Navalnij lényegében eltűnhet a világ szeme elől. Most sincs éppen szem előtt, az ítélet végrehajtásáig fogságban marad, megy vissza a Matrosszkaja Tyisina (Matrózok Hallgatása) fogvatartási központba, ahol oroszországi visszatérése óta raboskodik.

Az ítélet értelmében az ellenzéki vezető 2023-ban szabadul, így aligha lesz esélye a 2021-es parlamenti választásokon menedzselni az ellenzéki tömörülések közös fellépését Vlagyimir Putyin orosz elnök pártja, az Egységes Oroszország kárára. 

Abbasz Galljamov politológus is ezt a meglátást osztotta a Dozsgy tévében. Mint mondta, az ellenzéki vezető „eltüntetésével" Navalnij nem fog szervezkedni a parlamenti választásokra, ami a hatalom győzelmét jelenti. 

Jogi csapata jelezte, hogy mindenképpen fellebbez a döntés ellen, mi több, elviszi az ügyet az Emberi Jogok Európai Bíróságáig (EJEB). Alekszej Navalnij moszkvai stábja pedig tüntetésre szólította fel az ellenzék támogatóit a Kreml melletti Manyezsnaja térre. A rendfenntartó erők már készülnek a tiltakozások eshetőségére, biztos, ami biztos. Kordonokat állítottak fel, a környékbeli metróállomásokat lezárták, senkit sem engednek a térre, a környékbeli utcákon pedig megafonon szólítják fel az ácsorgókat a távozásra. „Tisztelt állampolgárok, legyenek szívesek oszolni! Az önök akciója hatóságilag nem engedélyezett!”

(index.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8745 RON
1 dollár = 4.0209 RON
100 forint = 1.3497 RON
rmdsz nb
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Hitel és pénzügyi segítség minden rászoruló számára Jó nap, Itt kaphatja meg gyors és egyszerű hitelét 3% -os kamatláb mellett stressz és (...)

Gyors és jogos hitelajánlat (Jelentkezés itt) Jó nap, Jelentkezzen ide mindenféle hitelre, függetlenül pénzügyi helyzetétől, hitelünk (...)

Hitelajánlat minden rászoruló számára 24 órán belül Jó nap, A Hopkinson Finance Limited az alábbiakban különféle hiteleket (...)

adj fel hirdetést
n2

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Ilonlmnw Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (...)

Привет друзья Наша (...)

Arnottqzb A Szent István Napok 2020 további (...)

handwritten synonym

Fendermuh A Szent István Napok 2020 további (...)

Libraries of the Carolingian era). IN

Keypadailu A Szent István Napok 2020 további (...)

Manuscript is a collective name for (...)

Tayla Brüsszel a gyűlöletbeszédre (...)

college personal essay (...)

how much does viagra cost A Szatmári Római Katolikus (...)

buy viagra soft viagra wikipedia (...)

Libik Jòzsef Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

Jò napot.Libik Jòzsef vagyok.Jelenleg (...)

Dr Daróczi János Huszonnégy református elkezdte (...)

Példaértékű kezdeményezés!

Nagy István Bemutatkoznak az RMDSZ Máramarosért (...)

Máramaros megye NEM maradt parlamenti (...)

Attila Szász Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

Sok sikert a fórumnak.

Varga Gábor Emil Boc nem örül, hogy RMDSZ-es (...)

Elég nagy baj!

Kinczel Ferenc Új székháza lesz a Nagybányai (...)

Vigyázzatok a fejetekre el ne (...)

Éva Bondorné Tisztelt Képviselő Úr, mondjon le!

Nem érdekel mi van Nagybányán! Van (...)

Zita Rist Szakmaképzés líceumi diákok (...)

Erdemesnek Tarta am felmerni hogy az (...)

Kertesz Rozalia Megyénként rendkívül változó, hol (...)

Mi a helyzet Nagybányán ?

Róbert Szálka Értékek vonzásában – (...)

Ha nem jön köze ez a vírusos (...)

Julka Új igazgatója van a Németh László (...)

Szivbol gratulalok! ♥

Veronica Benedec Új igazgatója van a Németh László (...)

Gratulalok tanarneni

Lenkey Tibor A Nagybánya Tájképfestő Telep 25 (...)

Őszinte köszönetem és elismerésem (...)

Todorovics István A Nagybánya Tájképfestő Telep 25 (...)

Sok sikert a további munkássághoz!

Tompos Opra Ágota A Nagybánya Tájképfestő Telep 25 (...)

Örömmel látom hogy elismerik (...)

Erzsebet Koncz Kovacs Szamosardó, a legmagyarabb település (...)

K Ö S Z Ö N Ö M !

Ulman Mária Mégis lett magyar alpolgármestere (...)

Nagyon sok szeretettel gratulálok Pap (...)

Lenkey Tibor Iványi Grünwald Béla és változó (...)

Tisztelt Szerkesztőség! Előző (...)

Lenkey Tibor Iványi Grünwald Béla és változó (...)

Tisztelt Szerkesztőség! Lenkey Tibor (...)

Felsőkohói templom Nagybányai és máramarosi katolikus (...)

Sarlós Boldogasszony Szentmiséinek (...)

Szent Miklós/Szent Antal templom Nagybányai és máramarosi katolikus (...)

Nagybányai Szent Miklós/Szent Antal (...)

Fernezely Nagybányai és máramarosi katolikus (...)

Nagybányai Árpádházi Szent (...)

Benedek de nem Elek Te is, fiam…? - magán lett az (...)

Brutus véleménye szerin: elmentek (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FF2020
Reklam