Elon Musk amerikai high-tech vállalkozó cége így is sikernek nevezte a kísérletet, csak „még dolgozni kell a leszálláson”.
Felrobbant a földet éréskor helyi idő szerint kedden a SpaceX amerikai űrkutatási magáncég Starship (Csillaghajó) SN9 nevű kísérleti rakétája, írja az MTI.
A rakétát az Elon Musk amerikai high-tech vállalkozó tulajdonában lévő SpaceX texasi indítóállomásáról bocsájtották fel. Noha a földet érés kudarcba fulladt, a cég részéről a feladatot sikeresnek nevezték, bár elismerték, hogy „még dolgozni kell a leszálláson”. A kilövés egyik irányítója azt mondta, a keddi csupán próbarepülés volt. A SpaceX az újabb rakétát a múlt héten akarta felbocsájtani, de akkor amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) nem adta meg ehhez az engedélyt. A hatóság a sikertelen landolást követően azt közölte, ki fogják vizsgálni a kudarc okait.
Ez már nem az első eset a földet érés kudarcára, ugyanakkor a SpaceX elkönyvelhet jelentős sikereket is, néhány hete például szokatlan rakománnyal tért vissza a Földre a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) a SpaceX űrhajója, a kapszula 12 üveg borral és 320 szőlőtővel megpakolva landolt az Atlanti-óceánon. A SpaceX teherűrhajója egyébként először végzett automatizált leválást, és az eddig megszokott csendes-óceáni landolás helyett az Atlanti-óceánra, Floridához közel érkezett vissza, mindkettő komoly előrelépésnek számít.
(telex.hu)
Tramal, Tralgit, Tramabene, Zaldiar, Korylan, WhatsApp...420721725862 E-mail: (cynthianarge@seznam.cz) Zolpidem, Zolpinox, Neurol, Rohypnol, (...)
Zolpidem, Zolpinox, Neurol, Rohypnol, Sanval, WhatsApp...420721725862 E-mail: (cynthianarge@seznam.cz) Xanax, Frontin, Rivotril, Diazepam, (...)
Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei finanszírozásához. Forduljon hozzám bizalommal egy biztonságos és megbízható kölcsönért. Email: isabellemonica9@gmail.com Isabel Monica vagyok. Francia engedéllyel rendelkező hitelez Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek