Hosszú Katinka és Rasovszky Kristóf is az elmúlt év legjobbja Európában

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Hosszú Katinkát és Rasovszky Kristófot is az elmúlt év legjobbjának választotta a vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN).


A voksoláson – amelyen a nemzeti szövetségek, illetve a LEN tisztviselői vettek részt – a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú a szavazatok 50 százalékát begyűjtve, az előző két esztendőben győztes svéd Sarah Sjöströmöt megelőzve, 2013, 2014, 2015 és 2016 után pályafutása során az ötödik alkalommal érdemelte ki az elismerést a nők mezőnyében. A 30 éves magyar klasszis 2019-ben a kvangdzsui nagymedencés világbajnokságon 400 és 200 méter vegyesen diadalmaskodott, előbbi sikerével az első női úszó lett, aki egy számban ötször nyert, utóbbiban pedig egymást követő negyedik alkalommal állt a dobogó tetején. Emellett decemberben a glasgow-i rövidpályás Európa-bajnokságon négy számban diadalmaskodott.

A nyíltvízi szakágban a férfiaknál győztes Rasovszky Kristóf a voksok 39,2 százalékát begyűjtve, mindössze 1,7 százalékkal előzte meg a német Florian Wellbrockot. A 22 éves magyar az összetett világkupa-győzelme mellett megnyerte a vb-n az 5 kilométeres viadalt, ezzel a szakág történetének első magyar világbajnoka lett. Német riválisa 10 kilométeren győzött és sporttörténelmet írt, ugyanis medencében 1500 méteren sem talált legyőzőre, korábban pedig arra még nem volt példa, hogy valaki a nyílt vízben és az uszodában is aranyérmet nyerjen vb-n.

A férfi úszók versenyében Milák Kristóf azzal, hogy Kvangdzsuban 200 méter pillangón a legendás Michal Phelps világrekordját megdöntve diadalmaskodott, a második helyet szerezte meg a szavazáson 16,7 százalékkal. Itt a brit Adam Peaty nyert fölényesen (45,8 százalék), miután a Koreai Köztársaságból három arannyal és egy világcsúccsal tért haza.

A listákra a többi szakágban még további két magyar került fel: a női vízilabdázók között Keszthelyi Rita 22,7 százalékkal a második helyen végzett a spanyolok vb-ezüstérmes kapusa, Laura Ester mögött, míg a férfiaknál Vámos Márton 8,3 százalékkal a negyedik lett.

A LEN díjazottjai:
úszás:
férfiak:
1. Adam Peaty (brit) 45,8 százalék
2. MILÁK KRISTÓF 16,7
3. Anton Csupkov (orosz) és Jevgenyij Rilov (orosz) 12,2-12,2
nők:
1. HOSSZÚ KATINKA 50,0
2. Sarah Sjöström (svéd) 25,0
3. Simona Quadarella (olasz) 13,1

műugrás:
férfiak:
1. Alekszandr Bondar (orosz) 37,5
2. Jack Laugher (brit) 33,3
3. Olekszij Szereda (ukrán) 21,2
nők:
1. Jekatyerina Beliajeva (orosz) 50,0
2. Inge Jansen (holland), Vitalija Koroljeva (orosz), Szofia Liszkun (ukrán), Tina Punzel (német) 12,5-12,5

szinkronúszás:
férfiak:
1. Alekszandr Malcsev (orosz) 47,6
2. Girogio Minisini (olasz) 28,6
3. Pau Ribes (spanyol) 23,8
nők:
1. Ona Carbonell (spanyol) 36,4
2. Szvetlana Kolesznyicsenko (orosz) és Szvetlana Romasina (orosz) 22,7-22,7

nyíltvízi úszás:
férfiak:
1. RASOVSZKY KRISTÓF 39,2
2. Florian Wellbrock (német) 37,5
3. Marc-Antoine Olivier (francia) és Axel Reymond (francia) 10,3-10,3
nők:
1. Rachele Bruni (olasz) 73,9
2. Leonie Beck (német) 8,7
3. Aurelie Muller (francia) 8,7

vízilabda:
férfiak:
1. Francesco di Fulvio (olasz) 52,2
2. Dani Lopez (spanyol) 17,4
3. Nikola Jaksic (szerb) 13,8
4. VÁMOS MÁRTON és Ante Vukicevic (horvát) 8,3-8,3
nők:
1. Laura Ester (spanyol) 45,5
2. KESZTHELYI RITA 22,7
3. Beatriz Ortiz (spanyol) 13,6

(magyarnemzet.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.7792 RON
1 dollár = 4.2976 RON
100 forint = 142.51 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

kiado lakas Kiado ketszobas tomhazlakas, 1vagy2 evre, kozel a regi foterhez.Deli fekvesu csendes es zold (...)

Megemlekezes Fajo szivvel emlekezunk Fazekas Gyorgyre halalanak 25-ik evfordulojara. Szivunkben el szep (...)

Hej wszystkim chcę szybko korzystać z tego medium do dzielenia się świadectwem o tym, jak byłem skie Hej wszystkim chcę szybko korzystać z tego medium, aby podzielić się świadectwem o tym, jak (...)

adj fel hirdetést
tmh

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Zoltan Thurman Papi cölibátus: XVI. Benedek megtöri (...)

A Le Figaró a világ legbefolyásosabb (...)

Zoltan Thurman Nagybánya a Hunyadiak korában

Ezt minden nagybányai iskolában (...)

Máriás József 60 milliárd forintból 34 kastély és (...)

Üdvös lenne felkarolni a pribékfalvi (...)

András László Klaus Iohannis elütötte Orbán Viktor (...)

Ez az ember fordítva van bekötve. Az (...)

Molnár György Női kávéház

Borbás Marcsi műsorában is (...)

Nagy Annamária Máramarosi diákok tantárgy versenyen

A Kriza János Balladamondó, (...)

Kov A Átment a román parlament (...)

Clemancoval lefekudot a kiralyno,es (...)

Kovacs Alexandru Átment a román parlament (...)

Miert kellet azRMDSZ.-nek leszavaznia a (...)

Péter Károly A bukaresti központi egyetemi (...)

Az említett választási vitán (...)

rettegi olga Újraavatták a Nemzeti Vértanúk (...)

a tortenelem sajnos ,megismetlodik (...)

Lemak Rudolf Máramarossziget magyar irodalmi élete

Hiányolom a Szigeti Turmix heti (...)

Péter Károly Az Orban-kabinet tizenkét pontja: (...)

Már nehogy higgyünk nekik!

András László A szenátuson átment a Trianon napról (...)

Az egész román elitről lesújtó a (...)

vigili Szatmárnémetiből is közvetlen (...)

Nagyon örülök neki, így (...)

jkgabor A Colonello is csatkozik a Nagy (...)

Mi az ,hogy Mateszlka, jottek volna (...)

Földházi István FF2019: Sárospatak Nagybányán - (...)

A 8KOR mért nem?

Hajnalka Vida Gábor: Erdélyben minden tabu

Nagyon megérintett, sok mindent (...)

Hajnalka Félmaraton a Főtér Fesztivál 2019-en

Nem kellett volna vajon hamarabb (...)

Sándorné Szekeres Hunyadi János szobrot avatnak (...)

Én nagyon örülök neki. Akkor is a (...)

Debreczeni Mihály Részleges holdfogyatkozás Nagybányán

Napfogyatkozás, mint a címben vagy (...)

Várady László Filmvetítés Máramarosszigeten

Helyesebb lenne a Zeneiskola előadói (...)

Penkov Dániel 45 éve hunyt el „a színek és a (...)

Kedvenc festőművészem Mikola (...)

Hajnalka A Koltói Kamarakórus is fellép a (...)

Gratulálok a koltóiaknak. Sikeres (...)

Csiki Árpád Winkler Gyula: május 26-án arról (...)

Winkler Iuliu 'úr' mindenről beszél, (...)

Dr. Csomai Miklós Egy napra Erdélybe költözik az EU (...)

Ahol Junker van, ott nem születhet (...)

seresterezia@yahoo.com Meghalt Elekes Emma, Szatmár (...)

Nyugodjon bekeben szatmari kozonseg (...)

vgá A szatmári színház második (...)

Kéz- és lábtörést!

rmdsz és szervezők Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Kedves Zita! A fellépők megvoltak (...)

cotos 15 éves a Nagybánya.ro

Gratulálok. Kitartást, mert szükség (...)

Rist Zita Hajnalka Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Velemenyem szerint, a musor utanra az (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

Reklam