Ezzel már harmincegy tagú a katonai szervezet.
Finnország kedden az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete (NATO) teljes jogú tagjává válik – jelentette be a szövetség és a finn elnöki hivatal. Jens Stoltenberg, a katonai szervezet főtitkára azt közölte, hogy a finn lobogót kedd délután vonják fel a szövetség brüsszeli központjánál.
A norvég politikus leszögezte: Finnország csatlakozásával a NATO erősebbé válik, és ahogy a csatlakozás révén biztonságosabb hellyé válik Finnország, növekszik a csatlakozásra váró Svédország biztonsági környezete is, és közelebb hozza az országot a teljes integrációhoz.
Reméli – fűzte hozzá, utalva Magyarországra és Törökországra –, hogy Finnország ratifikációs folyamatához hasonlóan gyors döntés születik minden tagország részéről Svédország esetében is.
A magyar Országgyűlés utolsó előttiként hagyta jóvá Finnország csatlakozási kérelmét, majd utolsóként Törökország is hozzájárult. Ehhez képest a másik aspiráns Svédország felvételét még mindig akadályozza a magyar kormányzat, amely továbbra sem közölte, mikor tárgyalnak majd a kérdésről. Brüsszelben úgy látják, a magyar vezetés azért tesz így, mert meg akarja kapni a befagyasztott milliárdokat – írta néhány napja a német Die Welt. Kovács Zoltán államtitkár szerint viszont a csatlakozás, azért kihívásokkal terhelt, mert a svédek „Magyarországot lekicsinylő megjegyzéseket” tesznek.
A NATO legutóbb 2020. március 27-én bővült, amikor Észak-Macedónia képviselői letétbe helyezték országuk csatlakozásának ratifikációs okmányait a katonai-politikai szövetséget létrehozó Észak-atlanti Szerződés letéteményes állama, az Egyesült Államok külügyminisztériumában.
A NATO-t a hidegháborús fegyverkezés idején, 1949. április 4-én alapították Washingtonban. Az alapító tagok között volt az Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Izland, Kanada, Luxemburg, Norvégia, Olaszország és Portugália. Magyarország – Csehország és Lengyelország mellett – 1999-ben csatlakozott a katonai tömbhöz.
(hvg.hu)
a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk
Szilárd és megbízható pénzügyek Használja ki ezt a nagyszeru lehetoséget és szerezzen megbízható pénzügyi kölcsönt 500 000 (...)
kölcsönt ajánlok Helló mindenki. Bokor Tamás vagyok, magánkölcsönzo. 10 millióig magánszemélyi kölcsönt (...)
How I won the Powerball Lottery Being the winner of a multi-million dollar lottery certainly will be a life-changing event for (...)
adj fel hirdetéstLost Your Cryptos? You Want To Recover (...)
Lost Your Cryptos? You Want To Recover (...)
Tisztelt Nagybányai Önkormányzat, (...)
Alig várom nagyon szeretem a dalait.
Köszi az észrevételét, javítva.
Nem sok egy kicsit a 100 milliárd lej (...)
Csak a rend kedvéért: Bár az írás (...)
HITEL AJÁNLAT 200.000 Ft 800.000.000 (...)
Nagyon örvendek hogy a kedves helyen (...)
Nagyon szépen el tudja mondani (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Binary trading has caused many people (...)
Binary trading has caused many people (...)
Ugyan 21 én lesz a Philiaban ,ugyan (...)
Örülök az obiektiv döntésnek, (...)
Do you need a quick long or short term (...)
Borrow money here Fast online loans (...)
Nesze semmi, fogd meg jól ! Ezt nagyon (...)
Itt akkora a lopas, hogy soha nem fog (...)
Köszönöm a megosztàst! Igen, (...)
IGY IS LEHET,EGY REMÉNY SUGÁR hogy (...)
A szentmisek a templom Facebook (...)
A sürgős egyének közötti kölcsön (...)
A sürgős egyének közötti kölcsön (...)
Hitel ajánlat között az egyes komoly (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek