Kilencven éve kezdődött a nagy gazdasági válság

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az egész világot megrázta a több évig tartó gazdasági válság.


Kilencven éve, 1929. október 24-én rohamos zuhanásnak indultak a részvényárak a New York-i tőzsdén, a pánikba esett befektetők egy nap alatt 13 millió értékpapírtól szabadultak meg. A folyamat október 29-én, a fekete kedden tetőzött, az óriásira duzzadt kínálattal szemben ekkor már nem állt szemben kereslet – egy hét alatt a legtöbb részvény értéke a felére csökkent, a piac összeomlott. Ez volt a nyitánya az első egész világot megrázó, több évig tartó gazdasági válságnak, amelyhez hasonlót csak tíz éve élhettünk át újra.

A világgazdasági konjunktúra a múlt század húszas éveinek végére kifulladt, a kilenc éve folyamatosa emelkedő New York-i tőzsdeindex megtorpant, de a szakértők bíztak benne, hogy a nehézségek átmenetiek lesznek. Erre cáfolt rá a tőzsdekrach, amelyben vagyonok tűntek el, sokan mindenüket elvesztették, és öngyilkosságot követtek el. Az azonban csak legenda, hogy a fekete kedden a kétségbeesett brókerek és bankárok a tőzsde épületének emeleti ablakaiból ugrottak volna a halálba.

Kezdetben sem a közvélemény,

sem a pénzemberek nem fogták fel a válság súlyát,

a milliárdos John D. Rockefeller például azt mondta, hogy hosszú életében a krízisek jöttek és mentek, s most sem lesz másként. Az árfolyamok időről időre valóban felfelé indultak, de aztán megint estek, mélypontjukat 1932 nyarán érték el.

Nem adtak hitelt a bankok

A nehéz éveket a néhány talpon maradt bank csak úgy élte túl, hogy hitelt nem adtak, a tartozásokat viszont könyörtelenül behajtották – nem csoda, hogy még a gyilkos bankrablók, mint például a Bonnie és Clyde páros is hőssé válhattak az emberek szemében.

Mivel az első világháború után már az Egyesült Államok játszotta a vezető szerepet a világgazdaságban, a válság előbb-utóbb minden országot elért, lett légyen az szegény vagy gazdag, és mindenhol katasztrofális következményekkel járt. Gyárakat és bankokat zártak be, emberek milliói maradtak munka, lakás és pénz nélkül. Mivel minden ország a saját iparát igyekezett védeni,

a világkereskedelem a kétharmadára esett vissza,

a munkanélküliség több helyen a munkaképes lakosság egyharmadára nőtt.

Csődhullámok sora söpört végig a világon, a valuták elértéktelenedtek, 1931-re gyakorlatilag megszűnt a nemzetközi fizetési forgalom. Az 1933-ig elhúzódó válság alatt az értékpapírok az 1919-es árfolyam kilencedére zuhantak, a termelés a felére esett vissza, zsugorodott a művelés alá vett termőföld. A válság és a nyomában járó társadalmi-politikai felfordulás kedvezett a szélsőségeknek, a nacionalista demagógiának, így juthatott hatalomra egyebek között Németországban Hitler.

A kezdeti válságkezelési intézkedések nem jártak eredménnyel

A kezdeti válságkezelési intézkedések, például a fokozott takarékoskodás, a felesleges készletek megsemmisítése nem jártak eredménnyel, emiatt bukott meg Herbert Hoover amerikai elnök. Utóda, az 1933 elején beiktatott Franklin D. Roosevelt új társadalmi-gazdasági irányvonalat (New Deal) hirdetett meg. A láthatatlan kéz politikája helyébe a keynes-i cselekvő állam lépett, közmunka-programokat indítottak, trösztellenes törvényeket fogadtak el.

Amerika és a világ azonban csak lassan lábalt ki a válságból,

amely a második világháború előestéjén ért teljesen véget, nem kis részben a fegyverkezésnek köszönhetően. Az akkori keserves évek tapasztalataiból okultak a politikusok és a gazdasági szakemberek is, ennek köszönhető, hogy a 2008-ban kezdődött globális gazdasági-pénzügyi krízis hatásai sokkal kevésbé voltak pusztítóak, és a világgazdaság is gyorsabban tért magához.

(hirado.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8426 RON
1 dollár = 4.3517 RON
100 forint = 138.86 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

50 éves évforduló Szretettel emlékezem volt osztálytársaimra, akikkel 50 évvel ezelőtt érettségiztem a (...)

sdx sc

Elektromos bicikli Eladó Új elektromos bicikli Garanciával . ára 4300 Ron , Alkudható . tel : 0742981286

adj fel hirdetést
korona maszk jobb

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Erzsike Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

úgy gondolják, hogy hülyeség ellen (...)

Gálfi Árpád Katalin

Szuper! Ezt kell beleverni afiatalok (...)

Kemenes Hajnalka Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

Miféle túlbuzgó rendelet ez? (...)

Zempléni P. Összegyűlt az egymillió aláírás a (...)

Nem a járványon múlt. Volt előtte (...)

Baratosi Csaba Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk, sajnos mind igaz es sajnos (...)

Csabi - Kivandorló Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk. Gratula! Teljes (...)

Rist Zita Újabb két koronavírusos beteget (...)

Nem alkalmazzak a testelest azert nem (...)

Kovacs Sandor Az RMDSZ álláspontja a kijárási (...)

Ez a roman nemzet mindig is arulo es (...)

Csik Tímea Magyar Költészet Napja - a (...)

Nagyon szépek a versek . Sajnálatos (...)

Monika Szinérváralja

Öröm olvasni

Juluanna és János Nagyheti és ünnepi szertartások (...)

Köszönjük szépen.

Mária Ingyen letölthető az összes Szabó (...)

Nagyon jó ötlet. Ebben a vírusos (...)

Fux Maria Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Koszonom a felemelo es batorito (...)

Gyöngyi Kesztyűt, maszkot, (...)

Szükséges jo ötlet. Várjuk minél (...)

Maria Magdolna Kesztyűt, maszkot, (...)

Biztos sokan elfogadják ebben a (...)

Rist Zita Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Nagyon orvendek ennek a lehetosegnek

Dencsák Éva Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Örvendek,ott leszek

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

ASADAR NU SE INTELEGE DE CE APAR (...)

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

MIERT ERKESZTEK SZAMLAK A GAZTUL AZ (...)

Erika Kesztyűt, maszkot, (...)

Szupper ez nagyon jo otlet

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

r0 Hívjuk ki párbajra mr. coronavírust

talan inkabb feljunk a paniktol ,es ne (...)

András László Betiltotta a bukaresti polgármesteri (...)

Nem értem mi a székelyföldi románok (...)

Béres Éva Értékek vonzásában – (...)

Szuper jó ötlet büszke vagyok (...)

Szálka Róbert Értékek vonzásában – (...)

Megtőrni látsztik a jég ! (...)

Rist Zita Egy éves önkormányzati beszámoló - (...)

Gratulalok Pikulas, sok sikert tovabbra (...)

Marianna Neményi Székelyföldért megmozgatjuk (...)

Javaslattal élnék a Székely Nemzeti (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FFE
Reklam