rmdsz 1
2024. április 18., csütörtök Andrea napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Koronavírus: már 10 ezer halott világszerte

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Március 19-re 10 ezer fölé nőtt a koronavírus halálos áldozatainak száma, miközben a fertőzöttek száma megközelítette a negyedmilliót világszerte. A vírus kiindulópontjában, Kínában szinte már teljesen sikerült megállítani a járványt, Európa viszont még csak most kezd a legrosszabb szakaszba érni, az Egyesült Államok pedig már az ottani járvány súlyosbodása elején is katasztrófát előrejelző helyzetben van. A koronavírus-járvány legfontosabb március 19-i hírei.


73-ra nőtt a Magyarországon a koronavírussal hivatalosan diagnosztizáltak száma.  Ez 15-ös ugrás szerdához képest, összesen 62 magyar állampolgár, 9 iráni, 1 brit, illetve 1 kazah személy van közöttük. Eddig 2-en gyógyultak meg a fertőzésből, és csütörtök reggelig 2322 mintavétel történt összesen. Az egyik magyarországi fertőzött egy XV. kerületi gyerek.

A kormány több százezres munkanélküliséggel számol a koronavírus okozta gazdasági válság következményeként. A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter fogalmazott így: „Százezres munkanélküliséggel számolunk, az a kérdés, hány százezres lesz.”

Világszerte már kilencezren haltak meg koronavírus-fertőzésben.

Olaszországban már több áldozata van a koronavírusnak, mint Kínában. A járvány által legsúlyosabban érintett Olaszországban tovább romlott a helyzet csütörtökre, egy nap alatt 5322 új megbetegedést és 427 halottat regisztráltak.

A továbbiakban egy stúdióból fogja tájékoztatni a közvéleményt az operatív törzsElőzőleg emailen kell kérdéseket küldeni, és a résztvevők körét ki fogják terjeszteni. A nemzetközi sajtó és a megyei lapok is résztvevők lesznek.

Kiderült a fele annak a 140 cégnek, amelynél csütörtöktől a honvédelem felügyeli a biztonságos üzemeltetést. Az ország legnagyobb cégei, az energiaellátásért felelős szektor szereplői, illetve a közműveket biztosító cégek vannak köztük nagy részben, de a tömegközlekedési vállalatok is hadi irányítás alá kerültek. A kaszinóbiznisz viszont továbbra is virágzik itthon, azt semmilyen formában nem korlátozták a koronavírus miatt.

Továbbra sem tervezik ingyenessé tenni a parkolást Budapesten, mondta el csütörtökön Karácsony Gergely főpolgármester. Ha ingyenessé tennék a parkolást mindenki számára, nem oldanák meg a problémákat, mert  például csak a belvárosban kétszer annyi engedélyt adtak ki, ahány parkolóhely van, és itt a helyiek parkolnak főleg – tehát a parkolási helyzet lényegében a kisebb gépkocsiforgalomnál is megmaradt, tájékoztatott.

A veszélyhelyzet fennmaradásáig nem lehet választás és népszavazás. Törvényjavaslatot küldött a kormány az ellenzéki frakcióknak, amiben a március 11-én kihirdetett jogrend, a veszélyhelyzet meghosszabbítása szerepel, ám a parlament valójában arról szavaz majd, hogy a kormány veszélyhelyzet során hozott rendeletei automatikusan meghosszabbíthatóak-e a veszélyhelyzet végéig, ami alatt választások sem lehetnek.

Újabb rémhírterjesztőt kapcsolt le a rendőrség, ezúttal egy fiatal terjesztette azt hamisan, hogy Nógrádban lesz a vírus epicentruma.

Az egész magyar internetes adatforgalom beleremegett Orbán néma beszédébe: délután 3-4 között növekedett meg jelentősen az adatforgalom, amikor a miniszterelnök Facebookon jelentette be, hogy év végéig felfüggesztik a hitelek törlesztését. Az élő közvetítést százezrek próbálták követni, a videó meg-megszakadt, a hangja rögtön az elején elnémult. Ettől függetlenül óriási adatforgalmat generált.

Az unokázós csalók is alkalmazkodtak a koronavírus-járványhoz: mostanában azzal a történettel hívják fel ezek a csalók az idős embereket, hogy az unokájuk megfertőződött a vírussal, ezért pénzre van szükségük. Ezt keverik egy másik – mostanában népszerű – csalási módszerrel, amikor vírusteszteket kínálnak a hiszékeny embereknek.

Többtucatnyi Magyarországon élő külföldi ragadt Ferihegyen. Jelenleg nagyjából hatvan olyan külföldi ragadt a ferihegyi repülőtéren, akik Budapestre jöttek repülővel, de nem engedik őket kijönni a repülőtérről, mivel az érvényben lévő határzár miatt csak magyar állampolgár (vagy annak külföldi férje/felesége) utazhat be az országba.

Higiéniai okokból egy másik terembe költözik a parlament. A bizottság ülésén az is eldőlt, hogy a képviselők jövő hét kedden, azaz március 24-én szavaznak majd a „veszélyhelyzet meghosszabbításáról”.

A koronavírus miatt visszaeső turisztikai mutatók miatt bizonytalan időre bezárnak Mészáros Lőrinc szállodái. A szállodák március 22-től zárnak be, közölte az Opus Global Nyrt.-hez tartozó Hunguest Hotels. Valamennyi hotel esetében előrehozzák az éves karbantartásokat, a szállodalánc tagjainál tervezett felújítást pedig szintén korábbi időpontokra ütemezik át.

Egyetlen újabb esetet sem jelentettek szerda éjfélig a járvány kínai gócpontjának számító, közép-kínai Vuhanból, ahonnan az új koronavírus terjedése tavaly év végén elindult. Jelenleg még mindig 6636 embert kezelnek a betegséggel a tartományban, közülük 465-en válságos és 1809-en súlyos állapotban vannak.

 

A világ egyik vezető tudományos lapja, a Nature szerkesztőségi vezércikkben szólítja fel a kormányokat, hogy mit tegyenek a koronavírus-járvány megfékezéséért. Kövessék a WHO tanácsait, tegyék teljesen transzparenssé a döntéshozatalukat, közöljék azokat a tudományos bizonyítékokat, amelyek alapján meghozták őket, illetve működjenek együtt globálisan! – szól az utasítás.

Az Egyesült Államok külképviseletei – tekintettel a koronavírus terjedésére – több országban is beszüntetik a vízumkiadást, jelentette be az amerikai külügyminisztérium Washingtonban szerdán este. Amerikai körkép fertőzött politikusokkal és a floridai tengerparton bulizó fiatalokkal.

57 évesen belehalt a koronavírus-fertőzésbe Macello Natali olasz orvos, aki a súlyosan fertőzött Lombardia régió egyik településén, Codognóban dolgozott. Nem ismert, hogy a férfinek lett volna alapbetegsége a fertőzés előtt, ugyanakkor egy, a pozitív tesztjét megelőző interjújában azt mondta az Euronewsnak, hogy kesztyű nélkül kell dolgozniuk, mert kifogytak belőle.

A szervezők sokáig dacoltak a járvány okozta helyzettel, de végül nem maradt más választásuk, bejelentették, hogy elmarad a cannes-i filmfesztivál.

Orvosok és nővérek tucatjai nyújtották be felmondásukat két bulgáriai kórházban, miután közölték velük, hogy Covid-19-cel fertőzött betegeket kell majd ellátniuk. 

Megjelent a 3D-nyomtatással készíthető védőmaszk is.

A  koronavírus első oroszországi áldozata egy idős nő, akinek más egészségügyi problémái is voltak.  A 79 éves nőt múlt pénteken kezdték el kezelni egy magánklinikán, néhány nap múlva szállították át a fertőzőrészlegre. 

Friss tanulmány bizonyítja, hogy az új koronavírus természetes úton fejlődött ki. A kutatók szerint a vírus sejtekbe való beférkőzésre használt fehérjéi egyszerűen túl hatékonyak ahhoz, hogy a SARS-CoV-2 mesterséges legyen, és a természetes fejlődés mellett szól a vírus molekuláris struktúrája is.

Egy hét alatt 500 új étterem jelent meg a NetPincéren.

A koronavírus egyre jobban betesz a Forma–1-nek is, csütörtökön biztossá vált, hogy 3 újabb elhalasztott futam miatt legkorábban a június 7-i Azeri Nagydíjjal indulhat el a szezon, de azt is bejelentették, hogy a 2021-re bevezetett új szabályok és autók végül csak 2022-ben érkeznek.

Franciaországban megugrott a koronavírus áldozatainak száma. A járvány januári kezdete óta 9134 fertőzöttet diagnosztizáltak, közülük 3626-an vannak kórházban, 931-en intenzív osztályokon. Az elhunytak 93 százaléka 65 esztendősnél idősebb volt. 

Koronavírus Ázsiában: Új országokban jelent meg a vírus, jelentősen nőtt a fertőzöttek száma Malajziában. A Fülöp-szigeteken veszélyhelyzetet hirdettek, ráadásul nem két hétre, hanem féléves időtartamra. 

Szijjártó: Minden külföldön rekedt magyart szeretnénk hazahozni. Jelenleg 4500 olyan magyar állampolgár tartózkodik külföldön, aki regisztrált konzuli védelemre.

(index.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek