Jövőre indulhat a József főhercegi palota újjáépítése a budai Várban

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A palota kinézetre lebontott elődjének hiteles mása lesz.


József főherceg egykori Szent György téri palotáját, a hozzá tartozó neoreneszánsz kertet és az udvari istállót is rekonstruálják – tudta meg a pestbuda.hu a Várkapitányságtól. A főváros történelmi főterén, a Szent György téren álló, Korb Flóris és Giergl Kálmán által tervezett egykori főhercegi palotát 1968-ban bontották le, a terület azóta romterületként, funkció nélkül éktelenkedett a város egyik legjobb adottságú terén. A palota kinézetre lebontott elődjének hiteles mása lesz. Az épület alapvetően irodaházként működik majd, de legszebb terei, így a pompás, üvegtetejű díszlépcsőházban és a két emelet magasságú bálteremben rendezvényeket is tarthatnak majd. A visszaállított reprezentatív terek a nagyközönség számára is nyitottak lesznek. 

A budai Vár jövőbeni látogatói az épületegyüttes mesebeli hangulatot árasztó neoreneszánsz kertjébe is besétálhatnak majd, ahonnan egyedi panoráma nyílik nyugaton a Krisztinaváros felé. A kert összeköttetésben áll majd az alatta elhelyezkedő, középkori zsidó rituális fürdővel, a Mikvével, amely lépcsőn és lifttel egyaránt megközelíthető lesz majd. A kertből a látogatók szintén a rekonstrukció részét képező egykori Ybl lépcsőn a jövőben lemehetnek majd a várfalon kívüli Nyugati kertekbe is. 

A József főhercegi palota neoreneszánsz kertjét egykor a Szent György tér felől egy díszes, árkádos fal és a hozzá csatlakozó két pompás kapuépítmény határolta, ezek is korhű formában épülnek újjá. Hasonlóképpen visszaépül a telekegyüttes Fehérvári rondella felőli végén álló egykori udvari istálló épülete is. Szintén újjáépítik a várfal alatti, jelenleg felújítás alatt álló Ybl-támfal II. világháború után elbontott részeit is. Innen (vagyis a Nyugati várkertek alatti részről) nyílik majd a beruházás másik fő eleme, a mintegy háromszáznál is több férőhelyes Várgarázs III., amely a Várban lakók, dolgozók és a látogatók autóinak is helyet biztosít majd, ezenkívül az épület gépészeti berendezéseit (például a hűtőközpontot) is elrejti. 

A József főhercegi palota az 1945-ös ostrom idején súlyos, de nem végzetes sérüléseket szenvedett, megmenthető lett volna. 1951-ben munkásszállót alakítottak ki benne, ami további állapotromlást eredményezett. Hosszas vitákat követően (melyek során az eredeti Teleki-palota visszaépítése is szóba került), végül a felrobbantása és a bontása mellett döntöttek. Ezeket 1968-ban hajtották végre. A terület azóta, több mint 50 éve, beépítetlenül áll.

A főhercegi palota romjai 1958-ban a Fehérvári kapu felől nézve.

(mandiner.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8737 RON
1 dollár = 4.0172 RON
100 forint = 1.3544 RON
rmdsz nb
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Hitel az új év megkezdéséhez (Jelentkezés itt) Jó nap, Ebben az évben 2021-ben mindenféle hitelt kínálunk, függetlenül az Ön pénzügyi (...)

Karácsonyi kölcsön 24 órán belül mindenki számára Jó nap, Jelentkezzen ide mindenféle hitelre, ez legális és a megfelelő protokollokat (...)

Hitel mindenkinek ebben az ünnepi szezonban Jó nap, Éppen abban az évszakban érezzük nyomásnak, és ez az év a világjárvány miatt (...)

adj fel hirdetést
n2

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Bluetoothcbx A Szent István Napok 2020 további (...)

From many manuscripts of Antiquity

Candyfzr A Szent István Napok 2020 további (...)

number of surviving European

Feederjen A Szent István Napok 2020 további (...)

books in ancient times was papyrus

Holographiczzv A Szent István Napok 2020 további (...)

Preserved about 300 thousand.

Backlitizl A Szent István Napok 2020 további (...)

new texts were rewritten

Jaheswap A Szatmári Római Katolikus (...)

cialis online pharmacy online cialis (...)

Róbert Szálka Értékek vonzásában – (...)

Ha nem jön köze ez a vírusos (...)

Julka Új igazgatója van a Németh László (...)

Szivbol gratulalok! ♥

Veronica Benedec Új igazgatója van a Németh László (...)

Gratulalok tanarneni

Lenkey Tibor A Nagybánya Tájképfestő Telep 25 (...)

Őszinte köszönetem és elismerésem (...)

Todorovics István A Nagybánya Tájképfestő Telep 25 (...)

Sok sikert a további munkássághoz!

Tompos Opra Ágota A Nagybánya Tájképfestő Telep 25 (...)

Örömmel látom hogy elismerik (...)

Erzsebet Koncz Kovacs Szamosardó, a legmagyarabb település (...)

K Ö S Z Ö N Ö M !

Ulman Mária Mégis lett magyar alpolgármestere (...)

Nagyon sok szeretettel gratulálok Pap (...)

Lenkey Tibor Iványi Grünwald Béla és változó (...)

Tisztelt Szerkesztőség! Előző (...)

Lenkey Tibor Iványi Grünwald Béla és változó (...)

Tisztelt Szerkesztőség! Lenkey Tibor (...)

Felsőkohói templom Nagybányai és máramarosi katolikus (...)

Sarlós Boldogasszony Szentmiséinek (...)

Szent Miklós/Szent Antal templom Nagybányai és máramarosi katolikus (...)

Nagybányai Szent Miklós/Szent Antal (...)

Fernezely Nagybányai és máramarosi katolikus (...)

Nagybányai Árpádházi Szent (...)

Benedek de nem Elek Te is, fiam…? - magán lett az (...)

Brutus véleménye szerin: elmentek (...)

László Béla Te is, fiam…? - magán lett az (...)

Húha! Ezek, a fiúk lányok hogy (...)

Balla Gàspàr Te is, fiam…? - magán lett az (...)

Tisztelt rangos véleményező! Mint (...)

BRUTUS Te is, fiam…? - magán lett az (...)

Tisztelt Szerkesztőség! Az edélyi (...)

Nemeth Nicolae Iuliu A Magyar Szórvány Napja Nagybányán (...)

Engem modfelett elkedvetlenit amikor (...)

Baczynski Gábor Sorsközösségben vagyunk egymással

Imádkozni fogunk, innen Budapestről (...)

Majlatlevente Elkezdik a Szülőföldön magyarul (...)

Már eljőt vagy nem a kifizetés mert (...)

gergyu Beszélgetés Várady Enikővel az (...)

Szép munka, egy nemes ügy (...)

Péter Károly Ismét kapható Nagybányán a HELIKON (...)

Kitűnő alkalom.

Varga Gábor Ismét kapható Nagybányán a HELIKON (...)

Nagyon jó dolog

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FF2020
Reklam