Kk
2023. június 01., csütörtök Tünde napja
árfolyam:
1 euro = 4.9696 RON
1 dollár = 293.0418 RON
100 forint = 0.0563 RON

Magyarország a harmadik legjobban átoltott ország Európában

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

MÁRCIUS ELSEJÉTŐL MÓDOSUL AZ OLTÁSI STRATÉGIA


– Nehéz hetek várnak ránk, ezért az sem zárható ki, hogy szükség lesz további járványügyi intézkedések bevezetésére – mondta az operatív törzs hétindító sajtótájékoztatóján Müller Cecília. Az országos tiszti főorvos hangsúlyozta, hogy

soha nem kellett annyira komolyan venni a járványt, mint most.

– A koronavírus második hullámának lefele menő szakasza ugyanis nem tudott visszatérni az indulási szintre, hanem még azt megelőzően – jellemzően a vírus variánsai miatt – elindult egy nagyon intenzív emelkedés, ezt látjuk Magyarországon is – közölte.

Tájékoztatása szerint péntek óta jelentősen megemelkedtek a fertőzöttségi adatok: a hétvégén 652 fővel nőtt azok száma, akiket kórházban kell ápolni, valamint 86 fővel emelkedett a lélegeztetőgépre szoruló betegek száma is, ami azt jelenti, hogy nemcsak a fertőzöttek, hanem a súlyosabb esetek száma is megnövekedett.

A következő hetekben pedig – folytatta – szintén jelentős mértékű emelkedésre kell számítani, amelyhez az is hozzájárul, hogy

országszerte szinte mindenütt emelkedik a szennyvízben a vírus örökítőanyagának a koncentrátuma,

nagy fokú emelkedést elsősorban Budapesten, Békéscsabán, Kecskeméten, Pécsen és Szekszárdon regisztráltak.

Müller Cecília kiemelte, hogy ma hajnalban kétszáznyolcvanezer adag Szputnyik V vakcina indult el Budapest felé, amelyből száznyolcvanezer első, százezer pedig második komponensű oltóanyag. – E jelentős szállítmánnyal nagy mértékben meg tudjuk emelni a beoltottak számát – fűzte hozzá. Az országos tiszti főorvos bejelentette azt is, hogy

az eddigi hat és fél millió helyett már tízmillió-nyolcszázhetvenezer adag Pfizer–BioNTech-oltóanyagot kötött le Magyarország, ezzel is növelve az ilyen típusú védőoltás mennyiségét az országban.

Arról is szólt, hogy immár Európában is kezdeményezték a Janssen-vakcina engedélyezését, amelynek alkalmazása a kontinensen várhatóan március közepén veheti kezdetét. Ez az oltóanyag azon az elven alapszik, mint a Szputnyik V vagy az AstraZenecáé, tehát egy vektorvakcina, amelynek az az előnye, hogy csak egy dózisban kell beadni – magyarázta.

A szakember köszönetet mondott a háziorvosok aktivitásáért, akik megszólítják a lakosokat, valamint biztosítják, hogy a páciensek akár ott helyben, akár az oltópontokon részesüljenek az oltásban. Elmondása szerint nagyon kedvezően alakul a vakcinák beadásának száma hazánkban: 685 247 fő az első, míg 251 691 fő már a második védőoltási adagját is megkapta. Így az elmúlt heti oltási akcióval egy nagyon előkelő helyet vívtunk ki magunknak Európában:

Málta és Dánia után lakosságarányosan Magyarország vált a harmadik legjobban átoltott országgá az unióban,

hozzátéve, hogy az európai átoltottsági átlag jelenleg 4,9, míg hazánkban ez az arány 6,94 százalék.

 

Müller Cecília emlékeztetett, hogy március elsejétől módosul az oltási stratégia. Ez a változtatás azt jelenti, hogy a Pfizer által gyártott Comirnaty-vakcinák esetében a második adag vakcina beadási ideje az első adag beadását követő 21 nap helyett 35 napra módosul, míg az AstraZeneca Covid–19 Vaccine nevű oltóanyagának az alkalmazásánál az első és a második részoltás közötti időintervallum négyről 12 hétre változik. – Az új rend csak azokra érvényes, akik március elsejétől kapják meg az első adag védőoltást – szögezte le.

A szakember rámutatott:

az oltási stratégia módosítása azt célt szolgálja, hogy az első adag védőoltást mindenki a lehető leggyorsabban megkapja,

hiszen ezek az oltóanyagok – bár különböző mértékben – de már az első adag vakcina felvétele után is jelentős védettséget adnak, így a súlyos szövődményektől és az elhalálozásoktól biztosan megvédik az embereket. – Ettől függetlenül – hangsúlyozta – a második adag vakcinát is mindenki meg fogja kapni, hiszen a hosszútávú és teljes védelemhez két adag oltóanyagra van szükség.

A hétfői tájékoztatón Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője közölte: a koronavírus járvány harmadik hullámára tekintettel

Magyarország kormánya március 15-én 24 óráig meghosszabbította hazánk teljes, schengeni belső határszakaszán az ideiglenesen bevezetett határforgalom-ellenőrzést és a határőrizeti feladatok ellátását is.


(magyarnemzet.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



kk


Kk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Hitelnyújtás mindenki számára Helló Ez az üzenet egyéneknek, szegényeknek vagy mindazoknak szól, akiknek (...)

Súlyos kölcsönkínálat az egyének között 72 órán belül Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)

A PÉNZÜGYI MEGOLDÁS 48 órán belül HellóSzükséged van az otthonod, az üzleted finanszírozásáraautóvásárlás, (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok
tmh
Noileg

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Hirdetés leírása Jó napot, Mr (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Súlyos kölcsönök magánszemélyek (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Hitel ajánlat között az egyes komoly (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

A sürgős egyének közötti kölcsön (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Hitel kínál magánszemélyek (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Hitel kínál magánszemélyek (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Komoly ajánlat közösségi (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

kölcsönkínálat az egyének között (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Hitelek & Finance egyének (...)

Kumah MAJÁLIS - Családi nap Nagybányán

Tisztelt Hölgyem / (...)

Kumah MAJÁLIS - Családi nap Nagybányán

Vállalkozási, céges vagy személyi (...)

Lenkey Tibor SZOBORAVATÓ: Nagybányai Művésztelep (...)

Tisztelt Nagybányai Önkormányzat, (...)

Bodor Ani László Attila koncert Nagybányán

Alig várom nagyon szeretem a dalait.

Jane Walters Búcsús szentmise Szentháromság (...)

I thought I would capitalize on the (...)

Jane Walters Búcsús szentmise Szentháromság (...)

I thought I would capitalize on the (...)

Kapja meg hitelét Lakossági fórum Nagybányán (7)

Kapja meg hitelét 72 órán belül, (...)

Nagybánya.ro ÖNKORMÁNYZATI BESZÁMOLÓ (37)

Köszi az észrevételét, javítva.

Dr. Valdman István ÖNKORMÁNYZATI BESZÁMOLÓ (37)

Nem sok egy kicsit a 100 milliárd lej (...)

Nemzethy Együtt ünnepelt a nemzet!

Csak a rend kedvéért: Bár az írás (...)

Gertrude Carlson Szilveszteri kvíz-est

HITEL AJÁNLAT 200.000 Ft 800.000.000 (...)

Rist Zita Februári kvíz-est

Nagyon örvendek hogy a kedves helyen (...)

Csiki Árpád Tánczos Barna: az erdők jelentősen (...)

Nagyon szépen el tudja mondani (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

Reklam
Reklam
Kk
banyavidek