VENDÉGEKET NEM FOGADHATTAK, DE KÉSZÍTETTEK EGY BEMUTATKOZÓ KISFILMET
Elkészült a Kisvárdán működő Kárpátalja Ház bemutatkozó videója is (ez adta hírül, hogy a Bagolyvárral szemben, a Szent László utca 58. szám alatti épületben hivatalosan is megalakult a Kárpátalja Ház). Majd fél évvel azután került sor e videón is megörökített eseményen, hogy megtörtént az alakulóban lévő, magyar-magyar kultúrát közvetítő intézmény első nagy rendezvénye.
Ez pedig nem volt más, mint a Magyar Állami Népi Együttes néptáncműsora, a Megidézett Kárpátalja. Eredetileg a földrajzi Kárpátalja városaiban szándékoztak előadni, de közbeszólt a járvány, és a helyiek, jelesül a TITT helyi, Béres József Egyesülete igazgatójának, Marczinkó Istvánnak javaslatára itt és a környéken mutatták be.
Az együttes Kisvárdára, a Bagolyvár színpadára elhozott produkciója a magyar színpadi táncművészet történetében először mutatta be egy antológia keretében a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, Kárpátalján élő népek, magyarok, ukránok ruszinok, huculok, románok, cigányok, zsidók sokszínű és gazdag tradicionális kultúráját. Felmutatta mindazt, ami e népek hagyományaiban közös, és azt is, ami nemzeti sajátosság. Ugyancsak megelőzte a nyitást a helyi ruszin önkormányzat megemlékezése Udvari István ruszinológus professzorról, amelynek során meg is látogatták a berendezkedő Kárpátalja Házat, amely a kisvárdai és környéki ruszinságnak is otthont ad. Ez a találkozó helyi specialitások (például töltött káposzta és a ház kínálatában azóta is szereplő kárpátaljai borok kóstolásával végződött), és kiállítást is rendeztek a tájegység képzőművészetéről.
S ami már a közelmúltban, decemberben történt: Mesterek és tanítványok címmel tárlat nyílt, amely bemutatja a tájegység képzőművészeinek munkáit. A ház honlapján online tárlatvezetéssel megnézhető, a szervezők pedig remélik, hogy nemsokára a maguk valóságában is megtekinthetők lesznek a műalkotások.
Ilyen előzmények után látott nemrég napvilágot a már emlegetett megnyitó videó is, amelyen mindezekről és a tervekről is beszámolnak a résztvevők, közöttük Seszták Miklós képviselő és Bodrog László szakmai igazgató. De megtudtuk azt is, hogy a TITT helyi, Béres József Egyesülete továbbra is bekapcsolódik a ház munkájába. Szerződést kötöttek, hogy részt vesznek rendezvényeik megszervezésében. Ugyancsak együttműködik velük a helyi könyvtár. Megalakult a Facebookon a Kárpátalja Ház Baráti Egyesület is, amelynek már közel ezer tagja van. Honlapjukra egyre érkeznek az üdvözlő bejegyzések, a legutóbbi a kárpátaljai borászoktól jött.
(magyarnemzet.hu)
a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk
Szilárd és megbízható pénzügyek Használja ki ezt a nagyszeru lehetoséget és szerezzen megbízható pénzügyi kölcsönt 500 000 (...)
Hitelnyújtás mindenki számára Helló Ez az üzenet egyéneknek, szegényeknek vagy mindazoknak szól, akiknek (...)
Súlyos kölcsönkínálat az egyének között 72 órán belül Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)
adj fel hirdetéstHirdetés leírása Jó napot, Mr (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek (...)
Hitel ajánlat között az egyes komoly (...)
A sürgős egyének közötti kölcsön (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Hitel kínál magánszemélyek (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Hitel kínál magánszemélyek (...)
Komoly ajánlat közösségi (...)
kölcsönkínálat az egyének között (...)
Hitelek & Finance egyének (...)
Tisztelt Hölgyem / (...)
Vállalkozási, céges vagy személyi (...)
Tisztelt Nagybányai Önkormányzat, (...)
Alig várom nagyon szeretem a dalait.
I thought I would capitalize on the (...)
I thought I would capitalize on the (...)
Kapja meg hitelét 72 órán belül, (...)
Köszi az észrevételét, javítva.
Nem sok egy kicsit a 100 milliárd lej (...)
Csak a rend kedvéért: Bár az írás (...)
HITEL AJÁNLAT 200.000 Ft 800.000.000 (...)
Nagyon örvendek hogy a kedves helyen (...)
Nagyon szépen el tudja mondani (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek