Szijjártó Péter a Facebook-oldalán szerdán közzétett videóban Klaus Johannis szerda déli televíziós beszédére reagált. Az államfő azzal kapcsolatban fejtette ki véleményét, hogy a román parlament alsóháza a közelmúltban hallgatólagosan elfogadta Székelyföld területi autonómiájának a törvénytervezetét.
Klaus Johannis kijelentette: a parlamentben a legnagyobb erőt képviselő Szociáldemokrata Párt (PSD) azért harcol, hogy Erdélyt odaadja a magyaroknak. Magyarul köszöntve a PSD elnökét, feltette a kérdést: vajon mit ígért Orbán Viktor magyar miniszterelnök cserébe a megegyezésért?
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a román elnök nyilatkozata „kifejezetten civilizálatlan és gyűlöletkeltésre alkalmas.” Klaus Johannisnak tisztában kell lennie azzal, hogy az Erdélyben és Székelyföldön élő magyarság döntő többsége rá szavazott a román elnökválasztáson – mondta.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország abban érdekelt, hogy jó kapcsolatot ápoljon Romániával, hiszen a két ország fontos gazdasági partnere egymásnak, és az Erdélyben és Székelyföldön élő magyaroknak is érdekük, hogy normális legyen a kapcsolat a két ország között.
Az elmúlt napokban azonban a román állam képviselői sorra olyan nyilatkozatokat tettek, amelyek megnehezítik a jószomszédi kapcsolat fenntartását – tette hozzá.
(hirado.hu)
medspharmacy84@gmail.com We sell all kinds of drugs. I sell Hypnogen, Stilnox, Zolpidem and others. E-mail: (...)
vitalitypharmacy72@gmail.com Do you suffer from chronic pain? Do you have trouble sleeping? Do you suffer from attention deficit (...)
CIOLEK Dobrý deň, nachádzate sa v zložitej finančnej situácii? Súrne potrebujete peniaze na (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek