rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Elballagott a Leőwey Klára Elméleti Líceum 2015-2019-es évfolyamának 24 diákja

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A díszbe öltözött termek, az énekhangtól hangos folyósók, a ballagó diákok lépteitől mozgó iskola különleges eseménynek adott otthont május 31-én. Iskolás éveik befejeztével a diákoknak sok mindentől és sok mindenkitől kell elbúcsúzniuk, ma pedig attól az épülettől vettek búcsút, amelyben egyesek akár 12 évet is eltöltöttek.


,Nem a cél, hanem az Út a legfontosabb, amely elvezet odáig. Mert négy nagy törvény van: tudni, merni, akarni és hallgatni.”(Gaál Viktor)

Utolsó iskolai nap, reggel nyolc óra, négyes terem, osztályfőnöki óra. A mostmár volt tizenkettedik osztály tanulói még egyszer közösen feleleveníthették az együtt eltöltött perceket, a közös nevetéseket, az osztályközösség legszebb emlekéit. A ballagás másik fontos mozzanata az iskolatársaktól való elköszönés. Osztályról osztályra járva, a diákság virágait szívesen fogadva köszöntek el a ballagó diákok azoktól a termektől, amelyekben tudásukat gyarapították, ahol az életre nevelés első leckéit kapták.

A ballagási ünnepség az iskola udvarán folytatódott a szülők, nagyszülők, családtagok jelenlétében. A tizenegyedik osztály részéről Kántor Balázs Raul búcsúztatta a ballagókat, kiemelve, hogy leőweys diákként sose felejtsék el az itt eltöltött perceket, az iskola falai között alakult barátságokat, az iskola közösségében vállalt szerepüket. A diákság szavait tolmácsolva: Várunk vissza benneteket!

 Elballagott a Leőwey Klára Elméleti Líceum 2015-2019-es évfolyamának 24 diákja

Az ünnepség Orosz Andrea végzős búcsúbeszédével folytatódott, Reményik Sándor Mi mindíg búcsúzunk című versével emlékezett vissza az elmúlt évekre. Osztálya nevében köszönetet mondott elsősorban szüleiknek, hogy nevelésük és jó tanácsaik által sikereket érhettek el iskolás éveik során, tanáraiknak a szakmai útmutatásért, az idegeskedésért és a sok fáradalomért, amelyek által elsajátíthatták az elegendő tudást a való világba lépéshez, osztályfőnöküknek pedig nehéz pillanatokban nyújtott biztatásért és törődésért. Szabolcsi Bianka Szuhanics Albert Ballagni könnyekkel című versének elmondásával egészítette ki a ballagók búcsúzását, majd a jelképes iskolakulcsot is átadtak a soron következő ballagó osztálynak.

Pesek Szilárd Zoltán, a végzősök osztályfőnöke megható beszédében felhívta a diákok figyelmét arra, hogy az együtt eltöltött évek meghatározzák majd életüket, mert barátságaik is itt jöttek létre. Számára a négy év osztályfőnökség egyik ballagós dalukban mutatkozik meg legerőteljesebben: Ballag már a vén diák tovább, tovább. Isten véletek cimborák tovább, tovább. Az utolsó névsorolvasás után, útravalóul mindenkinek odaadta a tabló kicsinyített változatát. Beszéde után az osztályfőnök jutalmazta a szép eredményeket elért diákokat, valamint az osztály legjobbjait is. Az évfolyamelső Varhanyovszki Réka lett, tiszta tízes átlaggal, a második helyezet Szabolcsi Bianka, a harmadik legjobb tanuló pedig Cziple Gergő-Máté lett. Díjazva lett Orosz Anna is, aki egy országos versenyen külön díjban részesült, rajzműve pedig egy könyv borítójává lett választva. Vraja Lőkös Éva tanárnő a matekversenyen elért szép eredményekért díjazta a végzősöket, ahogyan Florea Ileana Alina román tanárnő és Biró Andreea angol tanárnő is.

 Elballagott a Leőwey Klára Elméleti Líceum 2015-2019-es évfolyamának 24 diákja

A díjazások után az iskola volt igazgatónője, Máramarossziget alpolgármestere Béres Ildikó Ibolya mondott beszédet, kihangsúlyozva, hogy  iskolai éveik alatt és a ballagás során is egy valaki volt, aki mindig velük és mellettük volt, a Jóisten. Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját-áll az iskola lobogóján és ezzel a bibliai részlettel búcsúzott el a tanárnő a végzős diákoktól, hálaadásra és köszönetnyílvanításra bíztatva őket.

Lovász István máramarosszigeti református lelkész valamint Ft. Turtureanu Róbert római katolikus káplán beszédeikben a hitre, mint értékre hívták fel a figyelmet, majd néhány vicc elmondásával zárták beszédeiket és derítették jókedvre a jelenlévőket.

Kósa Tibor Attila iskolaigazgató minden ballagó diáknak egy emléklapot nyújtott át, köszönetet mondott Orosz Annának, aki az évek során rajzaival és festményeivel díszítette fel az iskolát, majd Varhanyovszki Réka évfolyamelsőnek az iskola ösztöndíját adta át. Beszédében az értékekre hívta fel a figyelmet, mint a nemzeti öntudat, szeretet, család, amelyekkel együtt induljanak el az úton. Az igazgató minden diáknak adott egy szál rózsát, hogy az ünnepség után szüleiknek adják át, megköszönve nekik mindazt, amit tőlük kaptak, a nevelést, az értékeket, a támaszt. Az ünnepség a himnusz eléneklésével zárult.

Ezúton szeretnék a szerkesztőség és a máramarosszigeti magyarság nevében sok sikert kívánni a ballagó diákoknak!

Cziple Hanna Gerda - ehirmondo.ro

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek