KÜ ’21 – idén is online ünnepli a magyar lírát a Harag György Társulat

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Hagyomány, hogy a Harag György Társulat minden évben izgalmas és színes eseménnyel ünnepli a magyar költészetet, a magyar költészet napját követő első szombaton. Idén sem lesz ez másként, ám a Költészetünk Ünnepe immár második kiadását éli meg az online térben. Április 17-én 16 órai kezdettel a társulat Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján lesz követhető a többórás műsorfolyam, mivel élőben, a hatályos járványügyi előírások miatt még nem találkozhat közönségével az alkotócsapat.


A Költészetünk Ünnepe fiatal szervezői – Budizsa Evelyn, Bogár Barbara, Frumen Gergő, Keresztes Ágnes, Kófity Annamária, Kovács Nikolett és Moldován Blanka – idén is egy sokszínű műsorfolyamot hoztak létre, melyben a költők és alkotásaik állnak a középpontban.  

A műsorban középiskolás szatmári diákok verseit adják majd elő a Harag György Társulat művészei, interjút láthatunk Szabó T. Anna író-költővel, Bertóti Johanna költővel és előadóművésszel, Fehér Imola költővel és pedagógussal, Lakatos Fleisz Katalin egyetemi oktatóval, továbbá érdekesnek ígérkezik a közös kerekasztal-beszélgetés is, melyben saját költői ars poetikájukról vallanak kortárs erdélyi alkotók: Mărcuțiu Rácz Dóra, Fischer Botond és André Ferenc költők.

A Brighella Bábtagozat művészei számos, felnőttekhez és gyermekekhez egyaránt szóló produkcióval készülnek. 

Egy évvel ezelőtt festmények és grafikai alkotások születtek egy magyar költemény kapcsán, összekötve a verseket és a vizuális művészeteket. Idén, szatmári fotóművészek, József Attila Nagy városokról beszélt a messzi vándor című költeményének hangulatát, gondolatiságát próbálták lencsevégre kapni. 

Szintén újdonságnak számít az idei műsor RuhaKÖLTEMÉNY című rovata, amelyben a tervezők (Szabó Anna, Kupás Anna, Kertész-Ványi Alexandra és Popa Zsolt) szabadon választott vers alapján öltöztették a társulat néhány színészét. 

A Pilinszky-centenárium kapcsán a szervezők felkérték minden erdélyi magyar társulat egy-egy színészét, hogy saját városukból bejelentkezve osszanak meg a közönséggel egy számukra kedves Pilinszky János-verset.  

A műsorfolyam további érdekes és izgalmas programpontokat is tartalmaz, érdemes lesz tehát a Harag György Társulattal és idei meghívottaikkal tartani szombat délután 16 órától. 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



Reklam


árfolyam:
1 euro = 4.9459 RON
1 dollár = 4.4424 RON
100 forint = 1.3817 RON
Rmdsz mm
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Megbízható és gyors hitel Helló! Valóban finanszírozásra és hitelre van szüksége projektjei, házai, vállalkozása, (...)

€€€€€€€¢€€€€€€€€€€€ Helló, Hitelt keresel? Nagyon alacsony kamatozású kölcsönöket kínálunk 3%. kölcsönt (...)

Hitel ajánlat mindenkinek és befektetés kriptovalutába Jó nap, Szeretnél kriptovalutába fektetni? Megtagadta a kölcsönt a bank? Szüksége van (...)

adj fel hirdetést
nep

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Bristephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

http://96.downloadfirstyou.com/ http:// (...)

Bristephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

http://719.downloadfirstyou.com/ http:/ (...)

Bristephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

http://514.downloadfirstyou.com/ http:/ (...)

Bristephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

http://1423.allorgdownload.org/ http:// (...)

Bristephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

http://209.allorgdownload.org/ http://8 (...)

Jamesthaks Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

http://www.robertoperera.com/prik/ http (...)

Bristephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

http://716.allorgdownload.org/ http://8 (...)

Jamesthaks Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

http://morivietnam.vn/tera http://aula- (...)

Bristephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

http://816.allorgdownload.org/ http://3 (...)

Jamesthaks Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

https://rushwaylimousine.com/gilm http: (...)

Jamesthaks Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

https://laltin.com/vpor http://mustakag (...)

Bristephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

http://2792.downloadfirstyou.com/ http: (...)

Jamesthaks Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

http://aula-virtual.istpiberoamericano.e (...)

news daily today Aranylabdát szeretne elérni Ronaldo (...)

Watch the best live coverage of your (...)

Jamesthaks Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

https://www.connecticutaccident.net/novt (...)

Bristephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

http://29.downloadfirstyou.com/ http:// (...)

Jamesthaks Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

https://livermorelivescan.com/scan/map.p (...)

Bristephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

http://1511.allorgdownload.org/ http:// (...)

Jamesthaks Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

https://mysearchindia.com/vejl https:// (...)

Jamesthaks Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

https://shop.weddingsja.com/hlor/ http: (...)

Bristephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

http://627.allorgdownload.org/ http://1 (...)

Herbert2elicy Megmenthet az okostelefon az (...)

In fortify of cinephiles who voluptuous (...)

Jamesthaks Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

http://www.zagoraexperience.com/mark/map (...)

hydraSon Megmenthet az okostelefon az (...)

[url=https://v3.hydraruzxpnew4af.com.co] (...)

Bristephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

http://717.allorgdownload.org/ http://4 (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
no
eurotrans