Viszályok és cselszövések: a 21. századhoz is szól a Mátyás korabeli regény

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Kolozsvár nagy szülöttének emlékévében jelentették meg Lászlóffy Aladár eddig kiadatlan, rendhagyó történelmi művét a Hunyadiakról.


A mi korunk nem kedvez a történelmi regényeknek, de remélhetőleg lesz még a műfajnak reneszánsza – ezzel a nem mindenki által osztott véleménnyel vezette fel Jakabffy Tamás szerkesztő azt az irodalmi délutánt (és részben az alig megkezdődött 8. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet), amelyen Lászlóffy Aladár posztumusz megjelent regényét mutatták be Magyarország kolozsvári főkonzulátusán. Beszélgetőtársa, László Noémi költő nem látja ennyire borúsan a helyzetet, mint mondta, angol nyelvterületen kifejezetten nagy népszerűségnek örvend a történelmi regény, de a mai magyar irodalomban is jelen van a műfaj, elég ha például Péterfy Gergely Kazinczy-regényének, a Kitömött barbárnak a sikerére gondolunk.

De nevezhető-e egyáltalán történelmi regénynek a Dühöng a déli szél? – merült fel a kérdés. A mű –  amit a kilenc éve elhunyt költő, író eredetileg egy pályázatra írt 1999-ben, de aztán fiókban maradt – a Kriterion könyvkiadó történelmi regényeket felvonultató sorozatában jelent meg ugyan, témájában pedig kétségtelenül kötődik Kolozsvár nagy szülöttének és családjának korához, de kilóg a „szabványos” történelmi regények sorából. Lászlóffy Aladár – akit László Noémi, teljes joggal egyébként, „két lábon járó enciklopédiának” nevezett – nem tartja be az időrendet, az egyenes vonalú, eleje-közepe-vége típusú történetvezetést és általában semmit, amit egy hagyományos történelmi regénytől elvárna az ember. 

Jakabffy megfogalmazása szerint az író „tág látószögű objektívvel” nézi a vizsgált történelmi korszakot, a Hunyadiak korát, vagyis a könyv meglehetősen szerteágazó, rengeteg szálat, eseményt, adatot felölelő, nemzedékeken átívelő epikai mű, amelyben nincs egy koherens, központi szál, nincs következetes nézőpont, változik az elbeszélő személye, maga az elbeszélés pedig „foltokból áll”, montázsszerűen építkezik (még a patchwork kifejezés is elhangzik ehelyt).

A regény négy nagy fejezetből áll, a Hunyadi-família tagjainak sorrendjében, kicsit utalva az evangéliumok szerkezetére is: János könyve, Erzsébet könyve, László könyve és Mátyás könyve – de persze ez is megtévesztő kicsit, mert bár klasszikus értelemben vett főhőse nincsen, a „zilált szöveghalmaz” középpontjában mégis a törökverő Hunyadi János, Mátyás apja áll, a történetet az ő személyisége tartja össze leginkább.

És hát van mit összetartani: Lászlóffy nemcsak hatalmas adatmennyiséget halmoz fel művében, de a kor sikamlós helyzetekkel, intrikákkal, árulásokkal, viszálykodással terhes légkörét is nagy erővel ábrázolja, nem ódzkodva a történelmi anekdotáktól, pletykáktól sem. Néhol egyenesen bennfenteskedik, csak vázlatosan utal olyan eseményekre, szituációkra, amelyekről feltételezi, hogy az olvasónak tudnia kéne róluk – de, amint az elhangzott, az olvasó sajnos nem mindig olyan okos és tájékozott, mint a szerző feltételezi. Tudták például, hogy Hunyadi Jánosnak állítólag volt egy féltestvére, akit szintén Jánosnak hívtak, mivel a törökverő hős – hogy is fogalmazzunk szépen – balkézről született? Vagy hogy a Hunyadi-fiúk dajkája ellopta a magyar koronát? Vagy hogy a korban bevett szokás volt, hogy a csatákban valamelyik hű vitézt öltöztették be a király ruháiba az ellenség megtévesztése végett?

Lászlóffy óvakodott attól, hogy a regényben szerepeltetett történelmi alakokat egyoldalúan – túl pozitívan vagy túl negatívan – rajzolja meg: a hősök összetett jellemek, erényekkel és gyarlóságokkal egyaránt. Az emberi jellemvonások és viszonyok szempontjából a Hunyadiak idealizált kora nem különbözik sokban a mi korunktól, ezért – ahogyan H. Szabó Gyula, a Kriterion igazgatója fogalmazott – a Dühöng a déli szél, „történelmi” jellege mellett nagyon is a mai olvasónak, a huszonegyedik századnak szóló mű.

(foter.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8026 RON
1 dollár = 4.4462 RON
100 forint = 142.35 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

kiado lakas Kiado ketszobas tomhazlakas, 1vagy2 evre, kozel a regi foterhez.Deli fekvesu csendes es zold (...)

Megemlekezes Fajo szivvel emlekezunk Fazekas Gyorgyre halalanak 25-ik evfordulojara. Szivunkben el szep (...)

Hej wszystkim chcę szybko korzystać z tego medium do dzielenia się świadectwem o tym, jak byłem skie Hej wszystkim chcę szybko korzystać z tego medium, aby podzielić się świadectwem o tym, jak (...)

adj fel hirdetést
tmh

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

András László Betiltotta a bukaresti polgármesteri (...)

Nem értem mi a székelyföldi románok (...)

levaaqoao A szatmári színház második (...)

http://mewkid.net/who-is-redistina/ - (...)

ejopaco A szatmári színház második (...)

http://mewkid.net/who-is-redistina/ - (...)

Béres Éva Értékek vonzásában – (...)

Szuper jó ötlet büszke vagyok (...)

Szálka Róbert Értékek vonzásában – (...)

Megtőrni látsztik a jég ! (...)

Rist Zita Egy éves önkormányzati beszámoló - (...)

Gratulalok Pikulas, sok sikert tovabbra (...)

Marianna Neményi Székelyföldért megmozgatjuk (...)

Javaslattal élnék a Székely Nemzeti (...)

Hajnalka Viselet- és likeversenyt hirdet a (...)

Nagyszerű ötlet, gratulálok! (...)

Földházi István Ezüstfenyő díjban részesült (...)

Bizony, mind igaz, amit róla itt (...)

Miklos Csaba IN MEMORIAM SZENTGYÖRGYI SÁNDOR

Nyugalma legyen csendes , emleke orok ! (...)

Zoltan Thurman Papi cölibátus: XVI. Benedek megtöri (...)

A Le Figaró a világ legbefolyásosabb (...)

Zoltan Thurman Nagybánya a Hunyadiak korában

Ezt minden nagybányai iskolában (...)

Máriás József 60 milliárd forintból 34 kastély és (...)

Üdvös lenne felkarolni a pribékfalvi (...)

András László Klaus Iohannis elütötte Orbán Viktor (...)

Ez az ember fordítva van bekötve. Az (...)

Molnár György Női kávéház

Borbás Marcsi műsorában is (...)

Nagy Annamária Máramarosi diákok tantárgy versenyen

A Kriza János Balladamondó, (...)

Kov A Átment a román parlament (...)

Clemancoval lefekudot a kiralyno,es (...)

Kovacs Alexandru Átment a román parlament (...)

Miert kellet azRMDSZ.-nek leszavaznia a (...)

Péter Károly A bukaresti központi egyetemi (...)

Az említett választási vitán (...)

rettegi olga Újraavatták a Nemzeti Vértanúk (...)

a tortenelem sajnos ,megismetlodik (...)

Lemak Rudolf Máramarossziget magyar irodalmi élete

Hiányolom a Szigeti Turmix heti (...)

Péter Károly Az Orban-kabinet tizenkét pontja: (...)

Már nehogy higgyünk nekik!

András László A szenátuson átment a Trianon napról (...)

Az egész román elitről lesújtó a (...)

vigili Szatmárnémetiből is közvetlen (...)

Nagyon örülök neki, így (...)

jkgabor A Colonello is csatkozik a Nagy (...)

Mi az ,hogy Mateszlka, jottek volna (...)

Földházi István FF2019: Sárospatak Nagybányán - (...)

A 8KOR mért nem?

Hajnalka Vida Gábor: Erdélyben minden tabu

Nagyon megérintett, sok mindent (...)

Hajnalka Félmaraton a Főtér Fesztivál 2019-en

Nem kellett volna vajon hamarabb (...)

Sándorné Szekeres Hunyadi János szobrot avatnak (...)

Én nagyon örülök neki. Akkor is a (...)

Debreczeni Mihály Részleges holdfogyatkozás Nagybányán

Napfogyatkozás, mint a címben vagy (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

Reklam
Reklam