Nyolc művész festményét állítják ki rendhagyó módon a 125 éves Művésztelep ünnepi programsorozat keretében

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Fémlemezből készült állványokon mutatják be május 5-én, 12 órától a Főtéren és a Cinteremben Boromisza Tibor, Krizsán János, Mikola András, Nagy Oszkár, Grigore Nagoșanu, Olejnik Janka, Nicolae Stoica és Walter Friedrich városi tájképeinek reprodukcióit.


A tárlat a 125. évét ünneplő Nagybányai Művésztelep programsorozat része.

A projektet a Fundația Arte + kezdeményezte. A szervezők célja, hogy bemutassák a közösségnek ezeket a kiválasztott alkotásokat azokról a helyekről, ahol festették azokat. Emellett a projekt hozzájárul az önkormányzat művészeti és kulturális múltjának tudatosításához, a fiatalabb generáció és a művészetkedvelők oktatásához.

Az így kiállított alkotások a város turisztikai látványosságainak is számítanak majd. A szervezők azért ezt a városi kifejezésmódot választották, hogy a közösség ne csak a galériákban és kulturális intézményekben találkozzanak egy-egy művészeti alkotással, hanem a mindennapokban is.

A fémzománc lemezeket a kecskeméti Balanyi Károly Ferenczy Noémi-díjas grafikus és zománcművész készítette el. Minden reprodukció fém állványon van, amelyen olvasható lesz egy-egy leírás három nyelven, köztük magyarul is. Mindez azért szükséges a szervezők szerint, hogy az alkotások oktató, tájékoztató jellegűek is legyenek.

A projektet a következő években is folytatni fogják, mivel a szervezők elmondása szerint ezt a koncepciót lépésről lépésre kell kidolgozni. Ahogy idén is, a következő években is május 5-én, a Nagybányai Képzőművész Napján fogják kiállítani az alkotásokat. A projektet Nagybánya Önkormányzata finanszírozza.

Ugyancsak május 5-én, 17 órától nyílik a Nagybányai Művésztelepen a Nagybányai Képzőművész Napja alkalmából szervezett kiállítás, ahol kiosztják az Év Művésze díjakat is.

(Mihály Kriszta - Nagybánya.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



Reklam


árfolyam:
1 euro = 4.9470 RON
1 dollár = 4.2484 RON
100 forint = 1.3638 RON
Rmdsz mm
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Hitel minden rászorulónak (jelentkezzen itt) Szüksége van egy hitel? Ön elutasította a bank, és azt szeretnénk, kölcsön, hogy (...)

Hitel kínál magánszemélyek becsületes Azt akarod, hogy hitelt a holtponton, hogy okoz a bankoknak, a jelentkezés elutasítását (...)

Gyors hitel ajánlat Itt egy Pret az olcsó fogyasztása 5000 € 800.000 € 2%. Olcsó fogyasztási hitel, gyors és (...)

adj fel hirdetést
Noileg okt

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Bacs Maria Börtönnel fenyegetik a hamis (...)

Cselekedni kell, nem fenyegetozni.

ANTI COVID Nagyon rossz a járványhelyzet: 442-en (...)

' (...) A beoltott elhunytak 49 és 91 (...)

POP A Nyitva maradhatnak az iskolák

az iskolak nyitva kell maradjanak, (...)

Breuer Péter Adalékok Magyarlápos (...)

Tiszteletem! A cikkíróval valahol (...)

Zita Rist A hűvös idő ellenére is bulival (...)

Nagy kar hogy a legjobb egyutesek (...)

Cheaxia A szinérváraljai zsidóság rövid (...)

buying cialis online reviews

Trencsényi Borbála A szinérváraljai zsidóság rövid (...)

Köszönöm ezt a hírt is! (...)

Transitions Counseling Ne engedje, hogy a stressz az (...)

Hi! I love how informative and great (...)

DottSoina Megmenthet az okostelefon az (...)

cialis online

JenlaLype A magyar állam körözte le a Szilágy (...)

сверх того автоматы (...)

Cheaxia A magyar állam körözte le a Szilágy (...)

buy cialis online without prescription

Cheaxia Máramarosszigetre és Hosszúmezőre (...)

kamagra chewable 100 mg canada

LieshNus Máramarosszigetre és Hosszúmezőre (...)

[url=https://hqd.wiki/]топовые (...)

OrZom Máramarosszigetre és Hosszúmezőre (...)

Nagyon megerölteþe magát, gondolom a (...)

Flexiblemyz A Szent István Napok 2020 további (...)

manuscripts underwent in the Middle

DottSoina „Tavasz - Egy évszak (...)

cialis reviews

Cheaxia Összetartozunk, számon tartalak, (...)

cialis with priligy

Cheaxia Nagysomkút

cost of viagra 100mg

Cheaxia 125 éves a Nagybányai Művésztelep - (...)

can you take naproxen with prednisone

DottSoina 300 éves születésnap Nagybányán

buy tamoxifen online

DottSoina WHO: Rekordszámú új (...)

priligy in sri lanka

DottSoina Megkezdődött Ion Iliescu pere az (...)

discount cialis

Interfacefhe A Szent István Napok 2020 további (...)

Western Europe also formed

Cheaxia Hagymáslápos

generic for cialis

elaphet Március 15. Nagybányán

buy clomid online zest creative

Cheaxia M. Vela: Május 15-e után fokozatosan (...)

generic cialis online pharmacy

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
Noileg okt
eurotrans