Kiszámított, a gazdaság számára hasznos intézkedésnek nevezte kedden Eugen Teodorovici pénzügyminiszter az adótörvénykönyvben előírt enyhítések kiterjesztését – a kormány keddi ülésén fogadta el egyebek mellett a közüzemi víz általános forgalmi adójának (áfa/TVA) a 9 százalékra történő csökkentését, illetve az osztalékok jövedelemadójának 5 százalékos szintjét. Mint a (...) olvasd tovább
Katonai ügyészek szerint Ion Iliescu volt elnök és Petre Roman egykori kormányfő döntött több más személlyel együtt a Zsil-völgyi bányászok Bukarestbe hívásáról 1990-ben - adta hírül hétfőn a Digi24 hírtelevízió ügyészségi forrásokra hivatkozva. A bányászok a fővárosban tüntetőket, diákokat, járókelőket bántalmaztak, és (...) olvasd tovább
Az Európai Bizottság szakembereinek döntése értelmében tizennégy romániai város – Kolozsvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Temesvár, Gyulafehérvár, Arad, Bákó, Nagybánya, Brassó, Brăila, Bukarest, Craiova, Iaşi és Suceava – pályázata versenyezhet az Európa kulturális fővárosa 2021 címért – közölte pénteken a kulturális minisztérium. December 7–10. között (...) olvasd tovább
Október 24-én este őrtüzekkel és az ég felé irányított fénycsóvákkal világítják ki a Székelyföld történelmi régió határait. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nagyszabású rendezvényét – melyre a székelyek nagy meneteléséhez hasonlóan több tízezer résztvevőt várnak – a magyar pártok és politikai szervezetek is támogatják. „Erőt kell felmutatni!" Izsák (...) olvasd tovább
Emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt indul bűnvádi eljárás Ion Iliescu volt államfő ellen a bányászjárás-dossziéban, amelyet idén nyitott újra a főügyészség. A volt államfőt a bukaresti Egyetem téri tüntetés erőszakos elfojtásával is vádolják, amelyben négy személy életét vesztette és hárman megsebesültek. Az ügy tárgyalása ma (...) olvasd tovább
Az RMDSZ az Alkotmánybírósághoz fordulna a levélszavazati törvény miatt, amennyiben a képviselőházban is a jelenlegi, a szenátus által hétfőn elfogadott formájában szavazzák meg - jelentette be kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök. Az RMDSZ szerint a külföldön élő román állampolgárok szavazati jogának gyakorlását (...) olvasd tovább
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke tegnap úgy nyilatkozott, hogy tárgyal Victor Ponta miniszterelnökkel a kormány tevékenységének a felülvizsgálatáról, ami esetleges kormányátalakításhoz is vezethet, a fő tényező azonban a kabinet tevékenységének javítása, amennyiben gondok vannak. „A következő időszakban neki is (Victor Pontának – szerk. (...) olvasd tovább
Szombat reggel Kolozsvár főterén megnyitották az első Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpiát, félezer résztvevő diák és tanár jelenlétében. Az esemény szellemiségének megfelelően interaktív megnyitó zajlott le: a színpadról elhangzó instrukciók szerint fekvőtámaszt, guggolást kellett végezni, de még (...) olvasd tovább
Traian Băsescu volt elnök szerint Romániának egyáltalán nem kellene menekülteket befogadnia. A volt államfő (képünkön) a közszolgálati televízió hétfő esti műsorában kijelentette: Románia hibázik, ha jövő héten nem módosítja álláspontját, és nem mondja azt, hogy nem fogad be (...) olvasd tovább
Mindeddig napi 3,60 lejt költött a román állam egy menekültre, ezentúl mintegy 36 lejt fog. A kormány növeli a menekültek ellátására fordított pénzt, miután Victor Ponta miniszterelnök szégyenletesnek nevezte, hogy a hatályos törvények szerint Bukarest naponta fejenként egy eurónak megfelelő (...) olvasd tovább
A képviselőház plénuma keddi ülésén a Magyar Nyelv Napjává nyilvánította november 13-át. Az RMDSZ képviselői és szenátorai által idén tavasszal kezdeményezett törvény lehetővé teszi, hogy Romániában hivatalos úton is minden magyarlakta településen méltón megünnepelhessék a Magyar (...) olvasd tovább
Erdély legnagyobb magánrezidenciájának vendégei lehettek hétvégén mindazok, akik úgy döntöttek: az őszies időjárás ellenére ellátogatnak a gyalui Várkert Fesztiválra. Márpedig sokan voltak, akik éltek a lehetősséggel: a szervezők közlése szerint első nap mintegy ötezren, második nap jóval kevesebben, az egész nap folyamán (...) olvasd tovább
A Kolozsvári Nemzetközi Könyvfesztivál díját vette át péntek délután Dragomán György marosvásárhelyi származású, Budapesten élő író, a Fehér király és a Máglya című regény szerzője. Gabriel Bota, a fesztivál művészeti igazgatója elmondta, hogy Dragomán György Fehér király című könyve óriási sikert aratott a (...) olvasd tovább
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) az alkotmányosságot veszélyeztető tényezők közé sorolta 2014. évi jelentésében a székelyföldi autonómiatörekvéseket. A jelentést a parlament honlapján hozták nyilvánosságra. A 39 oldalas dokumentumban egyetlen bekezdés foglalkozik az "etnikai alapú szélsőségességgel". Ebben a SRI (...) olvasd tovább
Ponta kormányfőként megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét – derül ki a Legfelsőbb Bírói Testület tegnapi állásfoglalásából. A testület azért foglalkozott a miniszteterelnök szavaival, mert a korrupcióellenes ügyészség sérelmezte, hogy miután szeptember 17-én vádat emelt Ponta ellen – a Turceni-Rovinari (...) olvasd tovább
Romániának gyakorlatilag nincs szüksége újabb készenléti hitelszerződés megkötésére a Nemzetközi Valutaalappal, ám a kormány mégis úgy gondolja, egy ilyen megállapodás jót tenne az országnak, hiszen könnyebben, és olcsóbban vehetne fel hiteleket a nemzetközi pénzpiacon. Deficitnövelő intézkedések Románia és a Nemzetközi Valutaalap (...) olvasd tovább
Victor Ponta miniszterelnök október elsejei hatállyal leváltotta tisztségéből Laczikó Enikőt, a kormány kisebbségi kapcsolatokért felelős államtitkárát. A Maszol.ro portál pénteken arról számolt be, hogy a Hivatalos Közlönyben csütörtökön megjelent miniszterelnöki rendelet szerint az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát (...) olvasd tovább
A letartóztatását követő héten Bukarest főpolgármestere, Sorin Oprescu rögtön nem kevesebb, mint 8%-ot veszített népszerűségéből – derül ki az INSCOP Research által végzett felmérésből. És mi a helyzet a többiekkel? Klaus Johannis továbbra is vezeti a közéleti szereplők iránti bizalom rangsorát. Igaz, 2014 decembere óta először, bizalmi (...) olvasd tovább
A parlament 207 tagja szavazott az indítvány mellett, és nyolcan ellene voksoltak. Elbukott a bizalmatlansági indítvány: a parlament 207 tagja szavazott az indítvány mellett, és nyolcan ellene. Az indítvány megszavazásához 276 törvényhozó támogató szavazatára lett volna (...) olvasd tovább
FRISSÍTVE – A Kovászna megyei törvényszék elutasította kedden a prefektus fellebbezését, és másodfokon is érvénytelenítette a magyar himnusz eléneklése miatt kiszabott bírságot. Az ítéletnek a törvényszék honlapján közölt kivonata szerint a törvényszék megalapozatlannak tartotta a kormány helyi képviselőjének fellebbezését, és érvényben hagyta az alapfokú ítéletet. A (...) olvasd tovább
SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
CSALÁS NÉLKÜL NYÚJTOK A HITELEKET Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? Kölcsönre van szüksége? Sürgős (...)
adj fel hirdetést