A román külügyminiszter egy televíziós interjúban reményét fejezte ki, hogy mihamarabb találkozhat az új magyar kollégájával. Az interjú a Digi24 hírtelevízió Diplomata útlevél című adásában hangzott el szombat este. Corlățean úgy értékelte: annak ellenére, hogy bizonyos (...) olvasd tovább
Traian Basescu államfő lemondását követelte csütörtökön Victor Ponta miniszterelnök, miután Basescu testvéréről olyan felvételek kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint ez utóbbi korrupciógyanúba keveredett. Basescu testvére, Mircea Basescu a májusban 8 év és kilenc hónapra emberölési kísérlet miatt elítélt Sandu (...) olvasd tovább
Kelemen Hunor nem zárja ki, hogy a koalíciós társ Victor Pontára szavaz az év végi államfőválasztás második fordulójában, ha ellenjelöltje nem lesz meggyőzőbb a kormányfőnél. Erről az RMDSZ elnöke a Gândulnak nyilatkozott kedd este. A miniszterelnök-helyettest elsősorban az államfőválasztással kapcsolatos RMDSZ-álláspontról faggatták a (...) olvasd tovább
Ünnepi parlamenti ülés keretei között emlékeztek meg a szenátorok a felsőház fennállásának 150. évfordulójáról. Ez alkalomból az RMDSZ szenátusi frakciójának elnöke, Markó Béla is beszédet mondott, aki Saját tapasztalatainak tükrében elemezte a Szövetségnek a 24 éves, felsőházban kifejtett munkáját. A '89-es eseményeket követően az RMDSZ szenátusi (...) olvasd tovább
A jobboldali összefogás a román baloldalt is arra kényszeríti, hogy szövetséges után nézzen. A helyzet azonban az, hogy nem sok lehetősége van. Előre menekül a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) azt követően, hogy az európai parlamenti választáson elért győzelme után a szétforgácsolt jobboldal pártjai (...) olvasd tovább
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt határozottan elítéli a Csíksomlyón, pünkösd szombatján tapasztalt hatósági visszaéléseket és a pünkösdkor Szovátán állított Wass Albert-szobor elhurcolását – olvasható a szerkesztőséghez eljutott közleményben. Ezért első lépésként az EMNT jogi úton szándékszik (...) olvasd tovább
A rendőrség csütörtök reggel házkutatást tartott annál a szovátai lakosnál, aki a saját portáján állított fel Wass Albert-szobrot, és lefoglalta a műalkotást - közölte honlapján a Krónika napilap. A rendőrségi akcióról az érintett, Tóth Ferenc tájékoztatta a szerkesztőséget. A hírt a Maros megyei rendőrkapitányság (...) olvasd tovább
A szobrot sárga festékkel kenték össze, és a fejedelem nyakába román zászlót kötöttek. Meggyalázták Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nagyváradi egészalakos szobrát – írja szerdai számában a Krónika erdélyi magyar napilap. A lap beszámolója szerint a szobrot sárga festékkel kenték össze, és a fejedelem nyakába román (...) olvasd tovább
Semmi nem írja elő a területi autonómia biztosítását – ezt válaszolta a román kormány a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyik petíciójára. „Romániára nem hárul semmilyen nemzetközi egyezményből származó kötelezettség, amely szerint etnikai alapú területi autonómiát vagy bármilyen (...) olvasd tovább
Előbb szervezeten belül kell egyeztetnie a két pártnak az autonómiastatútumról, és ha kialakult végleges álláspontjuk, akkor lesz értelme ismét tárgyalóasztalhoz ülni – véli Márton Árpád, a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetek egyik kidolgozója, az RMDSZ-es küldöttség tagja. Elmondta, az RMDSZ-en belül is különböznek a vélemények bizonyos kérdésekről, az (...) olvasd tovább
Már év végétől összefogásról tárgyalna Peti András és Portik Vilmos, hogy Marosvásárhelyen a magyarság jelöltjei győzzenek a 2016-os helyhatósági választásokon. Peti, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke elmondta, az államelnöki választások után már tárgyalni kellene az együttműködésről az (...) olvasd tovább
Nem lát etnikai diszkriminációt Romániában Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke. A német politikus, Nagyszeben polgármestere (képünkön) kedden este a román közszolgálati televízióban arról beszélt: nem hiszi, hogy karrierjét befolyásolta az, hogy a német kisebbség (...) olvasd tovább
Elutasította a román képviselőház is a verespataki aranybánya-beruházást elősegítő törvénytervezetet, amelyet tavaly augusztusban a bukaresti kormány terjesztett a törvényhozói testület elé. Korábban a szenátus is elvetette a tervezetet, amely így a képviselőházi voksolás után végleg elutasítottnak tekinthető. (...) olvasd tovább
Bár már jelölt is volna Nagy András volt szászrégeni polgármester személyében, a Szociáldemokrata Párt (PSD) még nem bólintott rá egy magyar prefektus kinevezésére Maros megyében – tudtuk meg kedden Borbély Lászlótól. Az RMDSZ politikai alelnökét a koalíciós pártok vezetőinek hétfői tanácskozásáról kérdeztük. (...) olvasd tovább
A liberális párt politikusainak többsége egyetért a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) egyesülésével annak érdekében, hogy erős jobboldali párt jöjjön létre – jelentette ki hétfőn Crin Antonescu, a PNL leköszönt elnöke. A PDL elnöksége hétfőn egyhangúlag döntött arról, hogy a novemberi (...) olvasd tovább
Visszalépett az államfőjelöltségtől is Crin Antonescu, a romániai Nemzeti Liberális Párt (PNL) távozó elnöke szombaton. Antonescu 2011-ben a szociáldemokratákkal szövetkezett a jobboldali Traian Basescu államfő ellen: a Szociálliberális Szövetségnek ő volt az államfőjelöltje, Victor Ponta pedig a miniszterelnök-jelöltje. (...) olvasd tovább
Ponta jókedvűen és bizalommal indulna az elnökválasztáson, de csak ha muszáj. Számára fontosabb, hogy „2016-ig jó miniszterelnöke legyen Romániának". Victor Ponta miniszterelnök nem utasítja el azt a lehetőséget, hogy ő legyen az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje az év végi elnökválasztáson – (...) olvasd tovább
Szerda délután ült első alkalommal tárgyalóasztalhoz a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL), hogy a jobboldali erők összefogásáról tárgyaljon, ám a megbeszélés előtti nyilatkozatok alapján máris körvonalazódni látszik az együttműködés, amely akár a két párt összeolvadásáig is elmehet. A PDL vezetősége szedai ülésén megszavazta (...) olvasd tovább
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ számára és az erdélyi magyar emberek számára is siker, hogy a szövetségnek sikerült két képviselőt bejuttatnia az Európai Parlamentbe. Az RMDSZ-elnök közleménye szerint a szövetség által elért 6,3 százalékos eredmény azt bizonyítja, hogy a szövetség háta mögött „erős, (...) olvasd tovább
Öt megyében vezet az RMDSZ a Hotnews interaktív térképén közölt adatok szerint: Hargita (87,21%), Kovászna (76,11%) és Maros megye (40,25%) mellett Szatmár (35,54%) és Szilágy megyében (27,43%) is megszerezte a szavazatok többségét. A piros megyékben a (...) olvasd tovább
How I won the Powerball Lottery Being the winner of a multi-million dollar lottery certainly will be a life-changing event for (...)
Pénzügyi ajánlat, hogy segítsen. Finanszírozásra van szüksége otthonához, vállalkozásához, autóvásárláshoz, (...)
Gyors hitelre van szüksége? Gyors hitelre van szüksége? Üdvözlök mindenkit! Hitelnyújtási kapacitásunk 2 000 € és (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek
Tisztelt Nagybányai Önkormányzat, (...)
Alig várom nagyon szeretem a dalait.
Köszi az észrevételét, javítva.
Nem sok egy kicsit a 100 milliárd lej (...)
Csak a rend kedvéért: Bár az írás (...)
HITEL AJÁNLAT 200.000 Ft 800.000.000 (...)
Nagyon örvendek hogy a kedves helyen (...)
Nagyon szépen el tudja mondani (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Binary trading has caused many people (...)
Binary trading has caused many people (...)
Ugyan 21 én lesz a Philiaban ,ugyan (...)
Örülök az obiektiv döntésnek, (...)
Do you need a quick long or short term (...)
Borrow money here Fast online loans (...)
Nesze semmi, fogd meg jól ! Ezt nagyon (...)
Itt akkora a lopas, hogy soha nem fog (...)
Köszönöm a megosztàst! Igen, (...)
IGY IS LEHET,EGY REMÉNY SUGÁR hogy (...)
A szentmisek a templom Facebook (...)
A sürgős egyének közötti kölcsön (...)
A sürgős egyének közötti kölcsön (...)
Hitel ajánlat között az egyes komoly (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek (...)
Hirdetés leírása Jó napot, Mr (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni