Klaus Johannist, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét indítja jelöltként az államfőválasztáson a két legnagyobb ellenzéki párt – a PNL, és a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) – összefogásával létrejött Keresztény-liberális Szövetség (ACL).
A hétfőn bejelentett döntést a két, fúzióra készülő párt közvélemény-kutatásokra alapozva hozta meg. A felmérések megerősítették, hogy Johannisnak nagyobb esélye van legyőzni a szociáldemokrata Victor Ponta kormányfőt, mint a PDL által javasolt Catalin Predoiu volt igazságügyi miniszternek. Vasile Blaga, a PDL elnöke közölte, hogy Predoiu lesz a jobboldali összefogás miniszterelnök-jelöltje.
Johannis szerint egy évtizednyi botrány és konfliktus után a románoknak azt kell eldönteniük, hogy a képmutatás és korrupció évtizedét óhajtják-e, vagy szívesebben élnének egy az állampolgárait tisztelő, nyugati elkötelezettségű jogállamban. „Kevesebb lármát és több komolyságot akarok az államfői feladatok ellátásában" – szögezte le Johannis.
Elmondta: feltett szándéka, hogy államfővé választása esetén megváltoztassa a politikai játékszabályokat Romániában, ugyanakkor folytonosságot ígért a nyugati irányultságú román külpolitikában és az igazságszolgáltatás függetlenségének garantálásában.
„Nagyszeben polgármestereként bebizonyítottam, hogy botrány nélkül is lehet politizálni, lehet konszenzust építeni, munkahelyeket teremteni, befektetőket vonzani és fejlődni, igenis lehetséges a szolidaritás és tolerancia a különbözőségben. És ha Nagyszebenben lehet, akkor Románia egészében is lehet" – jelentette ki Klaus Johannis, aki 2013-ban, a Romániai Német Demokrata Fórum éléről igazolt át a Nemzeti Liberális Pártba.
Kiemelte: először történik meg, hogy egy jelentős politikai erőt képviselő román pártszövetség egy etnikai kisebbséghez tartozó politikust jelöl a legmagasabb állami tisztségre. Úgy vélte, az államfői posztra való jelölése a román demokrácia érettségét bizonyítja és azt, hogy Románia „egy liberális társadalommá, polgári nemzetté" kezd válni.
Romániában november másodikán rendeznek elnökválasztást. Amennyiben senki sem szerzi meg a választók több mint felének támogatását, november 16-án második fordulót tartanak az első két helyen végzett jelölt részvételével. A közvélemény-kutatások szerint most Victor Ponta szociáldemokrata kormányfőnek van a legnagyobb esélye, hogy Románia következő elnöke legyen. A felmérések júliusban 53-47 arányú győzelmet jósoltak Pontának amennyiben Johannisszal kerül szembe a második fordulóban.
MTI
a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk
Gyors és egyszerű kölcsön mindenkinek, akinek szüksége van rá Hitel adósságtörlesztéshez, számlák kifizetéséhez vagy új vállalkozás indításához, (...)
Vezető online csak közvetlen hitelezőkkel Kiváló hír! Lehetősége van 5000 és 100 millió dolláros kölcsön biztosítására A (...)
gyors és biztonságos hitel Helló! Pénzügyi segítséget keres ésszeru feltételekkel, és 24 órán belül pénzre van (...)
adj fel hirdetéstHLEDÁTE BEZPEČNOU (...)
HLEDÁTE BEZPEČNOU (...)
Vážený pane nebo paní, kdo si (...)
seriózní nabídka půjčky Mám (...)
seriózní nabídka půjčky Mám (...)
Hledáte úvěr na oživení svého (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Jmenuji se Marijana, jsem z (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Now a major force in the bitcoin (...)
Now a major force in the bitcoin (...)
Now a major force in the bitcoin (...)
Now a major force in the bitcoin (...)
Hofy folytassa a haszontalan (...)
Naléhavá nabídka půjčky do 24 (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek