Az iskolák megnyitásáról szóló döntést települési szinten hozzák meg, kötelező lesz a maszkviselés

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az iskolák megnyitásáról szóló döntést nem megyei, hanem a települések szintjén hozzák meg - hangsúlyozta az Antena 3 televízió műsorában az oktatási miniszter.


Sorin Cîmpeanu kifejtette: a döntést minden település szintjén hetente felül kell vizsgálni, az elmúlt 14 napban, ezer lakosra vetített összesített fertőzésszám alapján. Amikor a járvány esetleges harmadik hullámáról kérdezték azt mondta: bízik benne, hogy nem lesz, de ha lesz, az nem jelenik meg 'egyik napról a másikra', eltart egy-másfél hónapig, és 'jól látható lesz' az emelkedő esetszámokból, tehát nem kell majd azonnali döntést hozni.

A tanulóknak és a tanároknak állandóan maszkot kell viselniük az iskolában, miután február 8-ától fizikai jelenléttel kezdődik meg az oktatás - hangsúlyozta az oktatási miniszter. Cîmpeanu kifejtette: ez, és több más előírás része lesz annak a közös rendeletnek, amit az egészségügyi miniszterrel együtt adnak ki a közeljövőben. Meglátása szerint a maszkviselés megakadályozza a fertőzés terjedését akkor is, ha két tanuló ül egy padban. Úgy fogalmazott: a maszkviselés 'összehasonlíthatatlanul fontosabb', mint az, hogy a tanulók néhány centivel közelebb vagy távolabb ülnek egymáshoz.

Azok a tanulók továbbá, akik orvosi papírokkal bizonyítják, hogy ellenjavallt, hogy fizikailag jelen legyenek az iskolában, online tanulnak, és ugyancsak online oktatásban vesznek részt azok, akiknek családtagjaik fokozott veszélynek vannak kitéve fertőzés esetén - közölte kedd esti közleményében az oktatási minisztérium. Az egészségügyi minisztériummal közösen kiadott dokumentum azt ajánlja azoknak a tanulóknak, akiknek 'jellegzetes tüneteik' vannak, hogy maradjanak otthon. Ugyanakkor online tanítnak majd azok a tanárok is, akik a munkaorvos tanúsítványa szerint krónikus betegségben szenvednek, vagy egyéb ok miatt veszélyezettek.

A közlemény szerint öt olyan eset van, amikor online oktatást kell biztosítani, mégpedig akkor, ha:

- a tanulóknak ellenjavallt a fizikai jelenlét (orvosi igazolás szükséges);

- a tanulók családtagjai fokozottan veszélyezettek egy esetleges fertőzésre (orvosi igazolás szükséges);

- a tanulóknak fertőzésgyanús tüneteik vannak;

- a tanárok krónikus betegségben szenvednek (munkaorvosi igazolás szükséges);

- a tanároknak fertőzésgyanús tüneteik vannak.

(transindex, agerpres)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8745 RON
1 dollár = 4.0209 RON
100 forint = 1.3497 RON
rmdsz nb
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Hitel és pénzügyi segítség minden rászoruló számára Jó nap, Itt kaphatja meg gyors és egyszerű hitelét 3% -os kamatláb mellett stressz és (...)

Gyors és jogos hitelajánlat (Jelentkezés itt) Jó nap, Jelentkezzen ide mindenféle hitelre, függetlenül pénzügyi helyzetétől, hitelünk (...)

Hitelajánlat minden rászoruló számára 24 órán belül Jó nap, A Hopkinson Finance Limited az alábbiakban különféle hiteleket (...)

adj fel hirdetést
n2

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Ilonlmnw Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (...)

Привет друзья Наша (...)

Arnottqzb A Szent István Napok 2020 további (...)

handwritten synonym

Fendermuh A Szent István Napok 2020 további (...)

Libraries of the Carolingian era). IN

Keypadailu A Szent István Napok 2020 további (...)

Manuscript is a collective name for (...)

Tayla Brüsszel a gyűlöletbeszédre (...)

college personal essay (...)

how much does viagra cost A Szatmári Római Katolikus (...)

buy viagra soft viagra wikipedia (...)

Libik Jòzsef Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

Jò napot.Libik Jòzsef vagyok.Jelenleg (...)

Dr Daróczi János Huszonnégy református elkezdte (...)

Példaértékű kezdeményezés!

Nagy István Bemutatkoznak az RMDSZ Máramarosért (...)

Máramaros megye NEM maradt parlamenti (...)

Attila Szász Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

Sok sikert a fórumnak.

Varga Gábor Emil Boc nem örül, hogy RMDSZ-es (...)

Elég nagy baj!

Kinczel Ferenc Új székháza lesz a Nagybányai (...)

Vigyázzatok a fejetekre el ne (...)

Éva Bondorné Tisztelt Képviselő Úr, mondjon le!

Nem érdekel mi van Nagybányán! Van (...)

Zita Rist Szakmaképzés líceumi diákok (...)

Erdemesnek Tarta am felmerni hogy az (...)

Kertesz Rozalia Megyénként rendkívül változó, hol (...)

Mi a helyzet Nagybányán ?

Róbert Szálka Értékek vonzásában – (...)

Ha nem jön köze ez a vírusos (...)

Julka Új igazgatója van a Németh László (...)

Szivbol gratulalok! ♥

Veronica Benedec Új igazgatója van a Németh László (...)

Gratulalok tanarneni

Lenkey Tibor A Nagybánya Tájképfestő Telep 25 (...)

Őszinte köszönetem és elismerésem (...)

Todorovics István A Nagybánya Tájképfestő Telep 25 (...)

Sok sikert a további munkássághoz!

Tompos Opra Ágota A Nagybánya Tájképfestő Telep 25 (...)

Örömmel látom hogy elismerik (...)

Erzsebet Koncz Kovacs Szamosardó, a legmagyarabb település (...)

K Ö S Z Ö N Ö M !

Ulman Mária Mégis lett magyar alpolgármestere (...)

Nagyon sok szeretettel gratulálok Pap (...)

Lenkey Tibor Iványi Grünwald Béla és változó (...)

Tisztelt Szerkesztőség! Előző (...)

Lenkey Tibor Iványi Grünwald Béla és változó (...)

Tisztelt Szerkesztőség! Lenkey Tibor (...)

Felsőkohói templom Nagybányai és máramarosi katolikus (...)

Sarlós Boldogasszony Szentmiséinek (...)

Szent Miklós/Szent Antal templom Nagybányai és máramarosi katolikus (...)

Nagybányai Szent Miklós/Szent Antal (...)

Fernezely Nagybányai és máramarosi katolikus (...)

Nagybányai Árpádházi Szent (...)

Benedek de nem Elek Te is, fiam…? - magán lett az (...)

Brutus véleménye szerin: elmentek (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FF2020
Reklam