Döntő házként szavazta meg a szenátus a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) működéséről, az igazságszolgáltatás megszervezéséről, illetve a bírák és ügyészek jogállásáról szóló tervezeteket. Az RMDSZ módosításai biztosítják az igazságszolgáltatás függetlenségét, reális garanciát jelentenek arra, hogy nem lesznek visszaélések ezen a területen, és a nemzeti kisebbséghez tartozó bíró és ügyész jelöltek számára is pozitív változásokat sikerült bevinni.
„Ma sikerült a parlamentnek konszenzusra jutnia és megszavazni azt a három igazságügyi törvénytervezetet, amelyet a kormány iktatott a parlamentben az őszi ülésszak elején. A törvénytervezetek elfogadása fontos lépést jelentenek az igazságszolgáltatás terén és ugyanakkor összefüggenek Románia schengeni csatlakozásával is, hiszen a román igazságszolgáltatás brüsszeli monitorizálása többek között csak akkor szűnik meg, ha Románia korszerűsíti az igazságügyi törvényeit” – nyilatkozta Turos Lóránd, Szatmár megyei szenátor, az RMDSZ szenátusi frakcióvetője.
Császár Károly, Maros megyei szenátor, az igazságyügyi törvénytervezeket tárgyaló speciális bizottság RMDSZ-es tagja rámutatott: „A 2021-2024-es kormányprogramban prioritásként szerepelt az igazságszolgáltatás megszervezésére és működésére vonatkozó jogszabályok kidolgozása, figyelembe véve az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV), GRECO-jelentés és az Európai Bizottság jogállamisági jelentése kapcsán megfogalmazott valamennyi ajánlásokat. Az igazságügyi törvények elfogadása és hatályba lépése mérföldkő az Országos Helyreállítási és Reziliencia Terv (PNRR) megvalósításában. Az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére a parlamentben ma elfogadtuk az igazságügyi rendszer szervezésére és működésére vonatkozó törvénytervezeteket. Az RMDSZ munkájának eredményeként sikerült úgy módosítani a törvényt, hogy pontegyenlőség esetén azokban a bírósági és ügyészségi választókerületekben, ahol a településen valamely nemzeti kisebbség aránya legalább 50 százalék, ott a kisebbség nyelvét beszélő jelöltek egyenlő arányban élveznek elsőbbséget. Továbbá, sikerült olyan módosításokat eszközölni a törvénytervezetben, amely biztosítja az igazságszolgáltatás függetlenségét és reális garancia arra, hogy nem lesznek visszaélések ezen a területen, többek között nem fog felmerülni ugyanaz a probléma, mint ami az Igazságügyi Ellenőrzés jelentéseiből a közvéleménybe jutott” - fogalmazott a Maros megyei szenátor.
Az igazságügyi törvénytervezetek megvitatására és elfogadására az őszi parlamenti ülésszak elején egy speciális bizottság jött létre. Az RMDSZ-t a bizottságban Császár Károly Zsolt Maros megyei szenátor és Ladányi László-Zsolt Hargita megyei képviselő, a bizottság titkára képviselték. A törvénytervezetek végső jelentéséről ma szavazott a különbizottság, majd döntéshozó fórumként meg is szavazta a szenátus plénuma.
(közlemény)
a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk
Szilárd és megbízható pénzügyek Használja ki ezt a nagyszeru lehetoséget és szerezzen megbízható pénzügyi kölcsönt 500 000 (...)
Hitelnyújtás mindenki számára Helló Ez az üzenet egyéneknek, szegényeknek vagy mindazoknak szól, akiknek (...)
Súlyos kölcsönkínálat az egyének között 72 órán belül Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)
adj fel hirdetéstHirdetés leírása Jó napot, Mr (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek (...)
Hitel ajánlat között az egyes komoly (...)
A sürgős egyének közötti kölcsön (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Hitel kínál magánszemélyek (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Hitel kínál magánszemélyek (...)
Komoly ajánlat közösségi (...)
kölcsönkínálat az egyének között (...)
Hitelek & Finance egyének (...)
Tisztelt Hölgyem / (...)
Vállalkozási, céges vagy személyi (...)
Tisztelt Nagybányai Önkormányzat, (...)
Alig várom nagyon szeretem a dalait.
I thought I would capitalize on the (...)
I thought I would capitalize on the (...)
Kapja meg hitelét 72 órán belül, (...)
Köszi az észrevételét, javítva.
Nem sok egy kicsit a 100 milliárd lej (...)
Csak a rend kedvéért: Bár az írás (...)
HITEL AJÁNLAT 200.000 Ft 800.000.000 (...)
Nagyon örvendek hogy a kedves helyen (...)
Nagyon szépen el tudja mondani (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek