et1
2023. december 09., szombat Natália napja
árfolyam:
1 euro = 4.9677 RON
1 dollár = 300.4044 RON
100 forint = 0.0552 RON

Bajba került Ponta kampányfőnöke

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Dan Şova volt közlekedési minisztert, a kormányzó Szociáldemokrata Párt szenátorát. A nyomozó hatóság szerint az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta miniszterelnök kampányfőnökének ügyvédi irodája olyan szerződéseket kötött 2007-ben két olténiai hőerőmű képviseletében, amelyek 71 millió lejes kárt okoztak az állami vállalatoknak, Şováék azonban haszonra tettek szert.


Bűnvádi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Dan Şova volt közlekedési miniszter ellen, aki jelenleg az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök választási kampányfőnöke.

A DNA szerdai közleménye szerint Şovát hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsítják. A vádhatóság szerint a Şova és társai ügyvédi iroda olyan szerződéseket kötött 2007-ben két olténiai hőerőmű képviseletében, amelyek 71 millió lejes kárt okoztak az állami tulajdonban lévő turceni-i és rovinari-i energetikai létesítményeknek. Az ügyvédi irodának mégis 3,4 millió lejnyi honoráriumot és sikerdíjat fizettek ki.

A Legfelső Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) vizsgálati részlegének januárban készült kimutatása szerint az ügyben a Şova-féle ügyvédi irodával üzleti kapcsolatban lévő Victor Ponta neve is felbukkan. A CSM jelentése szerint 2009 és 2013 között 19 különböző bűnügyi dossziéban szerepelt a kormányfő neve, ezek közül tizennégyet vádemelés nélkül lezártak, öt esetben pedig még folyamatban van a nyomozás.

A Digi 24 hírtelevízió szerdán azt közölte, hogy ez utóbbi, még lezáratlan esetek között szerepel a Gorj megyei energetikai komplexum korrupciógyanús szerződéskötéseinek ügye. Ponta 2004-2008 között a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik Gorj megyei parlamenti képviselője volt.

Dan Şova a DNA épületéből való távozásakor újságírói kérdésre válaszolva azt állította, hogy Ponta nem szerepel a gyanúsítottak listáján. „A rovinari-i hőerőmű pénzéből Ponta úr sohasem kapott egyetlen lejt sem" – tette hozzá kihallgatása után a PSD szenátora. Şova egyúttal cáfolta azt is, hogy az ellene felmerült korrupciógyanú miatt mondott le júniusban a közlekedési tárca éléről, azt hangoztatva, a bűnvádi eljárás lemondása után indult meg.

Különben Dan Şova a kormányfő egyik közeli munkatársának és bizalmasának számít, korábban a PSD szóvivője volt. 2008 óta szenátor, a párt 2012-es kormányra kerülése után először parlamenti kapcsolatokért felelős miniszter volt, majd – tárca nélküli miniszterként, később pedig a közlekedési minisztérium élén – ő irányította az autópálya-építési programot. Júniusban azzal indokolta lemondását a közlekedési tárca éléről, hogy a PSD államfőjelöltjének választási kampányfőnöke lesz.

(kronika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



Reklam


et2
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Gyors és egyszerű kölcsön mindenkinek, akinek szüksége van rá Hitel adósságtörlesztéshez, számlák kifizetéséhez vagy új vállalkozás indításához, (...)

Vezető online csak közvetlen hitelezőkkel Kiváló hír! Lehetősége van 5000 és 100 millió dolláros kölcsön biztosítására A (...)

gyors és biztonságos hitel Helló! Pénzügyi segítséget keres ésszeru feltételekkel, és 24 órán belül pénzre van (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Patrik Nagybányán koncertezik a 100 Tagú (...)

HLEDÁTE BEZPEČNOU (...)

Patrik Nagybánya az irodalomban

HLEDÁTE BEZPEČNOU (...)

TRNKOVÁ JAROSLAVA Nagybánya az irodalomban

Vážený pane nebo paní, kdo si (...)

Sabina Vodičkova Retró Bányásznapok Felsőbányán

seriózní nabídka půjčky Mám (...)

Sabina Vodičkova Nagybánya az irodalomban

seriózní nabídka půjčky Mám (...)

pospichal ladislav Nagybánya az irodalomban

Hledáte úvěr na oživení svého (...)

Marijana Cherecheș utóda hatalmas (...)

Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)

Marijana Cherecheș utóda hatalmas (...)

Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)

Marijana Történelmi csúcsra ért az arany (...)

Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)

Marijana NAGYBÁNYA 2033 – találkozó (...)

Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)

Marijana A boldog herceg című bábjátékra (...)

Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)

Marijana Nagy jelentőségű középkori (...)

Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)

Marijana Nagybányán koncertezik a 100 Tagú (...)

Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)

Marijana Nagybányán koncertezik a 100 Tagú (...)

Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)

Marijana Jótékonysági adventi vásár

Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)

Marijana Jótékonysági adventi vásár

Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)

Marijana Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)

Marijana Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)

Marijana Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)

Marijana Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)

Marijana Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)

Marijana Nagybányán koncertezik a 100 Tagú (...)

Jmenuji se Marijana, jsem z (...)

Marijana Nagybányán koncertezik a 100 Tagú (...)

Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)

Marijana Nagybányán koncertezik a 100 Tagú (...)

Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)

Robert Powell Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Now a major force in the bitcoin (...)

Robert Powell Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Now a major force in the bitcoin (...)

Robert Powell Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Now a major force in the bitcoin (...)

Robert Powell Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Now a major force in the bitcoin (...)

Zita Rist Cherecheș utóda hatalmas (...)

Hofy folytassa a haszontalan (...)

Marcela KREJSOVÁ Nagybányán koncertezik a 100 Tagú (...)

Naléhavá nabídka půjčky do 24 (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

Reklam
Reklam
et2
banyavidek