rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Hivatalos tervezet: ezeket a szabályokat kell betartani az új tanévben az iskolákban

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Órák alatt is kötelező a maszviselés és a gyerekek nem érintkezhetnek egymással – többek között ezt írja elő a közoktatásban alkalmazandó egészségügyi szabályokról szóló, szerdán közvitára bocsátott rendelettervezetet. A legfontosabb tudnivalókat foglaltuk össze.


A jogszabály szerint a tanfelügyelőségek szeptember 7-ig továbbítják a megyei vészhelyzeti bizottságoknak valamennyi iskola járványügyi helyzetnek megfelelő tanévkezdési forgatókönyvét. A megyei vészhelyzeti bizottságoknak ezeket szeptember 10-ig jóvá kell hagyniuk.

Mint korábban írtuk, településenként három forgatókönyv lehetséges az is iskolakezdésre az utolsó két hét alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzések ezer lakosra jutó teljes száma alapján. Ha ez a mutató egy alatt van (zöld forgatókönyv), akkor megnyitnak az iskolák, ha egy és három között (sárga forgatókönyv), akkor csak az elemisek és a végzősök vehetnek részt személyesen a tanórákon, ha pedig 3 felett van (piros forgatókönyv), akkor az illető településen bezárnak (vagy ki sem nyitnak) az iskolák és online folytatják a tanévet.

A tervezet szerint, ha fertőzéses esetet jegyeznek egy osztályban, akkor annak az osztálynak a diákjai 14 napig online oktatásban részesülnek. Ha egy iskolán belül három különböző osztályban van fertőzéses eset, a tanintézményt a legfrissebb esettől számított 14 napra bezárják, és online zajlik az oktatás.

Ha valamelyik pedagógus megfertőződik, köteles ezt jelezni az iskola vezetőségének, utóbbi pedig a megyei egészségügyi igazgatóságnak.

A járványügyi vizsgálatok eredményeinek függvényében ez esetben négy forgatókönyv lehetséges: Ha a pedagógus csak egyetlen osztályban oktatott és nem érintkezett a tanári kar többi tagjával, akkor csak abban az osztályban függesztik fel az oktatást. Ha a pedagógus csak egyetlen osztályban oktatott és érintkezett a tanári kar több tagjával, akkor abban az osztályban felfüggesztik az oktatást, és a fertőzött pedagógussal érintkező tanárok otthoni elkülönítésbe kerülnek. Ha a pedagógus több osztályban oktatott, de nem érintkezett a tanári kar többi tagjával, akkor az érintett osztályokban felfüggesztik fel az oktatást.

Ha a pedagógus több osztályban oktatott és érintkezett a tanári kar több tagjával, akkor felfüggesztik az oktatást az iskolában. Csak az óvodákban nem kötelező a maszkviselés A tervezet rendelkezik arról is, hogy valamennyi oktatási intézménynek azonosítania kell a rendelkezésére álló és az oktatási folyamatban használható termeket, illetve egy olyan helyiséget, ahol elszigetelhetik a fertőzésgyanús személyeket. 

A tantermekben biztosítani kell a tanulók közötti egyméteres távolságot, illetve - ha erre nincs lehetőség - a padok átlátszó válaszfallal történő elkülönítését.

Az iskola vezetőségének ki kell jelölnie az alkalmazottak közül egy személyt, aki a koronavírus-járvány elleni védekezést koordinálja, és aki állandó kapcsolatban áll majd az iskola egészségügyi személyzetével, a tanfelügyelőséggel, az egészségügyi igazgatósággal és a helyi hatóságokkal. "A tanulók közötti érintkezést korlátozni kell várakozási zónák kijelölésével, a védőtávolság betartásának biztosítása érdekében. Az iskola bejáratánál, a folyosókon és az osztályok bejáratánál is kézfertőtlenítő szert kell elhelyezni a gyakori fertőtlenítés megkönnyítése érdekében" - olvasható a tervezetben.

 A tantermen belüli mozgást és/vagy szoros kontaktust feltételező gyakorlati feladatokat kerülni kell, ugyanakkor a tanulók nem költözhetnek át egy-egy óra erejéig saját tantermükből laborokba vagy más tantermekbe. Mind a tanulóknak, mind a pedagógusoknak védőmaszkot kell viselniük óra közben és szünetben is, ha az iskola épületében tartózkodnak.

Javasolt, hogy - ahol erre lehetőség van - osztályonként eltérő időintervallumokat szabjanak meg az órák közötti szünetre a mosdókban és az iskolaudvaron egy időben jelen levő tanulók számának korlátozása érdekében. Ugyanakkor javasolt több időintervallumot megszabni és több bejáratot kijelölni az iskolába érkezők számára. "A gyerekeknek meg kell tanítani, hogy ne öleljék meg egymást, ne érintsék meg egymás kezét, ne tartózkodjanak közel egymáshoz. Továbbá tilosak a testi érintkezést igénylő és a labdajátékok, valamint az olyan tevékenységek, amelyek során kézről kézre adnak tárgyakat" - jegyzik meg a tervezet kidolgozói.

A tornateremben tartott testnevelésóráknak "olyan tevékenységekre kell korlátozódniuk, amelyek nem feltételeznek közepes vagy magas intenzitású aktivitást, kötelező módon biztosítva az 1,5 méteres védőtávolság betartását, mely esetben nem szükséges a védőmaszk viselése".

Az órák közötti szünetekben nyílt térben is kötelező a védőmaszk viselése az olyan zsúfolt helyeken, ahol nem biztosítható az egyméteres védőtávolság betartása. Az óvodások esetében nem kötelező a maszk viselése - szögezi le a tervezet. Otthon meg kell mérni a gyermek hőmérsékletét A jogszabály rendelkezik arról is, hogy a szülőknek naponta fel kell mérniük gyermekük egészségi állapotát, és ha láza van, köhög, nehézlégzéssel küzd, vagy hányás, hasmenés lép fel nála, ne vigye iskolába, és értesítse a családorvost vagy a sürgősségi szolgálatot.

Ha a gyereknél nap közben, az iskolában jelentkeznek a tünetek, azonnal vigye haza és tájékoztassa a családorvost vagy a sürgősségi szolgálatot. A szülőknek kötelességük értesíteni a tanintézetet, ha a gyerek a következő okok miatt hiányzik az iskolából: a koronavírus jellegzetes tüneteit észlelték nála; SARS-Cov2-vel diagnosztizálták; a tanuló igazoltan fertőzött személy közvetlen kontaktja, ezért karanténban van.

A kockázati csoportokba tartozó tanulók (súlyos légúti betegségben vagy 1-es típusú cukorbetegségben szenvedők, súlyosan elhízottak, gyulladásos, autoimmun betegségekkel küzdők, ritka betegségekben, örökletes anyagcsere-betegségekben stb. szenvedők) kezelőorvosuk jóváhagyásával és ajánlása alapján, illetve szülői hozzájárulással térhetnek vissza az iskolába. Esetükben a tanintézet képviselőinek - szükség esetén - biztosítaniuk kell a távoktatást vagy a fokozott biztonsági körülmények közötti oktatást.

A tervezet szerint ugyanakkor az első iskolai napon az óvodásoknak, iskolásoknak, pedagógusoknak és a kisegítő személyzet tagjainak egyéni felelősségvállalási nyilatkozattal kell jelentkezniük az iskolában.

E kötelezettségről az iskoláknak kell értesíteniük a szülőket. A nyilatkozatokat az első tanórán kell átadni a pedagógusnak, aki majd továbbítja azokat az iskolaorvosnak vagy az erre kijelölt személynek. Egészségi problémák okozta hiányzás esetén a gyerekek kizárólag orvosi igazolással térhetnek vissza az iskolába, amelyben kötelező módon szerepelnie kell a diagnózisnak - írja még elő a tervezet.

(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek