Ludovic Orban: Ha a napi esetszám 1000-1200 fölé emelkedik, nem kizárt helyi korlátozások bevezetése

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Amennyiben a napi új esetek száma meg fogja haladni az 1000-1200-at, bizonyos vidékeken, ahol a legnagyobb a járvány közösségi terjedése, lehetséges, hogy sor kerül korlátozó intézkedésekre, karantén elrendelésére – jelentette ki Ludovic Orban miniszterelnök.


„Nem szeretnénk már semmiféle korlátozó intézkedést meghozni. Nem szeretnénk ezt, nem akarunk abba a helyzetbe kerülni, hogy erre kényszerüljünk. Mert ha az esetszám meghaladja az 1000-1200-at, már megközelítjük a kockázati küszöböt, és abba a helyzetbe kerülhetünk, hogy kénytelenek leszünk korlátozásokat – karantént – bevezetni azokon a vidékeken, ahol a legnagyobb a járvány terjedésének kockázata. Ezek az intézkedések helyi, vagy zonális jellegűek lennének ” – mondta Orban a Digi 24 hétfő esti műsorában.

Helyi jellegű karanténról lenne szó, például falvakat, városrészeket helyeznének karanténba, helyzettől függően, magyarázta a kormányfő.

A kormány sajnos nem tudta folytatni a lazításokat úgy, ahogy eltervezte, pedig nagyon jól kidolgozták a tervet a korlátozó intézkedések fokozatos feloldására, fűzte hozzá Orban.

A miniszterelnök azt is felvetette, hogy sajnos sok olyan személy van, aki áldozatul esett a vírustagadó elméleteknek és semmibe vette a járvány megfékezését elősegítő szabályokat.

GCS: 994 új koronavírusos esetet igazoltak; 39.133-ra nőtt a fertőzöttek száma

A legutóbbi tájékoztatás óta 994 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, és ezzel 39.133-ra nőtt a fertőzöttek száma – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Jelenleg 297 beteget ápolnak az intenzív osztályon.

Ludovic Orban: Ha a napi esetszám 1000-1200 fölé emelkedik, nem kizárt helyi korlátozások bevezetése

A fertőzöttek közül 25.586 személyt engedtek ki a kórházból. Közülük 24.454-et gyógyultnak nyilvánítottak, 2612-en tünetmentesek, így ők tíz nap után elhagyhatták a kórházat, 1087 beteget pedig saját kérésre engedtek ki, bár pozitív lett a tesztjük.

Ez idáig 984.396 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában.

(erdely.ma, agerpres.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8738 RON
1 dollár = 4.0148 RON
100 forint = 1.3641 RON
rmdsz nb
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Hitel mindenkinek a koronavírus-járvány idején Jó nap, Szüksége van kölcsönre? Pénzügyi válságban van? Szerencséd van, mert 24 (...)

Hitel az új év megkezdéséhez (Jelentkezés itt) Jó nap, Ebben az évben 2021-ben mindenféle hitelt kínálunk, függetlenül az Ön pénzügyi (...)

Karácsonyi kölcsön 24 órán belül mindenki számára Jó nap, Jelentkezzen ide mindenféle hitelre, ez legális és a megfelelő protokollokat (...)

adj fel hirdetést
n2

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Beaconijn A Szent István Napok 2020 további (...)

Europe, and in Ancient Russia

Zita Rist Szakmaképzés líceumi diákok (...)

Erdemesnek Tarta am felmerni hogy az (...)

Kertesz Rozalia Megyénként rendkívül változó, hol (...)

Mi a helyzet Nagybányán ?

Róbert Szálka Értékek vonzásában – (...)

Ha nem jön köze ez a vírusos (...)

Julka Új igazgatója van a Németh László (...)

Szivbol gratulalok! ♥

Veronica Benedec Új igazgatója van a Németh László (...)

Gratulalok tanarneni

Lenkey Tibor A Nagybánya Tájképfestő Telep 25 (...)

Őszinte köszönetem és elismerésem (...)

Todorovics István A Nagybánya Tájképfestő Telep 25 (...)

Sok sikert a további munkássághoz!

Tompos Opra Ágota A Nagybánya Tájképfestő Telep 25 (...)

Örömmel látom hogy elismerik (...)

Erzsebet Koncz Kovacs Szamosardó, a legmagyarabb település (...)

K Ö S Z Ö N Ö M !

Ulman Mária Mégis lett magyar alpolgármestere (...)

Nagyon sok szeretettel gratulálok Pap (...)

Lenkey Tibor Iványi Grünwald Béla és változó (...)

Tisztelt Szerkesztőség! Előző (...)

Lenkey Tibor Iványi Grünwald Béla és változó (...)

Tisztelt Szerkesztőség! Lenkey Tibor (...)

Felsőkohói templom Nagybányai és máramarosi katolikus (...)

Sarlós Boldogasszony Szentmiséinek (...)

Szent Miklós/Szent Antal templom Nagybányai és máramarosi katolikus (...)

Nagybányai Szent Miklós/Szent Antal (...)

Fernezely Nagybányai és máramarosi katolikus (...)

Nagybányai Árpádházi Szent (...)

Benedek de nem Elek Te is, fiam…? - magán lett az (...)

Brutus véleménye szerin: elmentek (...)

László Béla Te is, fiam…? - magán lett az (...)

Húha! Ezek, a fiúk lányok hogy (...)

Balla Gàspàr Te is, fiam…? - magán lett az (...)

Tisztelt rangos véleményező! Mint (...)

BRUTUS Te is, fiam…? - magán lett az (...)

Tisztelt Szerkesztőség! Az edélyi (...)

Nemeth Nicolae Iuliu A Magyar Szórvány Napja Nagybányán (...)

Engem modfelett elkedvetlenit amikor (...)

Baczynski Gábor Sorsközösségben vagyunk egymással

Imádkozni fogunk, innen Budapestről (...)

Majlatlevente Elkezdik a Szülőföldön magyarul (...)

Már eljőt vagy nem a kifizetés mert (...)

gergyu Beszélgetés Várady Enikővel az (...)

Szép munka, egy nemes ügy (...)

Péter Károly Ismét kapható Nagybányán a HELIKON (...)

Kitűnő alkalom.

Varga Gábor Ismét kapható Nagybányán a HELIKON (...)

Nagyon jó dolog

Nagybánya.ro 52 millió fölött a fertőzöttek (...)

Kedves Kertész Rozália! Igen, kell (...)

Kertesz Rozalia 52 millió fölött a fertőzöttek (...)

Nagybányai nyugdíjas lakosként (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FF2020
Reklam