A kormány csütörtökön elfogadott határozata értelmében október elsejétől 10 százalékkal, 3000-ről 3300 lejre nőtt az országos bruttó minimálbér.
Ennek megfelelően a teljes munkaidőre számított minimális órabér a szeptemberi 18,145 lejről 19,96 lejre emelkedett. Az intézkedés 1.867.588 alkalmazottat érint.
Az országos bruttó minimálbér nettó összege 1898 lejről 2079 lejre nőtt október elsejétől. Ez nem vonatkozik az építőiparban, mezőgazdaságban és élelmiszeriparban dolgozókra, akik továbbra is az eddigi - külön törvényben meghatározott - minimálbért kapják.
A munkaügyi minisztérium indoklása szerint a minimálbér-emelés célja a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatának kitett munkavállalók számának csökkentése, a foglalkoztatás ösztönzése és a vásárlóerő növelése.
Egy tavalyi sürgősségi rendelet előírásai szerint az idei év végéig a minimálbér összegéből 200 lej adómentes.
Pénteken a Concordia munkáltatói szövetség ügyvezető igazgatója, Radu Burnete egy közleményben kifogásolta, hogy a kormány az eddigi gyakorlattól eltérően most nem egyeztetett a szakszervezetekkel és a munkáltatókkal a minimálbér növeléséről már hónapokkal az intézkedés hatályba lépése előtt, és nem hagyott időt a vállalatoknak felkészülni az átállásra. Ráadásul a minimálbér emelése nem az év elejétől, hanem a tizedik hónaptól lépett hatályba, ami felborítja a munkáltatók idei költségvetését.
(agerpres.ro)
a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk
SPOLEHLIVÉ A ZÁKONNÉ PŮJČKY Dobrý den, abychom vám pomohli překonat různé finanční starosti, nabízíme finanční pomoc (...)
SPOLEHLIVÉ A ZÁKONNÉ PŮJČKY Dobrý den, abychom vám pomohli překonat různé finanční starosti, nabízíme finanční pomoc (...)
Gyors és egyszerű hitel minden rászorulónak Jó nap, Jelentkezzen itt mindenféle hitelhez, a folyamat gyors és egyszerű, 3%-os (...)
adj fel hirdetéstUrgentní půjčka za 1 hodi (...)
Addig jár a korsó a kútra amíg el (...)
Nejlepší nabídka půjčky Ahoj (...)
Nejlepší nabídka půjčky Ahoj (...)
When you entrust Lee ultimate hacker (...)
When you entrust Lee ultimate hacker (...)
I was looking for a loan to pay off my (...)
Helló, Nemzetközi kölcsönöket (...)
I know of a genuine loan company that (...)
LOAN OFFER APPLY FOR MORE INFO I know (...)
Vállalkozási kölcsönt, személyi (...)
Hitelre van szüksége? mindenféle (...)
Dobrý den, abychom vám pomohli (...)
Dobrý den, abychom vám pomohli (...)
Pomůžeme vám překonat těžké (...)
Půjčujeme částky 50 tisíc až 30 (...)
Výhodně a solidně k (...)
Rychlá a spolehlivá nabídka (...)
Rychlá a spolehlivá nabídka (...)
PŮJČKA PRO VŠECHNY (...)
Sürgős, előre nem látható (...)
Gyors pénzkölcsön ajánlat (...)
Sürgős kölcsönre van szüksége? (...)
Vrei să împrumuți bani? dacă da, (...)
Ai nevoie de un împrumut urgent? (...)
HAJ RA!
Egy projekt szem elott tartva? (...)
Súlyos kölcsönök (...)
Půjčka pro zaměstnance, podnikatele (...)
Pomůžeme vám překonat těžké (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek