Victor Ponta kormányfő a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) összehívását kezdeményezte kedden, az ukrajnai válság fejleményeire és egyes orosz tisztségviselők Romániával szembeni „provokációira" hivatkozva.
A román média tudatos provokációként értékelte, hogy az Európai Unióból kitiltott Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes a román légtéren keresztül akart szombaton Moldova oroszbarát szakadár területéről Moszkvába utazni, amikor pedig gépe belépését Románia megtagadta, azzal fenyegetőzött, hogy legközelebb egy hadászati bombázóval érkezik.
„A törvénytelen népszavazások láttán, az ukrán alkotmány és a nemzetközi jog megsértésének folytatódása közepette, továbbá orosz hivatalos személyek Románia elleni provokációival szembesülve Romániának hivatalos és egységes álláspontot kell képviselnie, amely csak egy alapos elemzés és döntés eredményeként alakítható ki" – indokolta a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) összehívását a román kormányfő.
Romániában hetek óta belpolitikai vita dúl a CSAT-t elnöklő jobboldali Traian Basescu államfő és a szociáldemokrata miniszterelnök között arról, hogy az ukrajnai helyzet indokolttá teszi-e a nemzetbiztonsági tanácsként működő testület rendkívüli ülését.
Basescu úgy értékelte: egy ilyen lépés rossz üzenet lenne, olyan körülmények között, amikor Románia nincs veszélyben, és más NATO-tagállamok sem tettek ilyen lépést. A CSAT azonban nemcsak az államfő kezdeményezésére, hanem tagjainak legalább egy harmadának kérésére is összehívható: erre hivatkozva jelentette be Ponta, hogy a nemzetbiztonsági testületben résztvevő miniszterek kezdeményezték a védelmi tanács összehívását.
Titus Corlatean román külügyminiszter hétfőn úgy nyilatkozott: Rogozin repülőgépe Moszkvából Moldova felé tartva törvénytelenül haladt át a román légtéren. Elmondása szerint a pilóta – a rádiókapcsolat állítólagos kihagyásaira hivatkozva – nem válaszolt egyértelműen a román légi irányítás kérdésére, hogy van-e a fedélzeten az uniós szankciók által érintett személy. Ezzel magyarázható, hogy Románia csak a visszatéréskor zárta le légterét Rogozin gépe előtt.
Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő válaszlépések kidolgozására adott utasítást, amiért a múlt pénteken a moldovai hatóságok egy időre visszatartották a Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettest és kíséretét szállító repülőgépet. Rogozin Romániával szemben is kemény válaszlépéseket helyezett kilátásba a történtek után – jelentette kedden a román média az ITAR-TASZSZ hírügynökségre hivatkozva.
(erdely.ma, MTI)
a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk
How I got Cured I can't believe how DR ODUNGA cured my herpes. I was infected with herpes 2 years ago, and I took (...)
Loan offer LOAN OFFER APPLY FOR MORE INFO Do you need finance to start up your own business or expand your (...)
Hitel ajánlat. Adunk hitelt, hogy segítse az embereket, cégeket, hogy frissítenie kell a pénzügyi állapotát (...)
adj fel hirdetéstI am a private money lender that give (...)
Gyors és biztonságos hiteleket (...)
Rychlá finanční nabídka Pro (...)
Rychlá finanční nabídka Pro (...)
High-Quality Used Shipping Container (...)
Sürgős kölcsönre van szüksége (...)
Sürgős kölcsönre van szüksége (...)
Sürgős kölcsönre van szüksége (...)
QUICK EASY EMERGENCY URGENT LOANS LOAN (...)
Do you need Finance? Are you looking (...)
Szüksége van egy hitel? Ön (...)
Szüksége van egy hitel? Ön (...)
Magánszemélyek közötti (...)
All of you, hello. Richmond Fischer his (...)
All of you, hello. Richmond Fischer his (...)
All of you, hello. Richmond Fischer his (...)
HOW I GOT MY SCAMMED/STOLEN BITCOIN (...)
Komoly hitelek magánszemélyek (...)
Szia, kölcsön érdekel? üzleti (...)
Szia, kölcsön érdekel? üzleti (...)
Hitelre van szüksége? Önt (...)
Hitelre van szüksége? Önt (...)
Hitelre van szüksége? Önt (...)
Hitelre van szüksége? Önt (...)
Hitelre van szüksége? Önt (...)
Hitelre van szüksége? Önt (...)
Hitelre van szüksége? Önt (...)
It is a pleasure to introduce Mr. (...)
Podivuhodné informace a vím, že vás (...)
Podivuhodné informace a vím, že vás (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek