Reklam
2023. szeptember 22., péntek Móric napja
árfolyam:
1 euro = 4.9707 RON
1 dollár = 288.5847 RON
100 forint = 0.0561 RON

Székelyföld autonómiastatútuma – Nincs határidő

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Előbb szervezeten belül kell egyeztetnie a két pártnak az autonómiastatútumról, és ha kialakult végleges álláspontjuk, akkor lesz értelme ismét tárgyalóasztalhoz ülni – véli Márton Árpád, a Székelyföld autonómiájáról szóló tör­vénytervezetek egyik kidolgozója, az RMDSZ-es küldöttség tagja. Elmondta, az RMDSZ-en belül is különböznek a vélemények bizonyos kérdésekről, az MPP-vel folytatott tárgyaláson kiderült, sok mindent hasonlóan gondolnak, a májusi találkozón elsősorban azt vették számba, mit látnak másképp, miről kell tárgyalniuk, és milyen formában.


Márton Árpád kifejtette, négy autonómiatervezetet dol­goztak ki, ezek közül egyet adtak át a Magyar Polgári Pártnak, és az került a nyilvánosság elé, amely a jelenlegi jogi keretek között megvalósítható autonómiáról szól.

Az RMDSZ-en belül is vita folyik arról, hogy a tervezet három megyére vagy két megyére és a történelmi Marosszékre vonatkozzék, vannak akik kihagynának, illetve bevonnának településeket. Márton Árpád elmondta, hogy Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnökének ezzel kapcsolatos kifogásai nem helytállóak, a tervezet nem szól arról, hogy olyan román vidékeket csatoljanak Székely­földhöz, melyek soha nem tartoztak ide. A jogszabály azt is leszögezi, hogy az autonóm terület létrehozását követő hat hónapban népszavazáson dönthetnek azok is, akik csatlakoznának, és azok is, akik nem kívánnak ide tartozni, tehát igény szerint módosíthatóak a törvényben lefektetett határok.

Nincs egybehangzó vélemény arról sem, hogy a készülő jogszabálynak milyen módon kell viszonyulnia az alkotmányhoz, illetve milyen garanciákat kell belefoglalni az itt élő románság számára. Ezeket a kérdéseket alaposan meg kell vitatnia mindkét szervezetnek, és a következő megbeszélésen már egyértelmű mandátummal kell asztalhoz ülniük. Egybecseng azonban álláspontjuk, hogy a jelenleg hatályos dél-tiroli jogi norma elveit, megoldásait vegyék alapul a Székely­földről szóló tervezetben.

Márton Árpád nem tudott egyér­tel­mű választ adni arra, hogy az RMDSZ-en belül melyik testület alakítja ki a szövetség végleges álláspontját: az elnökség, a Szövetségi Állandó Tanács vagy egy harmadik fórum. A végleges javaslatra azonban rá kell bólintania az SZKT-nak. Újabb határidővel kapcsolatosan sem nyilatkozott, mint mon­dotta, erről nem ő dönt, mint ahogy a következő találkozó időpontjába sincs beleszólása, a két párt elnöksége egyeztet majd róla.

(erdely.ma, haromszék)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

How I got Cured I can't believe how DR ODUNGA cured my herpes. I was infected with herpes 2 years ago, and I took (...)

Loan offer LOAN OFFER APPLY FOR MORE INFO Do you need finance to start up your own business or expand your (...)

Hitel ajánlat. Adunk hitelt, hogy segítse az embereket, cégeket, hogy frissítenie kell a pénzügyi állapotát (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok
tmh
Noileg

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

loan Offer Gregor Bernadett a fellépője az idei (...)

I am a private money lender that give (...)

Szkandera Marek Mamaián három, Venuson egy személy (...)

Gyors és biztonságos hiteleket (...)

wogeova Szilveszteri kvíz-est

Rychlá finanční nabídka Pro (...)

wogeova Szilveszteri kvíz-est

Rychlá finanční nabídka Pro (...)

Mr Herbert Mégis vagyunk… és leszünk!

High-Quality Used Shipping Container (...)

PRIVATE LOAN . Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Sürgős kölcsönre van szüksége (...)

PRIVATE LOAN Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Sürgős kölcsönre van szüksége (...)

PRIVATE LOAN Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Sürgős kölcsönre van szüksége (...)

dr james eric SZENT ISTVÁN-EST 2023

QUICK EASY EMERGENCY URGENT LOANS LOAN (...)

finance offer SZENT ISTVÁN-EST 2023

Do you need Finance? Are you looking (...)

herdovapavla Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Szüksége van egy hitel? Ön (...)

herdovapavla Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Szüksége van egy hitel? Ön (...)

Velikovacvetlana Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Magánszemélyek közötti (...)

Richmond Fischer Búcsús szentmise Szentháromság (...)

All of you, hello. Richmond Fischer his (...)

Richmond Fischer Búcsús szentmise Szentháromság (...)

All of you, hello. Richmond Fischer his (...)

Richmond Fischer Búcsús szentmise Szentháromság (...)

All of you, hello. Richmond Fischer his (...)

Catherine walker Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

HOW I GOT MY SCAMMED/STOLEN BITCOIN (...)

sz kanderam Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Komoly hitelek magánszemélyek (...)

sz kanderam Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Szia, kölcsön érdekel? üzleti (...)

sz kanderam Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Szia, kölcsön érdekel? üzleti (...)

valova Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Hitelre van szüksége? Önt (...)

valova Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Hitelre van szüksége? Önt (...)

valova Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Hitelre van szüksége? Önt (...)

valova Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Hitelre van szüksége? Önt (...)

valova Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Hitelre van szüksége? Önt (...)

valova Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Hitelre van szüksége? Önt (...)

valova Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Hitelre van szüksége? Önt (...)

loan Offer Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

It is a pleasure to introduce Mr. (...)

HOW I GOT A LOAN Lugossy László és Edit (...)

Podivuhodné informace a vím, že vás (...)

HOW I GOT A LOAN SZENT ISTVÁN-EST 2023

Podivuhodné informace a vím, že vás (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek