no
2024. április 19., péntek Emma napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Több megyében elfogytak a szabad ágyak az intenzív terápián

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Ha fel is szabadul egy-egy hely, rövid időn belül elfoglalja egy újabb, súlyos állapotban lévő beteg.


Kezdi éreztetni a hatását az iskolakezdés, ami – mint minden más országban – a napi esetszám növekedéséhez vezetett. Ha növekszik a fertőzöttek száma, megnő az egészségügyre nehezedő nyomás is, értelemszerűen a súlyos állapotban lévő, légzéstámogatásra szoruló betegek száma is emelkedik.

Országosan 1050 intenzív terápiás ágy létezik, mely alkalmas a súlyos betegek ellátására, ebből szeptember utolsó napján 550 hely már betelt. Első látásra még nem is tűnik olyan aggasztónak a helyzet, hiszen a rendelkezésre álló ágyaknak szinte a fele még elérhető, a megyei eloszlásukat figyelembe véve nem túl megnyugtató, hogy van pár megye, ahol nem tudnak több intenzív terápiás ellátásra szoruló beteget ellátni. A G4Media térképen követi a szabad helyek számát.

A közösségi terjedés szakaszába lépve, Kolozs megyében az elmúlt napokban folyamatosan emelkedett a napi fertőzésszám. A Közegészségügyi Igazgatóság vezetőjének elmondása szerint az intenzív osztályokon nincs több szabad ágy, ami megnehezíti az orvosok munkáját. Elképzelhető, hogy új Covid-részleget nyitnak a megyei kórházban.

Brassó megye moduláris kórházában eddig 14 ágy állt a súlyos betegek rendelkezésére, és mivel ezek mind foglaltak, folyamatban van a bővítés újabb 14 ággyal. Eddig azért nem üzemelték be, mert nincs elegendő személyzet a betegek ellátására. 67 szakorvos dolgozik a megyében, de többen magánkórházak alkalmazottai. Növelik a befogadó kapacitást a járványkórházban is, egyelőre öt hellyel.

Prahova, Vâlcea és Szeben megyében szintén nincs több szabad hely az intenzív terápiás osztályon. Iași-ban négy, Szucsávában három, Besztercén két ágy még elérhető, előbbiben a Covid-kórház 430 ágyából már csak mindössze kilenc szabad. Fehér megyében 526 aktív eset van jelenleg, csak az elmúlt 24 órában 45 új esetet regisztráltak. Itt sem tudnak több súlyos állapotban lévő beteget ellátni. Más megyék jobban állnak. A legtöbb szabad hely Aradon áll rendelkezésre, ahol 27-ből 15 ágy foglalt.

Ha valamikor, akkor most kell a leginkább vigyáznunk magunkra és szeretteinkre.

Az ágyhiánnyal kapcsolatosan Ludovic Orban kormányfő igyekezett mindenkit megnyugtatni: máris egyeztettek Nelu Tătaru kormányfővel arról, hogy melyik kórházakban lehetséges a bővítés. A bukaresti Matei Balş Intézet bővíthető, a Colentina kórházat pedig újból Covid-kórházzá alakíthatják ki. A miniszterelnök azt mondta, nem is érti, miért kellett megváltoztatni a besorolását, ahogy azt sem, hogy a Witting kórház ATI-részlegét miért nem használják, miközben elég sok pénzt fektettek bele. A lényeg, hogy a súlyos betegeket más megyék kórházai is elláthatják, ahol kevesebb a koronavírusos megbetegedés.

(foter.ro)

 

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Gyors és megbízható megoldás minden pénzügyi igényre 1000-250.000 EUR kölcsönt nyújtok nagyon egyszerű feltételekkel. Emellett peer-to-peer (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek