További öt határátkelőt nyitnak meg Románia és Magyarország között

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

További öt határátkelőt nyitnak meg Románia és Magyarország között – mondta Marcel Vela belügyminiszter kedden az Arad megyei Nagylakon.


A belügyi tárca vezetője látogatása során úgy nyilatkozott: magyarországi hivatali kollégájával folytatott budapesti tárgyalásai eredményeképpen várhatóan már szerdától megnyitják az autós forgalmat a Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen (ahol április 2-tól csak kamionok közlekedhettek, illetve a hétvégi „nagy roham” miatt ideiglenesen megnyitották a személyforgalom előtt), valamint a Tornya–Battonya, a Nagyszalonta–Méhkerék, az Érmihályfalva–Nyírábrány és a Csanálos–Vállaj határátkelőhelyeken.

elenleg a nagylaki országúti és Nagyvárad mellett, a Bors–Ártánd határátkelőhelyen zajlik forgalom a két oroszág között olyanok számára, akik nem ingázónak számítanak.

Ezeket a kisebb határátkelőhelyeket a román hatóságok zárták le március derekán, hogy az ott dolgozókat a forgalmasabb átkelőhelyekre irányítsák. Utóbb mind a román, mind a magyar hatóságok a személyforgalom korlátozása mellett döntött a koronavírus-járvány elleni védekezésként. A határsávban lakók kéréséra azonban az ingázók előtt később megnyitották. A nagylaki határátkelőhelyen nyilatkozó belügyminiszter elmondta: a határok lezárása után a román fél kérésére a magyar hatóságok humanitárius folyosót nyitottak az országon átutazni szándékozó román állampolgárok számára. Jelenleg megnövelt időintervallumban, 21 és 13 óra között haladhatnak át Magyarország területén a román állampolgárok. A magyar–román határon az elmúlt hétvégétől kezdődően nőtt meg az utasforgalom, miután Romániában feloldották a rendkívüli állapotot, és immár nem hatósági karanténba, hanem csak lakhelyi elkülönítésbe küldik a külföldről érkezőket. Miután a nagylaki, illetve a Bors–Ártánd közúti határátkelőnél is többórás várakozási idő alakult ki, először a teherfogalom számára fenntartott Nagylak–Csanádpalota határátkelőt nyitották meg a személyforgalom számára, hétfőtől pedig a Pete–Csengersima határátkelőt is választhatják a Romániába utazók. Marcel Vela beszámolt arról is, hogy a magyar hatóságok nyitottnak mutatkoztak a nemzetközi közúti személyszállítás újraindítására is. Elmondta: napi 24 órában szeretnék lehetővé tenni az egyik – a magyar fél által kijelölt – határátkelőn a buszok átkelését, ami szerinte jelentősen csökkentené a személygépkocsi-forgalmat és főleg a gyalogosforgalom által előidézett járványügyi kockázatot. Mint emlékezetes, Nagylaknál a hétvégén gyalogosan átkelők százai torlódtak fel és várakoztak egymást lökdösve órákon keresztül, hogy átjussanak – az egészségügyi szűrés és nyilvántartásba vétel miatt meghosszabbodott – határellenőrzésen. A gyalogosforgalom megnövekedését a szervezett nemzetközi személyszállítás megbénulásának tulajdonítják.

(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8426 RON
1 dollár = 4.3517 RON
100 forint = 138.86 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

50 éves évforduló Szretettel emlékezem volt osztálytársaimra, akikkel 50 évvel ezelőtt érettségiztem a (...)

sdx sc

Elektromos bicikli Eladó Új elektromos bicikli Garanciával . ára 4300 Ron , Alkudható . tel : 0742981286

adj fel hirdetést
korona maszk jobb

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Erzsike Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

úgy gondolják, hogy hülyeség ellen (...)

Gálfi Árpád Katalin

Szuper! Ezt kell beleverni afiatalok (...)

Kemenes Hajnalka Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

Miféle túlbuzgó rendelet ez? (...)

Zempléni P. Összegyűlt az egymillió aláírás a (...)

Nem a járványon múlt. Volt előtte (...)

Baratosi Csaba Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk, sajnos mind igaz es sajnos (...)

Csabi - Kivandorló Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk. Gratula! Teljes (...)

Rist Zita Újabb két koronavírusos beteget (...)

Nem alkalmazzak a testelest azert nem (...)

Kovacs Sandor Az RMDSZ álláspontja a kijárási (...)

Ez a roman nemzet mindig is arulo es (...)

Csik Tímea Magyar Költészet Napja - a (...)

Nagyon szépek a versek . Sajnálatos (...)

Monika Szinérváralja

Öröm olvasni

Juluanna és János Nagyheti és ünnepi szertartások (...)

Köszönjük szépen.

Mária Ingyen letölthető az összes Szabó (...)

Nagyon jó ötlet. Ebben a vírusos (...)

Fux Maria Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Koszonom a felemelo es batorito (...)

Gyöngyi Kesztyűt, maszkot, (...)

Szükséges jo ötlet. Várjuk minél (...)

Maria Magdolna Kesztyűt, maszkot, (...)

Biztos sokan elfogadják ebben a (...)

Rist Zita Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Nagyon orvendek ennek a lehetosegnek

Dencsák Éva Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Örvendek,ott leszek

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

ASADAR NU SE INTELEGE DE CE APAR (...)

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

MIERT ERKESZTEK SZAMLAK A GAZTUL AZ (...)

Erika Kesztyűt, maszkot, (...)

Szupper ez nagyon jo otlet

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

r0 Hívjuk ki párbajra mr. coronavírust

talan inkabb feljunk a paniktol ,es ne (...)

András László Betiltotta a bukaresti polgármesteri (...)

Nem értem mi a székelyföldi románok (...)

Béres Éva Értékek vonzásában – (...)

Szuper jó ötlet büszke vagyok (...)

Szálka Róbert Értékek vonzásában – (...)

Megtőrni látsztik a jég ! (...)

Rist Zita Egy éves önkormányzati beszámoló - (...)

Gratulalok Pikulas, sok sikert tovabbra (...)

Marianna Neményi Székelyföldért megmozgatjuk (...)

Javaslattal élnék a Székely Nemzeti (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FFE
Reklam