A legédesebb ősi kisváros kellős közepe. A nagybányai piac

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Részlet Tersánszky Józsi Jenő, A félbolond című művéből:


– Ebéd után átjövök magához. Ma hetivásár volt Bányán, még nem oszlik el annyira, hogy ne lássunk belőle… Festőnek, ha itt van és elmulasztja megnézni a vásárt a nagybányai piacon? Csak felakasztani magát… Én az idén megfestem a piacot, egy sarkát, egy vásárrészlettel. Vázlatkönyvet hozzon maga is és ne csámcsogjon sokat, Pulyácskám!

Így adta ki elváltunkkor rendelkezéseit számomra Attila.

Hát minden látvány, okulás és munka üdvös lévén nekem, engedelmeskedtem Attilának. Bekaptam egy pár perc alatt az ebédemet. Azaz a negyedrészét, mert akkora adagot küldtek. Juhászné meg is szidott és nem akarta kivinni a maradékot!… Hogy még majd nekifohászkodom!

Elhevertem a díványon, cigarettázva. És vártam Attilát.

Mindenképp meg lettem volna elégedve a helyzettel. Az első rajzórám sikere, hogy úgy mondjam, a Művészet Édenébe emelt és tündököltette előttem a jövő minden gyönyörű álmát… Ami kissé leráncigált mélázataimból, a szomszéd Jucikával való balsikerű ügyem, a nyilvánosságra kerültével vesztett félelmetességéből…

De azért, hogy például átmenjek hamarjában a Cziprián-házba?… Ez nem nagyon akarózott volna.

Viszont Attila, miután annyira sürgetett, hogy még elfogjunk valamit a széledő vásárból, ne csámcsogjak sokat!… Ő késett.

Már a harmadik cigarettát szívtam el. Attila felől nincs nesz sem!

– Tessék utána kiáltani az ablakból! Meghallja ő! – biztatott Juhászné. – Nehéz ember Bim úr!

Hát átordítottam:

– Attila! Mi lesz? Maga kérődzik olyan soká!

– Igen! – hallatszott rögtön vissza Attila üvöltése. De mintha valamiképp tele szájjal hangzanék.

És tényleg! Amint Attila az átsietéstől szuszogva megjelenik, még a szájából szinte kilóg az utolsó falat, mint siklókígyóéból a békaláb.

– Mostanáig zabálta az ebédet? – förmedek rá. – Így sietünk?

Hát erre Attila kicsikét zavarba jön és úgy akadozza el, hogyhát:

– Én izé… két részre osztom az ebédemet, ha nagyon sokat küldenek… Esetleg elég vacsorára is, nem kell piszmognom a teafőzéssel… a hideghez… De máma valószínűen benézünk a cukrászdába is… Ott is kell valamit fogyasztani… És többet eszik az ember a drága süteményekből, ha nem lakott jól itthon… Hát azért megettem az ebéd vacsorára hagyott részét is, kegyes engedelmével, Pulya úr!

– És az első ebéd után kellett magának egy félóra gondolkozási idő, hogy nekilendüljön-e a másik ebédnek vagy sem? – hánytam szemére mérgesen.

De Attila minden zavarán keresztül is észrevette az asztalon az én ebédem maradéka tömegét:

– Hát ez mi? – kérdezte rögtön és már szagolta, vizsgálta, számba vette a lábasok tartalmát: – Maga külön hozat vacsorát. Mégis hagy az ebédjéből?

– Ha nem bírok végezni vele? Hát persze!

– És mi lesz ezzel? – ráncolta szigorúan rám a szemöldökét Attila.

– Majd kiviszi az asszony! – válaszoltam: – Gyerünk már! Elszéled a hetivásár.

– Egy frászt! – ordította Attila. – Erre szoktatni a lakásadókat? Maga rontja itt a szegényebb festők helyzetét, hogy fél adag sülteket hagy a háziasszonyának? Mit henceg a pénzével? Már lyukat beszéltem magának ebbe a kákabélű hasába, hogy ezt ne tegye!

Egy kicsikét megrebbentett ez! Alaptermészetem: nem keresni feltűnést, nem kivételeskedni, nem terpeszkedni nálam rosszabb sorsú emberek rovására… De már ideges lettem a menetelünk újabb halogatására:

– Hát mit csináljak? – kiáltottam. – Vágjam ki ezt az ételt az ablakon? Vagy vigyük ki a Juhászné 

disznóinak? Öntsük a vályúba? Gyerünk!

– Frászt! – üvöltötte Attila. – Megesszük! Ha nem eszi meg, a fejére borítom!

– Elég ebből a marháskodásból, hallja Bim! Tessék, egye meg ezt a maradékot, ha tetszik. Az a fő, hogy gyorsan és induljunk!

– Hallatlan! – csóválta erre fejét Attila. És már az egyik főzelékes lábos a kezében volt. – Na, a főzeléket megeszem! De maga is be tudja még kebelezni ezt a darab húst.

További ellenkezés, további elmaradás a hetivásárból! Állva, topogva megebédeltem másodszor, Attila harmadszor, és a tésztát még az úton is majszoltuk.

Így kerekedtem föl Nagybánya városának a szívébe legelőször.

Eljöttünk ezúttal a Liget mellett és ki az országútra. Még mindig csupa virág, csupa terebélyfák zöldje között. Így értünk a Zazar fahídjához.

Az innenső hídfőnél egy cirádás, tornyocskás épület tetején forgott a szélkelep az égtájak DKÉN betűivel. Attila rámutat:

– Na, mi ez?

– Dél, Kelet, Észak, Nyugat! Nem?

– Nem! Doktor Kádár És Neje! – röhög Attila: – A nagybányaiak, figyelje csak majd meg, az égvilágon mindenből viccet csinálnak. Ilyen kedélyű emberek nincsenek sehol a világon. Szólítson meg itt akárkit és kezdjen neki a leghülyébb viccbe, akkor rögtön benne van ő is, és az ingét levettetheti vele…

A híd közepén megállottunk. Kelet felé, ahonnan a Zazar folyt, a rikító sárga köves medrének közvetlen szélén malomárok húzódott és látni lehetett gyönyörű, ősi tömörségében, fehéren lángolva, teljes épségben az egykori pénzverde építményét a várfallal és kerek, zömök bástyájával. Az ég alján a lila bércek és az előtérben, a folyó másik oldalán, sötét, mérgeszöld lombtenger. Ezt elöntötte a kora délutáni nap. És valami felséges színtobzódással kápráztatta el a szemet az egész… Attila éppen úgy, mint ahogy egy uralkodó mutat országára az idegennek, kilendítette hosszú karját:

– Ide nézzen, jó apukám! Áll még a kis lábán? Nem ájult el? 

– Nem túlzott! Ez elbűvölő! – hallattam szinte a meghatottság szavát.

Attila közben elővette négyszögű kartonpapír nézőkéjét. A tájra állította be. Külön hunyorított, hogy jobban átnézze. Végül megint úgy, mint a festőiskolában a modellre, hirtelen hátulját fordította a gyönyörű tájnak és a lába között nézett ki rá, tótágasos pofával.

A hídon szekéren, gyalog elég tömeg ember közlekedett a hetivásárra való tekintettel. Attila egyenesen kereste, hogy szembetűnjék nekem szánt magyarázatával… Énnekem pedig már ez is kínos volt. Hát még most, ez a fordított kukucskálás!… A hideg kilelt, hogy hirtelen egy lassan döcögő szekérről hangos röhögést hallottam… A hetivásárból távozó derék, egyszerű falusiak nem voltak hozzászokva, a nagybányai bennszülöttek módjára, a festők furcsaságaihoz… Szívből röhögtek Attilán… Én pedig, hogy legalább enyhítsek a saját helyzetemen, szintén röhintettem egyet velük.

Hát erre Attila vad sértődöttséggel egyenesedik föl és kéri számon tőlem:

– Mit picsog, ha szabad érdeklődnöm, kedves Pulyám? Maga ott tart szellemileg, ahol a buta parasztok, hogy velük egyesíti a röhejét?

– Na nézze! Ilyen mutatványokra, mint amiket maga végez itten pálám et publice, csuda, hogy krajcárt is nem löknek nekünk a röhögés után.

– Akkor is rajtam röhögnek! Énnekem tehetnek egy szívességet, ide a hátsó felemre!… Maga mit érzékenykedik és törődik a csőcselékkel? Magát nem röhögték!

– Nem! – feleltem. – Rajtam csak csodálkoztak, hogy nem kapom le a kalapomat és tartom körül adományokért, miután magához tartozom.

Attila magánkívül lett a dühtől:

– Most ide hallgasson, maga szép úrifiú! Hogy én itt lehajolok és úgy nézek meg egy tájat, ezt azért teszem, mert el akarok fogni egy bizonyos világítási helyzetet… hogy majd azt föl tudjam rakni színben a képemre, ha majd kijövök ide a hídra festeni. Ha méltóztatna, maga csecsemő, aki az ürülékében pacskol, megérteni azt, hogy színben nem mindegy, ha borús, vagy párás, vagy ködös, vagy napsütéses időben kapok el egy tájat és ezt legjobban nem hunyorítva, hanem így leshetem el és ezt nem én találtam ki, mit szólna hozzá?

– Azt, hogy ne rángassa itt a vállamat, hogy újra közfeltűnés tárgyai legyünk, hanem közölje velem egy szép, egyszerű, bővített mondatban! – feleltem.

– Nos! – ordította képembe Attila egy öntözőnyi prücköléssel együtt. – Ferenczy Károly, az öreg! Ő jött rá erre! Legyen nekem annyi koronám, ahányszor őt hátulról így kukkra hajolva láttam tájat nézni.

Nem tudom, mi lelt? Olyan ellenállhatatlan nevetési rohamot kaptam annak elképzelésénél, hogy a legnagyobb és legkomolyabb mestert Attila a kukktartásban figyeli!… Kiszakítottam magam ráncigálásából és sietni, majd futni kezdtem előre a hídon, a piac felé… Attila utánam dühöngően magyarázva, szidalmazva butaságomat és konokságomat és úri nevelésemet, amivel szolgabírónak menjek, ne festőnek!…

A kacagás legalább attól mentesített, hogy túl kellemetlenül hasson rám, amint a járókelők futóbolondoknak néznek bennünket.

Elmentünk a pirossüveges kálvinista templom mellett a Híd utcán, amely a kálvinista Róma, Debrecen nagytemplomának mintájára épült. Csak nem két, hanem egy toronnyal. Aztán már a piac nyüzsgése tárult elénk.

Hát ez valóban hasonlíthatatlan szépségű és érdekességű látvány volt, még ha valaki nem is festőszemmel nézte.

Ez a négyszögű, gömbölyű Zazar-kövekkel kirakott, manzard födelű, egyemeletes házak körítette piac, valami meseszerű, ósdias bájt lehelt a szemlélőjére, mozgadalma nélkül is. A vására azonban, így megfogyatkozva, határozottan olyan benyomást keltett, akárcsak művészies érzékű rendező vonultatta volna föl tolongását.

A piac közepén öreg, irdatlan homokkövekből összerakott kút. Körötte óriás, százados platánfák. A platánok alatt kisded csacsifogatok. Ezeknek terhe a híres borkútas korsók. A csacsifogatok kocsisai csupa asszony. A borkutasnők, mint Bányán nevezték őket. Igaz, volt egy (itt nem ismételhető) mulatságosabb köznevük is. És több eredeti, nagybányai élc is választotta tárgyául őket.

Például: ha egy nő álszenteskedett, azt mondtak rá, olyan finom, mint Borkutas Mári, a szamarait is magázza, de azért a nyakuk közé csördít!

Vagy amikor Borkutas Máriától azt kérdezték, minek állanak a kitűnő vizű kút közelében a borkúttal, hogy rontsa az üzletüket?… Hát Mári azt felelte: – Jobban láthatják az emberek, hogy a borkutam mellett mire való a kútvíz, ha a szamaraimat itatom belőle!

Aztán a híres nagybányai fazekasipar remeklései, a tarkabarka cserépholmik ott sorakoznak közvetlen a borkutasok mögött. Másutt a környékbeli oláhok rikítószínű, általvetős, tüszős, gubás, katrincás sorai. Mellettük a koltói magyarok fekete kötényes, kék zekés népe. És a többi jellegzetes vásári figurák, üstös, kanalas, teknős cigányok. A köteles, csizmás, ködmenes sátrak. Fura, magaskasos szekerek…

És a nyüzsgés mögött a Szt. István építette ezeréves, magányos, kockakőből rakott torony.

Hát ez megkapó, lenyűgöző, új, különös kép volt. A Híd utca szájából bámultam egy darabig. Attila szüntelen karattyolását elvitte közben a szél a fülem mellett nagyrészt.

Nyelvészeti oktatásokat tartott nekem a nagybányai tájszólásból. Itten nem azt mondják: körüljárom a piacot, hanem: kereken járom a piacot! Nem azt mondják: elölről, hanem: elülrünnen. A cuclinak: zörbölő, vagyis szörpölő a neve bányaiasan. A fakantát: rücsőnek hívják, a deszkakerítést: berenának, a patakot: ároknak. A bányai nem mondja: éjfél felé, hanem: tova éjfélkor. Ellenben a felé vagy fele szót odafele ragasztja mindenfele, ahol másutt nem használják, például: hallgassuk csak megfele ezt is!

 

(Petőfi Irodalmi Múzeum - Digitális Irodalmi Akadémia)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8365 RON
1 dollár = 4.2843 RON
100 forint = 137.03 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Betteggondozót keresek Fernezeire keresek egy idős holgy melle gondozására alkalmas, megbízható, magyar nyelvet is (...)

Belgium:péküzemi munka Belgium: pék/cukrász dolgozókat keresünk Belgiumi partnerünk megbízásából (...)

Belgium: húsipari munka késes tapasztalattal Belgiumba keresünk, önállóan dolgozni tudó húsipari dolgozót, akár nyelvtudás nélkül, (...)

adj fel hirdetést
korona maszk jobb

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Bálint Júlia Vállalkozókedv járvány idején

A Jóisten segítsen !!!

Thomas Giesswein Úrnapi mise a Szentháromság-templom (...)

Sajnos nem irják meg,hogy hol lehet (...)

Zoltán Thurman Sepsiszentgyörgyön ünneplik Trianon (...)

A Trianonban meghuzott határok a (...)

Zoltán Thurman Sepsiszentgyörgyön ünneplik Trianon (...)

A Trianonban meghuzott határok a (...)

Erzsike Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

úgy gondolják, hogy hülyeség ellen (...)

Gálfi Árpád Katalin

Szuper! Ezt kell beleverni afiatalok (...)

Kemenes Hajnalka Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

Miféle túlbuzgó rendelet ez? (...)

Zempléni P. Összegyűlt az egymillió aláírás a (...)

Nem a járványon múlt. Volt előtte (...)

Baratosi Csaba Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk, sajnos mind igaz es sajnos (...)

Csabi - Kivandorló Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk. Gratula! Teljes (...)

Rist Zita Újabb két koronavírusos beteget (...)

Nem alkalmazzak a testelest azert nem (...)

Kovacs Sandor Az RMDSZ álláspontja a kijárási (...)

Ez a roman nemzet mindig is arulo es (...)

Csik Tímea Magyar Költészet Napja - a (...)

Nagyon szépek a versek . Sajnálatos (...)

Monika Szinérváralja

Öröm olvasni

Juluanna és János Nagyheti és ünnepi szertartások (...)

Köszönjük szépen.

Mária Ingyen letölthető az összes Szabó (...)

Nagyon jó ötlet. Ebben a vírusos (...)

Fux Maria Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Koszonom a felemelo es batorito (...)

Gyöngyi Kesztyűt, maszkot, (...)

Szükséges jo ötlet. Várjuk minél (...)

Maria Magdolna Kesztyűt, maszkot, (...)

Biztos sokan elfogadják ebben a (...)

Rist Zita Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Nagyon orvendek ennek a lehetosegnek

Dencsák Éva Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Örvendek,ott leszek

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

ASADAR NU SE INTELEGE DE CE APAR (...)

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

MIERT ERKESZTEK SZAMLAK A GAZTUL AZ (...)

Erika Kesztyűt, maszkot, (...)

Szupper ez nagyon jo otlet

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FFE
Reklam