k rmdsz
2024. április 19., péntek Emma napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Nagybánya orvosi múltjából: Dr. Wagner szanatórium

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A „Nagybánya és vidéke” című hetilapban, 1922. augusztus 27-én a következőket lehetett olvasni: „Egészségügyünk szempontjából eléggé nem méltányolható nagy haladást jelent az a mozzanat, ami ma történt a liget egyik nyaralójában. Dr. Wagner József, a tudós, a népszerű főorvos ugyanis ma mutatta be a tanácsnak, az orvosoknak és a sajtónak az ő teljesen újonnan berendezett «víz gyógyintézetét».


Sok utánajárásba, fejtörésbe, fáradtságba, pénzbe került ez a célszerű, szép alkotás, melynek elsősorban Nagybánya fogja hasznát venni. Sok akadállyal is kellett a főorvosnak megküzdenie, azért lett csak most kész a mű, a nyár végén és nem elején, bár maga a doktor szerette volna azt minél hamarabb megnyitni.

Betegek azonban mindig akadnak, s így ezután is csak üdvös dolog lesz az, ha valaki igénybe veheti az új intézmény modern berendezéseit. Rheuma, idegesség, gyengeség, tüdőbaj és egyéb nyomorúság télen-nyáron egyaránt előfordul s hatalmas gyógymódra fog találni ebben az elmésen berendezett épületben.

A teljes vízgyógyintézeten kívül van itt villanyhőfürdő, fango pakolások, veresvízi iszapfürdők sok rádiummal, quartz lámpa ultraviolett sugarakkal, mely a napkúrát helyettesíti, szénsavas fürdő, gőzkezelés, tussok stb. Látni kell ezeket a pompás készülékeket, amelyek hivatva lesznek megcélozni a régi egészséget és helyrehozni a hőn óhajtott lelki-testi erőt.

A kezelő orvos maga Wagner, aki minden nap du. 3-4-ig ott rendel a helyszínen betegeinek. A fürdőben külön férfi és női osztály van, s egyszerre 8 beteg kezelhető benne, ami teljesen megfelel a mi viszonyainknak.

Valóban nagy elismeréssel és köszönettel tartozunk a derék főorvosnak, aki fáradtságot és költséget nem kímélve, maga erejéből létesített ily kitűnő hygiénikus intézményt, egészségügyi téren, különben is nagyra hivatott városunkban.

Holnap megnyílik a gyógyintézet s ebből az alkalomból városunk egész közönsége nevében óhajtjuk, hogy a tudós doktor hosszú időkön át fejthesse még ki köztünk áldásos működését.”

(Bányavidéki Új Szó - 2018. november 16.)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Nabídka úvěru Nabídka úvěru Potřebujete naléhavě půjčku? Poskytujeme osobní půjčky? podnikatelské (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek