Szombaton, február 18-án Lauber Sándor, a helyi RMDSZ elnökének meghívására mintegy 40 szórakozni vágyó helybeli gyűlt össze a római katolikus plébánia Szent Imre közösségi házában, hogy búcsút vegyen az idei farsangtól.
Az érkezőket kellemes bográcsgulyás – amelyet az elnök sajátkezűleg készített el – illata fogadta. Azonkívül mindenki hozott még valamit a batyujában. A hangulatot csak fokozta a jó zene, amelyet ,,DJ” Robi, azaz Molcsán Róbert szolgáltatott.
Rendre érkeztek a mindenféle vicces maskarába bújt vendégek. Volt a vendégek közt sejk, emír, elátkozott zöld béka, majdnem kétméter magas gyönyörű szőkeség (bár mostanság már abban sem lehet bízni, hogy nő, vagy férfi-e az illető), gésa, bohóc stb. Az est egyik vicces jelenete az volt, amikor beállított egy koldus, aki rögtön kalapozni kezdett, aminek meg is volt az eredménye, szépen gyűlt az apró a kalapba.
Summa-summarum, senki sem unatkozott, jól éreztük magunkat. Sőt, vasárnap a szentmise után morzsára igyekeztünk, a hangulat talán még jobb is volt, mint előző este!
Minden jelenlévő véleménye megegyezett: gyakrabban kellene összegyűlni egy-egy ilyen közösségépítő hangulatos találkozóra. Rajtunk nem múlik.
Köszönet jár Lauber Sándornak, aki oroszlánrészt vállalt a munkából.
Simori Sándor (Bányavidéki Új Szó)
a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk
Hitelnyújtás mindenki számára Helló Ez az üzenet egyéneknek, szegényeknek vagy mindazoknak szól, akiknek (...)
Súlyos kölcsönkínálat az egyének között 72 órán belül Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)
A PÉNZÜGYI MEGOLDÁS 48 órán belül HellóSzükséged van az otthonod, az üzleted finanszírozásáraautóvásárlás, (...)
adj fel hirdetéstHirdetés leírása Jó napot, Mr (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek (...)
Hitel ajánlat között az egyes komoly (...)
A sürgős egyének közötti kölcsön (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Hitel kínál magánszemélyek (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Hitel kínál magánszemélyek (...)
Komoly ajánlat közösségi (...)
kölcsönkínálat az egyének között (...)
Hitelek & Finance egyének (...)
Tisztelt Hölgyem / (...)
Vállalkozási, céges vagy személyi (...)
Tisztelt Nagybányai Önkormányzat, (...)
Alig várom nagyon szeretem a dalait.
I thought I would capitalize on the (...)
I thought I would capitalize on the (...)
Kapja meg hitelét 72 órán belül, (...)
Köszi az észrevételét, javítva.
Nem sok egy kicsit a 100 milliárd lej (...)
Csak a rend kedvéért: Bár az írás (...)
HITEL AJÁNLAT 200.000 Ft 800.000.000 (...)
Nagyon örvendek hogy a kedves helyen (...)
Nagyon szépen el tudja mondani (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek