Egy, a közelmúltban megjelent tanulmány megmagyarázhatja, mi okozza a Vénusz savas, vastag fellegeiben időnként látható felvillanásokat – írja a Space.com. A fényeket korábbi missziók során figyelték meg, a szakértők régóta vitatkoznak eredetükről.
Egyes kutatók úgy gondolják, hogy az események valódi villámok lehetnek. Ha ez így van, akkor a jövőben különösen ellenállóra kell majd tervezni az ide küldött űreszközöket, hiszen a villámok károsíthatják az elektronikát.
Villámlások egyébként nem jellemzőek minden bolygóra, eddig csak a Föld, a Jupiter és a Szaturnusz esetében bizonyították létezésüket. Amennyiben a Vénusz légkörében is jelen vannak, az azért egyedülálló, mert a bolygó felhőiben nincs víz.
Claire Blaske, Tempei Arizonai Egyetem munkatársa és kollégái azonban most arra jutottak, hogy a villámlások rendkívül ritkák lehetnek a Vénuszon.
A kutatók úgy gondolják, hogy a dokumentált fényekért valójában az atmoszférában megsemmisülő meteorok felelősek.
A szakértők azt feltételezték, hogy a Vénuszra hasonló számú meteor esik, mint a Földre, ebből pedig kiszámolták, hány villanást kellene előidézniük. A számokat aztán összevetették a ténylegesen rögzített adatokkal, és megállapították, hogy az objektumok magyarázatot adhatnak az észlelésekre.
Az elmúlt években a Szaturnuszt megcélzó Cassini és a Napot vizsgáló Parker Solar Probe is kereste a Vénuszon a villámlások nyomait, amelyeket korábban amerikai és szovjet űreszközök detektáltak. Az újabb megfigyelések nem vezettek eredményre.
A csapat most úgy véli, az égitest villámlásai nem jelentenek majd fenyegetést a jövő űreszközeire. A Vénusz az utóbbi időkben ismét erősen felkeltette a kutatók figyelmét, így nem kizárható, hogy rövidesen küldetés indul a bolygóhoz.
(24.hu)
a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk
How I got Cured I can't believe how DR ODUNGA cured my herpes. I was infected with herpes 2 years ago, and I took (...)
Loan offer LOAN OFFER APPLY FOR MORE INFO Do you need finance to start up your own business or expand your (...)
Hitel ajánlat. Adunk hitelt, hogy segítse az embereket, cégeket, hogy frissítenie kell a pénzügyi állapotát (...)
adj fel hirdetéstI am a private money lender that give (...)
Gyors és biztonságos hiteleket (...)
Rychlá finanční nabídka Pro (...)
Rychlá finanční nabídka Pro (...)
High-Quality Used Shipping Container (...)
Sürgős kölcsönre van szüksége (...)
Sürgős kölcsönre van szüksége (...)
Sürgős kölcsönre van szüksége (...)
QUICK EASY EMERGENCY URGENT LOANS LOAN (...)
Do you need Finance? Are you looking (...)
Szüksége van egy hitel? Ön (...)
Szüksége van egy hitel? Ön (...)
Magánszemélyek közötti (...)
All of you, hello. Richmond Fischer his (...)
All of you, hello. Richmond Fischer his (...)
All of you, hello. Richmond Fischer his (...)
HOW I GOT MY SCAMMED/STOLEN BITCOIN (...)
Komoly hitelek magánszemélyek (...)
Szia, kölcsön érdekel? üzleti (...)
Szia, kölcsön érdekel? üzleti (...)
Hitelre van szüksége? Önt (...)
Hitelre van szüksége? Önt (...)
Hitelre van szüksége? Önt (...)
Hitelre van szüksége? Önt (...)
Hitelre van szüksége? Önt (...)
Hitelre van szüksége? Önt (...)
Hitelre van szüksége? Önt (...)
It is a pleasure to introduce Mr. (...)
Podivuhodné informace a vím, že vás (...)
Podivuhodné informace a vím, že vás (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek