A Brazil Nemzeti Indián Alapítvány (FUNAI) adta hírül, hogy az indiántörzs júniusban önként kapcsolatba lépett a civilizációval. A szakemberek attól tartottak, hogy az évezredek óta elszigeteltségben élő emberek életét a számunkra már ártalmatlan kórokozók veszélyeztethetik.
Az aggodalmak beigazolódtak, a törzs néhány tagjánál az influenzás megbetegedés jelei mutatkoztak. Az ilyen járványos betegségek iszonyatos pusztítást tudnak végezni egy olyan népesség körében, amely még nem találkozott a kórokozóval. A kapcsolatot létesítő törzstagok elutasították az orvosi kezelést és visszatértek a falujukba.
Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy akár katasztrofális kimenetele is lehet az esetnek, hiszen a betegség egy ilyen népcsoportot gyakorlatilag teljesen ki is irthat. „A rémálom-forgatókönyv az, hogy visszatértek a falujukba és behurcolták az influenzát. Ez most egy igazi tesztje annak, hogy a brazil kormányzat mennyire képes megvédeni az elszigetelt törzseket. Ha azonnal nem indítanak be egy egészségügyi programot a probléma megoldására, akár humanitárius katasztrófa is történhet"- mondta Stephen Corry Survival International civilszervezet igazgatója. Szakemberek attól is tartanak, hogy más betegségek is bekerülhetnek a törzsbe. A térségbe már elindult egy egészségügyi szakemberekből álló csoport, de több mint egy hónapba telik, míg a helyszínre érkeznek.
Az elszigetelt népcsoportot még 2011-ben fedezték fel, egy brazil helikopter éppen illegális bevándorlókat keresett az őserdőben, amikor a törzsre akadtak. A népcsoport tárgyi kultúrája valahol az újkőkor végi állapotban van. (Új Magyar Szó)
Signal Buy Real Registered UK Passport Online Buy Real Registered Spanish Passport Buy Real Registered (...)
Signal @Billyworld.77 Where to Buy Weed,Cocaine/Hash/Thc Vape Online Spain ✨Signal @Billyworld.77 Buy Cocaine/Xanax/Ketamine/Thc Vape Online Spain ✨WHATSAPP+12094323659 (...)
WHATSAPP+12094323659 Weight loss medications for sale ITALY Telegram @DreyfussOriginal can i buy ozempic,Mounjaro,Wegovy online ITALY Telegram (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek