Kk
2023. június 01., csütörtök Tünde napja
árfolyam:
1 euro = 4.9696 RON
1 dollár = 293.0418 RON
100 forint = 0.0563 RON

Átvette a matematika legrangosabb nemzetközi díját Lovász László

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Online közvetített díszünnepségen köszöntötték szerdán Oslóban a 2021-es és 2020-as Abel-díjjal kitüntetett tudósokat, köztük Lovász László matematikust, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét.


Lovász László Avi Wigdersonnal megosztva kapta meg 2021-ben a matematikai Nobel-díjként is emlegetett elismerést "meghatározó jelentőségű munkásságáért az elméleti számítógép-tudomány és a diszkrét matematika terén és szerepéért abban, hogy ezek a modern matematika központi területeivé válhattak".

Az elismerést még márciusban ítélte oda a Norvég Tudományos Akadémia Lovász Lászlónak, a budapesti Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanárának és az izraeli Avi Wigdersonnak, a princetoni Fejlett Tanulmányok Intézete munkatársának.

A díjátadót hagyományosan az Oslói Egyetemen rendezik, ahol a díjazottak személyesen vehetik át az elismerést. Az ünnepséget fogadás, királyi audiencia és kormányzati díszvacsora szokta kísérni. Idén azonban a koronavírus-járvány miatt online rendezték meg az ünnepséget, amelyen bejátszották, ahogy a díjazottak hazájuk norvég nagykövetségein átvették az elismerést.

A díj átvételekor mondott köszönő beszédében Lovász László több mint ötvenéves szakmai pályafutására visszatekintve kiemelte: kutatásai középpontjában mindig a gráfelmélet állt, még ha olykor eltávolodott is tőle. Elmondta, hogy a gráfelméletről a középiskolában hallott először a kiváló matematikustól, Erdős Páltól. Mint fogalmazott, a gráfelmélet akkoriban nem tartozott a matematika fő sodrához, sokan lenézték, egyfajta fejtörőként vagy a matematika harmadosztályú alkalmazási területeként tekintettek rá.

Felidézte, hogy matematika szakos hallgatókként, bár abban az időben Budapesten esélyük sem volt rá, hogy számítógép közelébe kerüljenek, írniuk kellett egy programot papíron, amelyet a szakértők lyukszalagra kódoltak, majd lefuttattak a számítógépen. "Én nagyon fellelkesültem, és írtam egy gojátékprogramot. Amikor megpróbálták lefuttatni, összeomlott a rendszer, összeomlott az egyetem egyetlen komputere. A feleségem, egyben évfolyamtársam, aki utánam következett a névsorban, így mentesült a programírás feladata alól" – emlékezett vissza Lovász László.

Mint mondta, a körülmények ellenére sokan felismerték, hogy a számításelmélet a matematika új, mély és izgalmas területe, amely szoros kapcsolatban áll a gráfelmélettel és a diszkrét matematikával. Elindítottak a témában egy szemináriumot, amely hamarosan egy, az elméleti számítógép-tudománnyal foglalkozó lelkes, fiatal kutatókból álló műhellyé nőtte ki magát.

Beszélt arról, hogy a következő évtizedekben egyre bonyolultabb kérdések fogalmazódtak meg mind a gráfelméletben, mind a számítástudományban. "Rájöttem, hogy megoldásukhoz a klasszikus matematika módszereit kell segítségül hívni. Onnantól szinte megszállottan azon voltam, hogy hidat építsek a gráfelmélet és a matematika klasszikus területei, vagyis a topológia, a geometria, az algebra, a valószínűségszámítás és újabban a funkcionálanalízis között" – mondta.

Az elmúlt néhány évtizedben a hálózattudomány alapjául is szolgáló gráfelmélet még jobban előtérbe került. A legtöbb megérteni kívánt rendszer és struktúra alapját is hálózatok, vagyis gráfok képezik. Legyen szó bármilyen hálózatról a számítógépektől az internetig, az ökológiai társulásoktól az agyig, a kapcsolati hálóktól a járványokig, a hálózattudomány új paradigmájának a hátterében a gráfelmélet áll – emelte ki a matematikus.

Lovász László angol nyelvű beszédében köszönetet mondott gyerekeinek és feleségének, Vesztergombi Katalin matematikusnak és annak a szakmai közösségnek, amely a pályája során támogatta.

Az idei díjazottak mellett az eseményen ünnepelték a tavalyi kitüntetetteket, Hillél Fürstenberget, a jeruzsálemi Héber Egyetem és Grigorij Margulist, az amerikai Yale Egyetem matematikusait, akik szintén megosztva részesültek az elismerésben "a valószínűségszámítás és a csoportelmélet dinamikái, a számelmélet és a kombinatorika módszereinek úttörő használatárért". Az ünnepségen a díjazottakat Professor Hans Munthe-Kaas, az Abel Bizottság tagja és Hans Petter Graver, a Norvég Tudományos Akadémia elnöke köszöntötte.

A kitüntetettek tiszteletére kétnapos online eseménysorozat kezdődött, amely szerdán az Abel-díjasok előadásaival zárul. A matematikusok Nobel-díjaként emlegetett, 2002-ben alapított Abel-díjat a norvég kormány finanszírozza, és 7,5 millió norvég korona (271 millió forint) pénzjutalommal jár. A díjazottak kiválasztása a nemzetközileg elismert matematikusból álló Abel Bizottság ajánlásán alapul.

(hvg.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



kk


Kk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Szilárd és megbízható pénzügyek Használja ki ezt a nagyszeru lehetoséget és szerezzen megbízható pénzügyi kölcsönt 500 000 (...)

Hitelnyújtás mindenki számára Helló Ez az üzenet egyéneknek, szegényeknek vagy mindazoknak szól, akiknek (...)

Súlyos kölcsönkínálat az egyének között 72 órán belül Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok
tmh
Noileg

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Hirdetés leírása Jó napot, Mr (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Súlyos kölcsönök magánszemélyek (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Hitel ajánlat között az egyes komoly (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

A sürgős egyének közötti kölcsön (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Hitel kínál magánszemélyek (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Hitel kínál magánszemélyek (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Komoly ajánlat közösségi (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

kölcsönkínálat az egyének között (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Hitelek & Finance egyének (...)

Kumah MAJÁLIS - Családi nap Nagybányán

Tisztelt Hölgyem / (...)

Kumah MAJÁLIS - Családi nap Nagybányán

Vállalkozási, céges vagy személyi (...)

Lenkey Tibor SZOBORAVATÓ: Nagybányai Művésztelep (...)

Tisztelt Nagybányai Önkormányzat, (...)

Bodor Ani László Attila koncert Nagybányán

Alig várom nagyon szeretem a dalait.

Jane Walters Búcsús szentmise Szentháromság (...)

I thought I would capitalize on the (...)

Jane Walters Búcsús szentmise Szentháromság (...)

I thought I would capitalize on the (...)

Kapja meg hitelét Lakossági fórum Nagybányán (7)

Kapja meg hitelét 72 órán belül, (...)

Nagybánya.ro ÖNKORMÁNYZATI BESZÁMOLÓ (37)

Köszi az észrevételét, javítva.

Dr. Valdman István ÖNKORMÁNYZATI BESZÁMOLÓ (37)

Nem sok egy kicsit a 100 milliárd lej (...)

Nemzethy Együtt ünnepelt a nemzet!

Csak a rend kedvéért: Bár az írás (...)

Gertrude Carlson Szilveszteri kvíz-est

HITEL AJÁNLAT 200.000 Ft 800.000.000 (...)

Rist Zita Februári kvíz-est

Nagyon örvendek hogy a kedves helyen (...)

Csiki Árpád Tánczos Barna: az erdők jelentősen (...)

Nagyon szépen el tudja mondani (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

Reklam
Reklam
Kk
banyavidek