Kk
2023. május 28.,  Emil, Csanád napja
árfolyam:
1 euro = 4.9575 RON
1 dollár = 290.0889 RON
100 forint = 0.0559 RON

Többé már nem fagy be a Duna

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Hiába a kemény hideg, a Duna Pesten biztos nem fog befagyni, és nem csak idén: valószínűleg az egész életünket enélkül kell leélnünk. Pedig nem csak Mátyást választották királlyá a jégpáncélon, brahiból még a hatvanas években is át lehetett csúszkálni a folyón a Margitszigetre, kétszáz éve pedig szinte évről évre közlekedtek jól megrakott szekerek a Duna jegén. Mi változott azóta?


Először is az időjárás, természetesen. A Kárpát-medencében a felmelegedés éppen télen a legerősebb, a januári középhőmérséklet 1901 óta közel két fokot emelkedett. De extrém hideg és szokatlanul enyhe tél, ahogy korábban is, azért mostanában is előfordul, így ettől még legalább néha beállhatna a folyón a jég. Mint a nyolcvanas évek két emlékezetesen kemény telén, 1985-ben és a generációk igazi télélményét adó 1987-ben, amikor talán utoljára fagyott volna be teljesen a Duna, ha Paksnál nem mennek neki a jégtörők. 

Kellene már egy kis jégkorszak?

A mából nézve jópofa legendának tűnhet, hogy Mátyást 1458-ban a Duna jegén kiáltották ki királynak – de a történelmi időkben nem volt ebben semmi különös: voltak hosszabb időszakok, amikor inkább az volt kivételes, ha nem állt össze annyira a jég, hogy rá lehessen menni a folyóra. A krónikák szerint a rómaiak 172-ben úgy harcoltak a barbár seregek ellen a befagyott Dunán, mintha szárazföldön lettek volna, és ez így volt rendjén.

A Duna, mint rendesen, erősen befagyott, mert az ilyen folyó oly kőkeményen befagy, hogy egész hadsereget bírt el, kocsikat, szánokat, s mindenfajta szállítóeszközt

– jegyezték fel az V. században. A tatárjárás idején hasonlóképpen: bár a tatárok hónapokig nem tudtak átkelni a Dunán, amikor 1241 karácsonyán a folyó befagyott, megnyílt volna előttük az út. A magyarok azonban állandóan törték a jeget, és a jégen vitézül ellenálltak – időt nyerve a nyugati országrésznek.

Igazi kemény telek azonban csak ezután jöttek sorban. A 15 éves háború idején a török és a magyar csapatok is rendszeresen jártak át a Duna jegén, az 1690 körüli években pedig egész Európa fagyoskodott, az egyébként enyhébb klímájú Londonban is a Temze jegén tartottak ekkor vásárokat – mondta az Indexnek Rácz Lajos történeti ökológus. A tágabb ok a XIV. századtól a XIX. közepéig tartó globális lehűlés volt, melyet nem véletlenül hívnak kis jégkorszaknak a klímatörténészek: ez volt a történelmi idők, vagyis az elmúlt 12 ezer év leghidegebb periódusa.

Nálunk, a Kárpát-medencében, lehűlés idején nő a csapadék mennyisége, vagyis a maihoz képest jelentős hómennyiséggel is kellett számolni. Kivételes években a Duna ekkoriban a Fekete-erdőtől a egészen a Fekete-tengerig befagyott. Nem is az utóbbi az érdekes, a lassabban folyó Al-Dunán a XX. században is rendszeresen jártak át emberek, fuvarosok vagy éppen farkasok a jégen Románia és Bulgária között. A nagyobb meredekségű német szakaszokon azonban ma már kivételes a jegesedés.

A jég a közösülést igencsak engedi

A dunai jégpáncélnak jelentős előnyei voltak. Mint 1657-ben: „Igen erős telünk volt nagy hóval és egyúttal erősen fagyott. A tél legnagyobb részében a megrakott Schlesinger-féle kocsikkal át lehetett a Dunán fuvarozni. Egész télen oly jó utak voltak, hogy lóval és ökörrel egyhamar nem lehetett annyit elvégezni, mint az idén télen.”

Az 1810-es évektől aztán még ehhez képest is keményebb és jegesebb telek jöttek. Rácz Lajos kutatásai szerint ekkor új klímarezsim köszöntött be, és ennek legfőbb jele mindenkor az volt, hogy teljesen beáll-e a Duna jege. Míg addig erre nagyjából minden második évben került sor (a XIX. század egészében száz év alatt negyvenszer fagyott be a Duna), az ezt követő négy évtizedben néhány évtől eltekintve már mindig.

Az időnek keménysége nagyon kedves a jégen járóknak. Olly erős a Dunának töredékeny háta, hogy a lovakat és szekereket megbírván, a közösülést igen megkönnyebbíti

– jegyezték fel 1811-ben, a közösülés alatt a közlekedést értve. 1817-ben Komáromban „egész áprilisban egy nap se múlt el, hogy azon hó ne esett volna több ízben”, és még április 29-én is rá lehetett menni a jégre. A rekordév viszont az 1830-as volt, amikor 99 napon keresztül, december 9. és március 19. között folyamatosan be volt állva a jég Pest-Budán.

Adjátok vissza a szigeteimet

Bár a folyó már a vízfelület 90 százalékos jegesedésénél is befagyottnak tekinthető (Budán például a hőforrások közelében nem vagy csak alig tud befagyni a Duna), a megfelelő helyeken kellő jégvastagságnál már ilyenkor is át lehetett kelni – noha nem voltak ritkák a jégbeszakadásokról szóló híradások sem.

Mikor fagy be a folyó?

Míg az édes állóvizeknek elég nulla fok, a folyóknak a víz mozgása miatt ennél egy kicsit hidegebbre, mínusz 0,5 – mínusz 1 fokra kell hűlniük ahhoz, hogy beinduljon a jegesedés. Bár a vízmolekulák gomolygó, füstszerű mozgása miatt a folyóvizek hőmérséklete viszonylag kiegyenlített, az alsó vízrétegek így is kicsit melegebb a felszínközelieknél.

A jég azonban nem csak a téli összeköttetést teremtette meg a két part között. A jeges ár nagy veszélyt jelentett a városra. Mint az 1838-as árvíznél, amikor a csepeli szigetcsúcsnál lévő Kopaszi-zátonynál torlódott fel több emelet magasságban a zajló jég úgy, hogy a víz délről is elöntötte Pestet, romba döntve a város házainak többségét. Bár az 1838-as pusztítás mértéke kiemelkedett, a Duna folyásirányából következően a veszély állandó volt: itt ugyanis az olvadás fentről indul, „a meginduló jégtömeg azonban nem tud haladni, mivel a folyásirányban még vastag jégpáncélt talál” – foglalja össze a problémát a Dunai szigetek blog vonatkozó posztja.

tovább az Index.hu-n

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



kk


Kk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Ethicsrefinance@gmail.com HOW TO MAKE FAST MONEY ON PAYPAL CONTACT: (...)

How I solved my Infertility I am taking this time out to spread the work of Doctor Odunga Michael on this website. My name is (...)

Halovaeva ajánlat hitelek között, különösen súlyos 24 óra Azt akarod, hogy hitelt a holtponton, ami (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok
tmh
Noileg

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Kumah MAJÁLIS - Családi nap Nagybányán

Tisztelt Hölgyem / (...)

Kumah MAJÁLIS - Családi nap Nagybányán

Vállalkozási, céges vagy személyi (...)

Lenkey Tibor SZOBORAVATÓ: Nagybányai Művésztelep (...)

Tisztelt Nagybányai Önkormányzat, (...)

Bodor Ani László Attila koncert Nagybányán

Alig várom nagyon szeretem a dalait.

Jane Walters Búcsús szentmise Szentháromság (...)

I thought I would capitalize on the (...)

Jane Walters Búcsús szentmise Szentháromság (...)

I thought I would capitalize on the (...)

Kapja meg hitelét Lakossági fórum Nagybányán (7)

Kapja meg hitelét 72 órán belül, (...)

Nagybánya.ro ÖNKORMÁNYZATI BESZÁMOLÓ (37)

Köszi az észrevételét, javítva.

Dr. Valdman István ÖNKORMÁNYZATI BESZÁMOLÓ (37)

Nem sok egy kicsit a 100 milliárd lej (...)

Nemzethy Együtt ünnepelt a nemzet!

Csak a rend kedvéért: Bár az írás (...)

Gertrude Carlson Szilveszteri kvíz-est

HITEL AJÁNLAT 200.000 Ft 800.000.000 (...)

Rist Zita Februári kvíz-est

Nagyon örvendek hogy a kedves helyen (...)

Csiki Árpád Tánczos Barna: az erdők jelentősen (...)

Nagyon szépen el tudja mondani (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

Steven Ashley Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Binary trading has caused many people (...)

Steven Ashley Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Binary trading has caused many people (...)

Rist Zita Ünnepi kvíz est

Ugyan 21 én lesz a Philiaban ,ugyan (...)

Farkas Éva Megbüntették uszításért a (...)

Örülök az obiektiv döntésnek, (...)

Business and Project Loans Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Do you need a quick long or short term (...)

Mark Thomas Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Borrow money here Fast online loans (...)

Gergely Gyula Kárpótlást kínálnak a 2020/2021-es (...)

Nesze semmi, fogd meg jól ! Ezt nagyon (...)

Levay Attila A nagybányai elkerülő gyorsút a (...)

Itt akkora a lopas, hogy soha nem fog (...)

Miklos Artur Domokos Run 2022

Köszönöm a megosztàst! Igen, (...)

Farkas Eva Meghajolni a legnagyobb magyar emléke (...)

IGY IS LEHET,EGY REMÉNY SUGÁR hogy (...)

Günther Hornung Vasárnapi szentmisék rendje (...)

A szentmisek a templom Facebook (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

Reklam
Reklam
Kk
banyavidek