Noileg
2026. március 19., csütörtök József napja
árfolyam:
1 euro = 5.8945 RON
1 dollár = 705.8364 RON
100 forint = 0.026 RON

Németország elismerte a gyarmati népirtást, egymilliárd eurót fizetnek Namíbiának

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Precedenst teremthet a gyarmatosító európai hatalmak által elkövetett atrocitásokkal való szembenézés terén, hogy Németország már nem csak hivatalosan elismeri Namíbiában véghez vitt gyarmati népirtást, hanem kártérítést is hajlandó fizetni az egykor meghódított államnak, összesen több mint egymilliárd euró értékben, írja az AFP a német kormány pénteki közlése alapján. Korábban ugyanis nem volt példa arra, hogy egy korábbi gyarmatosító hatalom kártérítést fizessen.


„Mostantól hivatalosan is úgy hivatkozunk majd ezekre az eseményekre, ahogy a mai perspektívánk alapján kell: népirtásként” – áll Heiko Maas külügyminiszter közleményében. A német kormány öt éve tárgyalt a jóvátételről Namíbiával. A több mint egymilliárd eurót harminc év alatt, fizeti majd meg Németország, az összeg jelentős része a herero és nama törzsek leszármazottjait illeti.

A németek 1884-ben gyarmatosították a mai Namíbiát Német Délnyugat-Afrika néven, ám a herero és nama törzsek többször is fellázadtak az európai hódítók ellen, ami véres összecsapásokhoz vezetett. Erre válaszul a németek 1904-08 között kiirtották az őslakos népesség nagy részét, a túlélőket pedig rabszolgasorba taszították – ők többnyire betegség, éhezés vagy túlhajszoltság miatt vesztették életüket a koncentrációs táborokban.

A Németország által Namíbiában elkövetett, 75 ezer életet követelő népirtásról, illetve annak mai politikai hatásairól itt írtunk bővebben.

(telex.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


NAGYBÁNYAI ESEMÉNYNAPTÁR

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

kölcsönajánlat Üdvözlöm! Szüksége van finanszírozásra otthona, vállalkozása, autó vagy motorkerékpár (...)

kölcsönajánlat Üdvözlöm! Szüksége van finanszírozásra otthona, vállalkozása, autó vagy motorkerékpár (...)

Ingyenes peer-to-peer kölcsön ajánlat Üdvözlöm! Szüksége van finanszírozásra otthona, vállalkozása, autó vagy motorkerékpár (...)

adj fel hirdetést
reg
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek