Súlyos katasztrófahelyzet kihirdetését kérte vasárnap a tornádók sújtotta Kentucky állam kormányzója az Egyesült Államok szövetségi kormányától a heves viharok okozta károk miatt – jelentette be az amerikai szövetségi katasztrófavédelmi hivatal (FEMA).
A FEMA vezetője, Deanne Criswell újságíróknak azt mondta, hogy Andrew Beshear kormányzó hivatalosan is benyújtotta kérését, amely – ha jóváhagyják – lehetővé tenné, hogy az állam további szövetségi pénzügyi forrásokban részesüljön. A hivatal weboldalán olvasható információk szerint Kentucky jelenleg legfeljebb ötmillió dollárra számíthat a szövetségi kormánytól, azonban súlyos katasztrófahelyzet esetén ennek az összegnek nem lenne felső határa, a szövetségi támogatásokba pedig egyebek között az állami infrastruktúra helyreállítása is beletartozna.
A demokrata párti Beshear a CNN hírtelevíziónak vasárnap este azt nyilatkozta: jóllehet egyelőre nem tudják, hányan vesztették életüket a tornádókban, a halálos áldozatok száma nagy valószínűséggel száz fölött van, és még mindig rengeteg eltűntet keresnek.
„A pusztítás mértéke rettenetes” – tette hozzá, kiemelve, hogy több mint ezer ház semmisülhetett meg a katasztrófában. „Vannak helyek, amelyek egyszerűen eltűntek. Úgy értem, teljesen megsemmisültek” – fogalmazott.
Vasárnap a középnyugati tagállamba látogatott Alejandro Mayorkas szövetségi belbiztonsági miniszter is, aki leszögezte: a szövetségi kormány minden tőle telhető segítséget megad a helyi hatóságoknak és mentőcsapatoknak.
Joe Biden elnök szombaton már jóváhagyta a katasztrófahelyzet kihirdetését az államban, Vlagyimir Putyin elnök pedig együttérzését fejezte ki amerikai hivatali partnerének a természeti katasztrófa miatt.
A péntekről szombatra virradóan lecsapott tornádók a legnagyobb pusztítást a Kentucky délnyugati vidékén fekvő, alig több, mint tízezer lakost számláló Mayfield városkában végezték, ahol megrongálódott a tűzoltóság épülete, és beomlott egy gyertyagyár teteje is, a romok alatt pedig sokan életüket vesztették.
Halálos áldozatokat követeltek a tornádók Arkansas államban is, Illinois déli részén, Edwardsville térségében pedig a heves viharok következtében beroskadt az Amazon internetes kereskedőcég logisztikai központjának tetőszerkezete, és többen meghaltak.
A tornádók az Egyesült Államok öt tagállamában pusztítottak.
(maszol.ro)
a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk
Szilárd és megbízható pénzügyek Használja ki ezt a nagyszeru lehetoséget és szerezzen megbízható pénzügyi kölcsönt 500 000 (...)
kölcsönt ajánlok Helló mindenki. Bokor Tamás vagyok, magánkölcsönzo. 10 millióig magánszemélyi kölcsönt (...)
How I won the Powerball Lottery Being the winner of a multi-million dollar lottery certainly will be a life-changing event for (...)
adj fel hirdetéstLost Your Cryptos? You Want To Recover (...)
Lost Your Cryptos? You Want To Recover (...)
Tisztelt Nagybányai Önkormányzat, (...)
Alig várom nagyon szeretem a dalait.
Köszi az észrevételét, javítva.
Nem sok egy kicsit a 100 milliárd lej (...)
Csak a rend kedvéért: Bár az írás (...)
HITEL AJÁNLAT 200.000 Ft 800.000.000 (...)
Nagyon örvendek hogy a kedves helyen (...)
Nagyon szépen el tudja mondani (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Binary trading has caused many people (...)
Binary trading has caused many people (...)
Ugyan 21 én lesz a Philiaban ,ugyan (...)
Örülök az obiektiv döntésnek, (...)
Do you need a quick long or short term (...)
Borrow money here Fast online loans (...)
Nesze semmi, fogd meg jól ! Ezt nagyon (...)
Itt akkora a lopas, hogy soha nem fog (...)
Köszönöm a megosztàst! Igen, (...)
IGY IS LEHET,EGY REMÉNY SUGÁR hogy (...)
A szentmisek a templom Facebook (...)
A sürgős egyének közötti kölcsön (...)
A sürgős egyének közötti kölcsön (...)
Hitel ajánlat között az egyes komoly (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek