Három, a közbiztonságot és a kiszolgáltatott személyek védelmét erősítő törvénymódosítást fogadott el ezen a héten a Parlament – tájékoztatott Zahoránszki Brigitta máramarosi parlamenti képviselő.
Az egyik elfogadott jogszabály kötelezővé teszi az emberkereskedelem elleni tájékoztató anyagok kifüggesztését a szálláshelyeken, utazási irodákban, repülőtereken, autóbusz-állomásokon és munkaerő-közvetítő cégeknél. A jól látható, közérthető információk célja, hogy az áldozatok tisztában legyenek jogaikkal, tudják, hová fordulhatnak segítségért, és időben felismerjék a veszélyt.
Döntőházként a Képviselőház elfogadta azt a módosítást is, amely – az RMDSZ kezdeményezésére is – erősebb védelmet biztosít a családon belüli erőszak áldozatainak. Az új szabályozás egyértelmű kötelezettségeket ír elő a hatóságok számára, szigorúbb felelősségre vonást tesz lehetővé az agresszorok esetében, valamint rugalmasabbá teszi a távoltartási végzés kérelmezését. Az önkormányzatoknak aktív szerepet kell vállalniuk az áldozatok védelmében, az agresszorok számára pedig kötelezővé válik a pszichológiai tanácsadás vagy szükség esetén a kezelés. Visszaeső elkövetők esetén a távoltartási végzés akár két évre is kiadható.
A harmadik elfogadott törvénymódosítás a szexuális bűnelkövetők nyilvántartására vonatkozó szabályokat pontosítja és erősíti meg. A cél, hogy gyermekekkel és más sérülékeny személyekkel kizárólag olyanok dolgozhassanak, akik nem szerepelnek a nyilvántartásban. Az új előírások hatékonyabb ellenőrzést tesznek lehetővé, és biztosítják, hogy a munkáltatók időben értesüljenek az érintett esetekről.
Zahoránszki Brigitta hangsúlyozta: a gyermekek, az idősek, a fogyatékkal élők és minden kiszolgáltatott személy védelme nem lehet formalitás kérdése. Olyan szabályozásra van szükség, amely valódi biztonságot, gyors intézkedést és hatékony védelmet garantál. A biztonság nem kompromisszum kérdése.
MAGÁNHITELT KERES? Üdvözlöm, SZELECZKI GÁBOR vagyok, egy becsületes online magánhitelező, aki gyors (...)
MAGÁNHITELT KERES? Üdvözlöm, SZELECZKI GÁBOR vagyok, egy becsületes online magánhitelező, aki gyors (...)
Kölcsön magánszemélytől csalás nélkül Váltókarancia melletti kölcsönök akár problémás ügyfeleknek is. Kölcsön (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek