Noileg
2024. július 13., szombat Jenő napja
árfolyam:
1 euro = 4.9737 RON
1 dollár = 353.2067 RON
100 forint = 0.0547 RON

Hatalmas győzelmet aratott Máramaros megyében az RMDSZ

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

„Együtt győztünk Máramarosban!” – jelentette ki Pintér Zsolt, az RMDSZ Máramaros megyei szervezetének elnöke a kedd délután tartott sajtótájékoztatón. Négy év után visszakerültek a megyei tanácsba, az RMDSZ-es polgármesterek újráztak és a magyarlakta településeken megtartották a képviseletet, ott, ahol lehetett pedig növelték is.


Habár nincsenek végleges adatok, Pintér Zsolt köszönetet mondott a leadott szavazatokért, ami szerinte tükrözi az elmúlt három év munkáját. Meggyőződése szerint, ez nem csak a politikum győzelme, hanem az egész magyar közösségé is, mivel az eredmények is azt mutatják, hogy a megyében van még egy élni akaró közösség. „Mikor láttuk, hogy a megye magyarságának a léte kockán forog, mikor nem volt közösségi élet, akkor íme, közösen képesek voltunk felállni és megteremteni ezt” – mondta Pintér, köszönetet mondva továbbá azoknak is, akik igazi csapatmunkát végeztek és a magyar közösség zászlóvivői voltak.

Legfőbb céljukat elérték: miután négy évvel ezelőtt az RMDSZ kiesett a megyei tanácsból, most visszakerült a leadott szavazatok 5,7 százalékával. Pintér Zsolt köszönetet mondott továbbá azért, hogy ilyen nagy számban támogatták őt, aki a szövetség részéről a Máramaros megyei tanácselnökjelölt is volt.

Több magyarlakta településen is, ahol hosszú évek óta nem indult az RMDSZ az önkormányzati listákon, most sikerült összegyűjteni a szükséges aláírásokat. Ilyen település például Tőkés, ahol a legfrissebb népszámlálás adatai szerint csupán 40 magyar él. Az itteni magyar képviselet csupán egy szavazaton múlott, de továbbra is reménykednek benne, hogy a szavazatok újraszámolásával sikerülni fog bejutni. (FIRSSÍTÉS: újraszámolás után, meglett a szükséges szavazatszám, az RMDSZ bejutott a tőkési önkormányzatba).

Nagysomkúton 24 év után, Nagybocskón 20 év után, Kövesláz-Kistécsőn pedig 12 év után próbált ismét visszakerülni az RMDSZ a helyi tanácsba. Hatalmas sikernek tekinti Pintér Zsolt, hogy olyan településeken is, mint például Felsővisó, ahol eddig nem indult az RMDSZ önállóan az önkormányzati listákon, most sikerült összegyűjteni az induláshoz szükséges 500 aláírást.

A megye egyik legnagyobb sikerének tekinti Aknasugatagot, ahol utoljára az RMDSZ 2016-ban indult sikertelenül az önkormányzati választásokon, most pedig két helyi képviselővel lesznek jelen ismét a helyi tanácsban.

Szinérváralján az RMDSZ-nek sikerülni megdupláznia a szavazatok számát, így már két tanácsossal lesznek jelen az önkormányzatban. Felsőbányán habár több szavazatot kapott az RMDSZ, mint a legutóbbi választáson, mégsem sikerült megtartani a három önkormányzati tanácsost, így csak két képviselője lesz a Szövetségnek a bányavárosban.

Máramaros megye két olyan településén, ahol többségben van a magyar lakosság, az RMDSZ polgármesterjelöltjei nyertek. Emellett Hosszúmezőn több szavazatot kaptak, mint a legutolsó választásokon és Koltón hat önkormányzati tanácsos helyett hét lett.

Orosz Krisztofer-Levente háláját fejezte ki, ugyanis Máramarosszigeten szinte megduplázták a leadott szavazatok számát a legutóbbi választásokhoz képest. Ennek eredményeképpen most már két önkormányzati tanácsos fogja képviselni a magyar közösséget. Ugyanakkor a Szövetség hosszú idők után önálló polgármesterjelöltet is indított Orosz Krisztofer-Levente személyében, aki a szavazatok közel 10 százalékát kapta meg. „Én úgy érzem, hogy nem csak bizalmat kaptunk a közösség részéről, hanem rengeteg feladatot is. Ígéretünkhöz híven, elszántan fogunk dolgozni mind a helyi magyar közösségért, mind a városért.” – mondta Orosz.

Hasonlóképpen Pap Zsolt-István is köszönetet mondott a szavazatokért, ugyanis az előző választáshoz képest az RMDSZ 50 százalékkal megnövelte a leadott szavazatok számát. Csapatával együtt nagyon bízik benne, hogy a visszaosztások révén sikerül három képviselőt is bejuttatni a nagybányai tanácsba. Pap ígéretet tett arról, hogy továbbra is a közösségért fognak dolgozni és harcolni azért, hogy amit a zöldtervben megfogalmaztak, az meg is valósuljon.

(maszol.ro)

 

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Komoly és megbízható hitelajánlat Komoly és megbízható hitelajánlat 24 órás nem banki hitel. Finanszírozásra van szüksége (...)

JÓ HITELRE VAN SZÜKSÉGE? JÓ HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 24 órán belüli (...)

JÓ HITELRE VAN SZÜKSÉGE? JÓ HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 24 órán belüli (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek