Menesztette a belügyminiszter Victor Ştefan Ivaşcu rendőrfőfelügyelőt, az országos határrendészet vezetőjét, az intézmény irányítását az egyik helyettese, Cornel Laurian Stoica vette át - tájékoztatott vasárnap este a belügyminisztérium.
A közlemény szerint a miniszter ellenőrző testülete a máramarosszigeti területi határrendészetnél és a petei határátkelőknél vizsgálódik, ahol külföldre szökött a jogerősen börtönre ítélt nagybányai polgármester, Cătălin Cherecheș.
A történtek miatt a távoznia kellett tisztségéből Victor Ştefan Ivaşcu másik két helyettesének és a Máramaros megyei rendőrség vezetőjének, Constantin Ileának is.
A közlemény szerint a belügyminisztérium vezetősége jelentést kért december 6-ig a Román Rendőrségtől a hatósági felügyelet megszervezésében illetékes szervek, a kolozsvári táblabíróságnak rendőri támogatást biztosító speciális műveleti egység és a belügyi belső elhárítás (DGPI) hatékonyságáról. A speciális műveleti egység és a DGPI Máramaros megyei vezetőjét szintén leváltották.
A belügyminiszter emellett az Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia rektorává nevezte ki Liviu Uzlău dandártábornokot. Claudiu Chindriş eddigi rektort korábban leváltották, miután 63 hallgató rosszul lett a felsőoktatási intézmény menzáján fogyasztott ételektől.
Nagybánya polgármesterét vesztegetés többrendbeli elfogadása miatt öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a kolozsvári táblabíróság. A jogerős ítéletet pénteken hirdették ki, de Cherecheș aznap reggel egy rokonának érvényes személyi igazolványát felmutatva a petei határátkelőn keresztül elhagyta az országot.
(agerpres.ro)
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare pentru finanțarea activităților comerciale, proiectelor sau renovărilor etc., oferim împrumuturi la o rată anuală a dobânzii de 3%, cuprinsă între 5.000 EUR și 800.000 E OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
Marija Geb OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek