Nagybánya újabb fontos lépéshez érkezett a magyarországi Ifjúsági Főváros 2026 cím elnyeréséért folyó versenyben. A város Nyíregyházával közös pályázatban vesz részt, és a továbbjutás egyik legjelentősebb eleme a közönségszavazás lesz – vagyis a döntés szó szerint a támogatókon múlik.
A megmérettetés élőben lesz követhető december 4-én, csütörtökön 21 és 23 óra között, az M2 televíziós csatornán, ahol a nagybányai csapat is színpadra lép. A közvetítés az online felületeken is elérhető lesz a mediaklikk.hu oldalon.
A szervezők arra kérik a közösséget, hogy minél többen támogassák a nagybányai fiatalokat szavazatukkal. A voksolás egyszerűen elvégezhető: a nézőknek csak a 04-es kódot kell SMS-ben elküldeniük a 0036 20 810 1799 telefonszámra. Az élő adás alatt egy telefonszámról csupán egy szavazat adható le, a szavazás kezdetét pedig a műsorvezető jelzi majd.
Az RMDSZ nagybányai szervezet felhívása szerint a fiatalok sikere közös ügy, ezért arra buzdítanak mindenkit, hogy álljon a csapat mellé, és szerezzenek minél több pontot a térséget képviselő tehetségeknek.
„Támogassuk együtt a nagybányai fiatalokat!” – hangzik a felhívás, amelyben a szervezők a közösség erejére számítanak a megmérettetés döntő szakaszában.
Kölcsönre van szüksége? Email: agenthinson@gmail.com Kölcsönre van szüksége? Mindenféle pénzügyi kölcsönt kínálunk megfizethető, 2%-os (...)
Kölcsönre van szüksége? Kölcsönre van szüksége? Mindenféle pénzügyi kölcsönt kínálunk megfizethető, 2%-os (...)
Szüksége van pénzügyi kölcsönre; autóvásárláshoz Szüksége van pénzügyi kölcsönre; autóvásárláshoz, vállalkozásbővítéshez, további (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek