Noileg
2025. március 28., péntek Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = 4.9773 RON
1 dollár = 4.6187 RON
100 forint = 1.2358 RON

Nagybányán vendégszerepel a My Fair Lady musical – bérletszünetben is

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Harag György Társulat nagyszabású musicaljét az amerikai-román színházi alkotó, Andrei Șerban rendezte. A Nagybányai Városi Színházban március 24-én a Németh László bérleteseknek, 25-én bérletszünetben játssza a szatmári társulat az előadást magyar nyelven, román felirattal.


Március 24-én és 25-én Nagybányán lesz látható a My Fair Lady című musical, mindkét napon 19 órától. A március 24-i előadás teltházas, a Németh László bérlettel rendelkezőket várják a színházba. Március 25-én viszont bérletszünetben játszik a társulat, erre az előadásra pedig még vannak szabad helyek.

A román-amerikai színházi alkotó, Andrei Șerban első musical-rendezését nem csak a szatmári közönség előtt játszotta nagy sikerrel a társulat, az előadás szerepelt a magyar színházak bukaresti fesztiválján, a BUKFESZT-en. A Rinocerul nevet viselő román nyelvű színházi szaklap 2023-as díjátadóján a My Fair Lady című előadás Az Év Legjobb Musicalje lett. Vendégelőadásként volt látható többek között Marosvásárhelyen és Nagyváradon, és Sepsiszentgyörgyön, a nagybányai előadások után pedig a debreceni közönség láthatja a nagy sikerű zenés produkciót.
Az 1956-os Broadway-premier óriási sikere nyomán a My Fair Lady sorra hódította meg a világ musicalszínpadait, az 1964-es mozifilmváltozat pedig meghozta a világsikert is a számára, Audrey Hepburn és Rex Harrison főszereplésével. A musical librettója Bernard Shaw Pygmalion című színműve alapján íródott, amelynek témáját a saját alkotásába beleszerető szobrász (Pügmalión) mítosza ihlette.
Higginst, a közismert lingvisztikaprofesszort, a fonetika művészetének a nagymesterét, felháborítja az, ahogyan angol honfitársai számtalanszor meggyalázzák saját anyanyelvüket, egy alkalomal pedig alaposan leteremti Eliza Doolittle-t, egy egyszerű kis utcai virágárúslányt, meghallván, hogy „embertelenül” bánik az angol nyelvvel. Nem csekély magabiztossággal fogadást ajánl újdonsült barátjának, az indiai dialektusok szakértőjének, Pickering ezredesnek: fél évnyi „kiképzésben” részesíti Elizát, aki ennek eredményeképpen könnyedén elvegyül majd a társadalmi elit legmagasabb köreiben, a követségi bálon.


A bérletszünetes előadásra jegyek a Nagybányai RMDSZ székházában kaphatók.

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Westlake Loans Good day , we are private lenders and We offer urgent personal/commercial loans at affordable (...)

Loan Good day , we are private lenders and We offer urgent personal/commercial loans at affordable (...)

EXPRESS HITELEKET KÍNÁLUNK Helló, legális és megbízható hitelezőt keres? Kölcsönre van szüksége? Sürgős pénzügyi (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek