erdelyh
2026. január 15., csütörtök Lóránt napja
árfolyam:
1 euro = 5.8752 RON
1 dollár = 650.6110 RON
100 forint = 0.0259 RON

A szervezők becslése szerint pár tízezren vettek részt Székelyföld határainak a kivilágításán

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) előzetes becslése szerint pár tízezren vettek részt szombat este azon a tömegrendezvényen, amely keretében Székelyföld határainak a kivilágításával követelték a régió önkormányzáshoz való jogát.


Az SZNT sajtószolgálata vasárnap azt közölte: a szervezők nem tudnak arról, hogy valamely helyszínen rendbontás történt volna. A megmozdulás keretében 68 helyszínen tartottak ökumenikus istentiszteletet. Ezt követően mentek ki a résztvevők a közeli magaslatokra őrtüzeket gyújtani. A gyülekezési helyektől távolabb eső határszakaszokon mintegy száz kivilágítási ponton reflektorok jelezték Székelyföld határát.

A szervezők szerint elsősorban a határ menti települések lakosai vettek részt a megmozduláson, de Székelyföld belső településeiről, és távolabbról is érkeztek vendégek. A közlemény olyan kis településről is említést tesz, ahol a lakosság fele kivonult a közeli határdűlőre.

A közigazgatásilag Brassó megyéhez tartozó Apáca, Felsőrákos és Ürmös lakói a megmozdulás révén először élhették meg tömegrendezvényen Székelyföldhöz való tartozásuk érzését. A közlemény azt is megemlíti, hogy Csomakőrösön kicsiben is világítottak Székelyföld határai. A helyi szervezők ugyanis gázolajjal átitatott fűrészporból rajzolták ki és gyújtották meg a régió körvonalát.

Az SZNT említést tesz arról is, hogy a rendőrség röviddel a megmozdulás kezdése előtt elkobozta a gyergyószentmiklósi egyik őrtűzre szánt fát. Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke az MTI-nek elmondta, a hatóság fellépése nem akadályozta meg az őrtűz meggyújtását, mert a résztvevők pótolták a fát. A rendőrség 2000 lejes (140 ezer forint) bírságot rótt ki a gépkocsivezetőnek, mert előzetes regisztráció nélkül szállította a hatóság által 0,2 köbméterre becsült tűzifát. Árus Zsolt elmondta, a bíróságon kérik a bírságolási jegyzőkönyv érvénytelenítését.

A megmozdulás valamennyi helyszínén felolvasott kiáltványban kinyilvánították: a határok kivilágításával a román kormány és a világ tudomására kívánják hozni, hogy Székelyföld létezik, és élni akar az önrendelkezés jogával. „E jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé" – áll a kiáltványban. 

MTI

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

FILIP HORÁK Nabízím spolehlivé a transparentní soukromé půjčky, které jsou navrženy tak, aby byl celý (...)

Pénzügyi megoldások gyors kommunikációval Gyorsan szüksége van pénzre? 200 000 és 50 000 000 forint közötti magánszemélyek pénzügyi (...)

Pénzügyi megoldások gyors kommunikációval Gyorsan szüksége van pénzre? 200 000 és 50 000 000 forint közötti magánszemélyek pénzügyi (...)

adj fel hirdetést
reg
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek