EPP agrar 1
2025. december 25., csütörtök KARÁCSONY napja
árfolyam:
1 euro = 5.0890 RON
1 dollár = 4.3140 RON
100 forint = 1.3071 RON

Borbély László: tudni kell azt mondani, jöjjenek mások

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Nem vállal már vezető politikai tisztségeket Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke – erősítette meg maga a politikus szombaton az MTI-nek a marosvásárhelyi StiiTV helyi televízió adásában előző nap elmondottakat.


Borbély László az MTI-nek elmondta: nem áll szándékában teljesen visszavonulni a politikából, tanácsaival továbbra is segíteni szeretné az RMDSZ munkáját, de azt már eldöntötte, hogy a szövetség 2015-ben esedékes tisztújító kongresszusán nem pályázik újabb alelnöki tisztségre, és újabb képviselői mandátumra sem jelölteti magát a 2016-os parlamenti választásokon.


A politikus a generációváltás szükségességével magyarázta a tervezett háttérbe vonulását. Hozzátette, döntése nem számít újdonságnak az RMDSZ vezetői számára. „Ez a 25 év annyi elégtételt nyújtott nekem a politikában, hogy ezek után tudni kell azt mondani: jöjjenek mások" – nyilatkozta Borbély László. Hozzátette, a döntést személyesen hozta meg, senki nem sugallta, hogy vissza kellene vonulnia.

A hatvanéves Borbély László az egyik alapítója az RMDSZ-nek. Egy ciklust leszámítva mindvégig az RMDSZ parlamenti képviselője volt, jelenleg a romániai képviselőház külügyi bizottságát vezeti. 1996-tól több kormányban is miniszteri vagy államtitkári tisztségeket töltött be. A szintén marosvásárhelyi Markó Bélával és Frunda Györggyel az RMDSZ politikáját meghatározó politikusok csoportjába tartozott az elmúlt 25 évben.

(erdely.ma)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


EPP agrar  jobb 1
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)

SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)

CSALÁS NÉLKÜL NYÚJTOK A HITELEKET Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? Kölcsönre van szüksége? Sürgős (...)

adj fel hirdetést
EPP vedelem jobb 3
tmh
EPP agrar jobb 2
EPP agrar jobb 3
EPP vedelem jobb 1
EPP agrar  jobb 1
banyavidek