Közvitára bocsátotta a kormány a romániai magyar pedagógus-továbbképző központ létrehozására vonatkozó határozattervezetet. Az intézmény Nagyváradon, az oktatási minisztérium alárendeltségben működne.
A parlament idén májusban fogadta el a magyar továbbképző központ létrehozásának és szervezési kérdéseinek jogi keretét tisztázó RMDSZ-es törvénymódosító javaslatot. Az oktatási törvény eddig is lehetőséget biztosított kisebbségi továbbképző központok megalakítására, de nem szabályozta, ki hozhatja létre, illetve dönthet szervezési kérdéseikről. A törvénymódosítás tisztázza, a kormány hatásköre e téren dönteni kormányhatározatok kibocsátásával. A magyar továbbképző központ beindításához szükséges anyagi keret biztosított, az idei állami költségvetés 2 millió lejt irányoz elő erre a célra az RMDSZ javaslatára – közölte korábban az RMDSZ sajtóirodája. „A Nagyváradon létesítendő továbbképző központ beindítását régóta várják az erdélyi magyar pedagógusok. Ez a központ lehetőséget teremt majd számukra, hogy a képzéseket anyanyelvükön végezzék. Az itt megszerzett pontok szakmai előmenetelüket segítik” – emlékeztet az RMDSZ közleménye. - a Maszol.ro portálról
Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei finanszírozásához. Forduljon hozzám bizalommal egy biztonságos és megbízható kölcsönért. Email: isabellemonica9@gmail.com Isabel Monica vagyok. Francia engedéllyel rendelkező hitelez Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek