rmdsz
2024. október 13.,  Kálmán napja
árfolyam:
1 euro = 4.9752 RON
1 dollár = 0.0474 RON
100 forint = 1.2412 RON

Elárulta a kolozsvári önkormányzat, hogy mikor kezdődik a metró építése

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A munkálatok akkor indulnak, amikor majd elkezdik őket, a tervezés úgy áll, ahogy áll, a régészeti feltáráshoz pedig 12 hónappal a munkálatok megkezdése előtt fognak majd hozzá. Világos, mint a vakablak - számol be a Maszol.ro portál.


Az első romániai vidéki metró ügye élénken foglalkoztatja a közvéleményt, azonban a kolozsvári városháza nem viszi túlzásba a megaprojekttel kapcsolatos tájékoztatást. Emil Boc kommunkációs csapatának 12 napra volt szüksége ahhoz, hogy megválaszolja a Maszol három, a beruházásra vonatkozó banális kérdését.

Bár sok időbe telt, a városháza sajtószolgálata alapos és precíz információkkal szolgált, ezeket változtatás nélkül közreadjuk. „A Kolozsvár municípium által megkötött szerződés egy tervezési és kivitelezési szerződés, s tekintettel a beruházás komplex voltára, a tervezés stádiumától függően, szakaszosan kezdődik majd a munkálatok elvégzése” – válaszolták arra a kérdésre, hogy mikor kezdődnek a munkálatok, és hol lesz az első munkaterület.

Második kérdésünk arra vonatkozott, milyen fázisban van a tervezés, mely, legalábbis elméletileg, 2023 szeptember 1-én kezdődött, az ütemterv szerint pedig 6 hónap van előirányozva az elvégzésére. A polgármester kommunikációs munkatársai kifogástalan válasszal szolgáltak: „A szerződéses feltételekkel összhangban megkezdődtek a tervezési szolgáltatások, beleértve az engedélyek és jóváhagyások megszerzését, s lépések történtek a tanulmányok, szakértői vélemények, fúrások és vizsgálatok elvégzésére”.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mikor adja ki az utasítást az önkormányzat a régészeti tehermentesítés elkezdésére. Megtudtuk, íme: „A megelőző régészeti vizsgálat elvégzése 12 hónappal az adott megálló effektív tartószerkezeti munkálatainak a tulajdonképpeni megkezdése előtt kezdődik, miután elindul valamennyi tevékenység a régészeti tehermentesítés és, esetenként, a történelmi műemlékek elköltöztetési/védelmi tanúsítványainak a megszerzésére, összhangban a terület törvényi előírásaival”.

Süketelés felsőfokon

A sajtóosztály válaszaiból két dolog egyértelműen kitűnik: hogy a munkatársak magas fokon bírják a bürokrácia bükkfanyelvét, s olyan szinten tudnak mellébeszélni, ami egy átlagos politikusnak is díszére válna, még választási kampány idején is. A válaszokból az is kiviláglik, kizárva a lehetőséget, miszerint Bocék teljesen tájékozatlanok a beruházás állapotát illetően, hogy a kolozsvári önkormányzatnak esze ágában sincs őszinte, a tényeken alapuló kommunikációt folytatni a metróépítésről.

Ennek az oka is nyilvánvaló: a beruházás akkora késésben van, hogy határidőre való befejezése teljesen elképzelhetetlen, ami azt jelenti, el fog úszni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében a rá elkülönített 300 millió euró java. Hogy erről a választási kampány küszöbén a regnáló polgármester nem kívánja tájékoztatni a közvéleményt, az emberileg érthető, ugyanakkor egy demokratikus társadalomban elfogadhatatlan.     

Amint azt korábban megírtuk, a PNRR újratárgyalt változata értelmében a kolozsvári metró első, 8,8 kilométeres szakaszát, pontosabban annak a tartószerkezetét a megállókkal egyetemben 2026 június 30-ig kellene megépíteni, a felének pedig az idei év végéig el kellene készülnie. Ez lehetetlen, mivel a kolozsvári önkormányzat hónapok óta halogatja, hogy utasítást adjon a régészeti tehermentesítés elvégzésére a szolgáltatásra leszerződött Erdélyi Történeti Múzeumnak (MNIT). Tavaly a beruházás kivitelezője, a török Gülermak akadályozta hosszú hónapokon át az archelológiai feltárás megkezdését azzal, hogy csak decemberben írta alá a szerződést a múzeummal.

Felásatni a várost választási évben?

Nem tudni, hogy a régészeti tehermentesítés, és ezáltal a beruházás hátráltatása hanyagság, szakmai inkompetencia vagy tudatos stratégia eredménye. Az ellenben tény, hogy mivel a feltárás az egyik legforgalmasabb kolozsvári útvonalon folyik majd, súlyos fennakadásokat fog okozni a város egyébként is katasztrofális közlekedésében. Márpedig ez nem tenne jót a polgármester imidzsének röviddel azelőtt, hogy Kolozsvár népe az urnák elé járul majd.

(maszol.ro)

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

350 000 EUR ÉRTÉKŰ SÜRGŐS ADOMÁNYOZOK A nevem Aurora Moretti, olasz származású, és Franciaországban élek. Súlyos betegségben (...)

350 000 EUR ÉRTÉKŰ SÜRGŐS ADOMÁNYOZOK A nevem Aurora Moretti, olasz származású, és Franciaországban élek. Súlyos betegségben (...)

350 000 EUR ÉRTÉKŰ SÜRGŐS ADOMÁNYOZOK A nevem Aurora Moretti, olasz származású, és Franciaországban élek. Súlyos betegségben (...)

adj fel hirdetést
noileg
ET
GaGa
Reklam
ET
rmdsz
banyavidek