Elmarad idén a szóbeli érettségi Romániában Nem tartják meg az idei tanévben a szóbeli érettségi vizsgákat Romániában – ezt ma fogadta el a kormány sürgősségi kormányrendeletben. „Az idei érettségin a kompetenciavizsgákat (román nyelv és irodalom, idegen nyelv, digitális kompetencia, valamint a kisebbségi tannyelvű osztályokban/iskolákban végzők esetében anyanyelvi készségek), nem tartják meg.
A szóbeli vizsgákat az év közben szerzett jegyekkel vagy nyelvvizsgával, számítógép-felhasználói készségeket igazoló oklevéllel lehet majd elismertetni. Ennek módszertanát az Oktatási és Kutatási Minisztérium a sürgősségi kormányrendelet életbe lépésétől számított 15 napon belül dolgozza ki” – közölte Kovács Irén Erzsébet kisebbségi oktatásért felelős államtikár. Hozzátette: alapfinanszírozásban részesül az állami közoktatásban résztvevő valamennyi óvodás és iskolás, valamint a magán- és felekezeti, kötelező oktatásban résztvevő tanulók is, akik ideiglenesen engedélyezett intézményekbe járnak.
Ugyanakkor az állam biztosítja az alapfinanszírozást az ideiglenesen engedélyezett szakoktatásnak, a magán és a felekezeti középiskoláknak is a 2019-2020-as tanévben a felfüggesztett oktatás ideje alatt, a sürgősségi kormányrendelet hatályba lépésétől kezdve.
A finanszírozás a fejkvóta alapján és határain belül történik az Oktatási és Kutatási Minisztérium által kidolgozott módszertan alapján – részletezte Kovács Irén Erzsébet. Ugyanabban a sürgősségi kormányrendeletben döntöttek arról, hogy ingyenessé teszik a diákok utazását az iskolába a tömegközlekedési eszközökön, vonatokon egyaránt.
Azoknak a tanárok, akik ebben a tanévben véglegesítő vizsgákra készültek, elismerik nekik az utolsó óralátogatáson kapott jegyet. A tanárok két teljesített óralátogatással és egy írásbeli vizsgával nyerhetik el a második fokozatot.
A címzetesi vizsgán idén a gyakorlati vizsga elmarad, a tanároknak csak írásbelizniük kell.
(korona.rmdsz.ro)
FEDEZETT KÖLCSÖNT KERES? FEDEZETT KÖLCSÖNT KERES? Üdvözlöm, azonnali kölcsönre van szüksége? Minden típusú (...)
FEDEZETT KÖLCSÖNT KERES? FEDEZETT KÖLCSÖNT KERES? Üdvözlöm, azonnali kölcsönre van szüksége? Minden típusú (...)
Pénzügyi megoldások gyors kommunikációval Gyorsan szüksége van pénzre? 200 000 és 50 000 000 forint közötti magánszemélyek pénzügyi (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek