A kormány magyar erdélyi kiemelt, nemzeti jelentőségű programok és beruházások finanszírozására idén 1,3 milliárd, jövőre 1,5 milliárd forintot biztosít – az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg csütörtökön.
Az MTI által ismertetett jogszabály szerint az Orbán-kormány az idei költségvetésben 1,33 milliárd forint azonnali átcsoportosítását rendeli el erdélyi kiemelt, nemzeti jelentőségű programokra és beruházásokra. Jövőre ugyanezekre a célokra legfeljebb 1,5 milliárd forint központi költségvetési forrást kell biztosítania a pénzügyminiszternek és a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesnek.
A finanszírozandó erdélyi programokat és beruházásokat nem ismerteti a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára nemrég arról beszélt, hogy ma a nemzetpolitika középpontjában a jövő megalapítása áll: az identitás erősítése, a külhoni családok támogatása és a szülőföldön való boldogulás. Kifejtette: a magyar kormány programjaival azt kívánja elérni, hogy külhonban is gazdaságilag stabil, életerős közösségek maradhassanak fenn. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos ugyanakkor bejelentette, a magyar kormány a megkezdett programok nyomán a jövőben is támogatja a külhoni magyarságot, pályázat jelenik meg a kisközösségek támogatására, és 50 milliárd forintra emeli a Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési program keretösszegét.
(kronika.ro)
FEDEZETT KÖLCSÖNT KERES? FEDEZETT KÖLCSÖNT KERES? Üdvözlöm, azonnali kölcsönre van szüksége? Minden típusú (...)
FEDEZETT KÖLCSÖNT KERES? FEDEZETT KÖLCSÖNT KERES? Üdvözlöm, azonnali kölcsönre van szüksége? Minden típusú (...)
Pénzügyi megoldások gyors kommunikációval Gyorsan szüksége van pénzre? 200 000 és 50 000 000 forint közötti magánszemélyek pénzügyi (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek