rmdsz 1
2024. május 06., hétfő Ivett napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Érdemrend nélkül maradhat Tőkés László

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Legfelső Semmítő- és Ítélőszék tegnapi közlése szerint a testület megalapozatlannak minősítette és jogerősen visszautasította Tőkés László EP-képviselő fellebbezését a Románia Csillaga Érdemrend visszavonása ügyében. Ez azt jelenti, hogy a végső döntést most Klaus Johannisnak kell meghoznia: a Tőkés Lászlónak megítélt állami kitüntetés esetleges visszavonásáról ugyanis csak az államelnök határozhat.


Tőkés László még 2009-ben az akkori államfőtől, Traian Băsescutól vehetett át a Románia Csillaga Érdemrend lovagi fokozata állami kitüntetést a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért. Négy év múlva Victor Ponta kormányfő kezdeményezte az érdemrend megvonását, miután Tőkés László 2013 nyarán Tusványoson felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében. 

Az akkori miniszterelnök Traian Băsescuhoz fordult a kéréssel, mivel úgy értékelte, Tőkés László méltatlanná vált az érdemrend viselésére, ugyanis Románia érdekeivel ellentétes megnyilvánulásokra ragadtatta magát. Kezdeményezésre az államfői hivatal keretében működő becsületbíróság meg is alakult, és méltatlannak minősítette az EP-képviselőt az állami kitüntetés viselésére. Utólag viszont kiderült, hogy csak olyan személy kérheti egy érdemrend visszavonását, aki maga is birtokol hasonlót.
 

Ez nem akadályozta meg a Victor Ponta által elindított folyamatot, több akkori kormánypárti – már kitüntetett – politikus újból kérte a megvonást, az újonnan felállított becsületbíróság pedig 2013. november 20-án kimondta az ítéletét: Tőkés László méltatlan az elismerésre. Az indoklásban a becsületbíróság tagjai Tőkés László autonómiaköveteléseit revizionizmusnak és a trianoni döntés kétségbevonásának minősítették: ezzel szerintük az EP-képviselő etnikai konfliktusokat gerjeszthet.
Ezt követően Tőkés László jogi képviselője, Kincses Előd ügyvéd a bukaresti táblabíróságtól kérte a becsületbíróság döntésének megsemmisítését az ügyvédi törvény áthágására, a testület szabálytalan megválasztására és bizonyos tagjainak összeférhetetlenségére hivatkozva.

Kincses akkor egyebek mellett felvetette: a testület szabályellenesen alakult meg, az érdemrend közgyűlése határozatképtelen volt, illetve tagjai kizárólag baloldali politikusok voltak, akik előre véleményt nyilvánítottak Tőkésről, ezzel megsértve a döntéshozó függetlenségének elvét. A bukaresti táblabíróság elutasította, hogy érdemben tárgyalja az ügyet, mivel az szerintük nem tartozik a közigazgatási bíróság hatáskörébe. Tőkés Lászlóék 2014-ben ez ellen az elutasító döntés ellen nyújtották be a fellebbezést, amit most a legfelsőbb bíróság is elutasított.

A döntés nyomán most már Klaus Johannis államfőn múlik, hogy eleget tesz-e a becsületbíróság 2013-ban megfogalmazott kérésének, és visszavonja-e Tőkés László kitüntetését.

MTI

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

dakany.endre@gmail.com Hitelre van szüksége? személyi kölcsönök? Vállalkozási hitelek? Jelzáloghitelek? (...)

dakany.endre@gmail.com Hitelre van szüksége? személyi kölcsönök? Vállalkozási hitelek? Jelzáloghitelek? (...)

Oszinte és megbízható hitel 24 órán belül. Komoly 300.000-5.000.000 ft nem banki hitel ahol nem kell garanciát vállalni ingatlanra. (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek